KuláktörvényA juttatás jogos

2013. január 12., szombat, Közélet

Az egykor kuláknak nyilvánítottaknak járó szociális juttatásról tartott sajtótájékoztatót Kátai Zsuzsanna sepsiszentgyörgyi tanárnő, Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének elnöke és Johann Taierling néppárti önkormányzati képviselő a párt kézdivásárhelyi székházában tegnap.
 

Balázs Attila elmondta, amióta péntekenként beindult az ingyenes jogi tanácsadás, sokan felkeresték székházukat. Decembertől elfogytak anyagi forrásaik, ezért a négy néppárti tanácstag lemondott üléspénze egy részéről, hogy fedezni lehessen Kátai Zsu­zsanna kiszállási költségeit. Az irodát fénymásolóval is ellátták, hogy az iratok sokszorosításával is segíteni tudjanak a hozzájuk fordulóknak. Johann Taierling kifejtette, elvárná, hogy a felső-háromszéki magyar polgármesterek a jogosultak mellé álljanak, és alkalmazzák a jogszabályt.
Kátai Zsuzsanna arról számolt be, hogy az egykori kulákokat ért sérelmekért járó havi juttatás kifizetését az 1990/118-as törvény szabályozza, a politikai üldözötteknek járó társadalmi juttatás címszó alatt, és – habár huszonkét éve életbe lépett a jogszabály – Háromszéken mindig akadozott érvényesítése, az üggyel foglalkozó hivatalok eltanácsolták a hozzájuk fordulókat azzal a „rablómesével”, hogy a jogszabály a kulákokra nem vonatkozik. A törvényalkotó nem használja a kulák szót – hangsúlyozta –, hanem a kényszerlakhelyet, mivel az volt a szándéka, hogy ne csak a kulákokra, hanem a többi megbélyegzettre, a volt „kizsákmányolókra” is érvényes legyen. Hiába rendelkeznek a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által kibocsátott üldözési dosszié másolatával is, pereskedni kényszerülnek. Idős embereket tesznek útra, hogy fölöslegesen pereljenek, ami sok jogosultnak elveszi a kedvét. Az iratok beszerzése is bonyolult, bürokratikus. A megyei bizottság a legtöbb esetben nem adja meg a juttatást, ezért a harmincnapos fellebbezés után perelni kényszerülnek. Akik pereltek, megnyerték a jogi eljárást, és az igény benyújtásának időpontjáig visszamenőleg is megkapták a nekik járó havi összeget.
A törvénynek nincs jogvesztő határideje, így most is benyújthatják az igénylést azok, akik úgy értékelik, jogosultak lennének a juttatásra, az iratcsomók összeállításában segítséget nyújt – mondotta Kátai Zsuzsanna –, azt is kiemelve, hogy több polgármesteri hivatalban nem ismerik el az illetőnek járó adókedvezményt. Kátai Zsuzsanna a megyei bizottság 2010-es jelentéséből is felolvasott adatokat. Abban az áll, hogy a bizottsághoz 494 kérés érkezett be, amiből 337-et elutasítottak, 132 pedig pozitív elbírálásban részesült, amiből 66-ot végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján fogadtak el.
Kátai Zsuzsanna minden pénteken 9–11 óráig a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központban, 12 és 14 óra között pedig a Néppárt kézdivásárhelyi székházában, a Gábor Áron tér 13. szám alatt tart ingyenes jogi tanácsadást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2013-01-12: Világfigyelő - Szekeres Attila:

Röviden

Államfőt választ Csehország
Államfőválasztás kezdődött tegnap délután Cseh­országban. Ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus utódját. Megfigyelők szerint a két nagy esélyes Milos Zeman, illetve Jan Fischer.
2013-01-12: Közélet - Mózes László:

Kortárs művészeti leltár a Magmában

A kortárs képzőművészet más helyszíneit is feltérképezik idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai, elképzeléseik szerint mintegy féltucatnyi hasonló hazai létesítményt mutatnak be, az első ilyen tárlat már jövő héten, január 18-án megnyílik, a marosvásárhelyi B5 Stúdió anyaga mellett válogatást kínálnak saját gyűjteményükből is. Eddigi, havonta frissülő kiállításaival a Magma a megyeszékhely legfiatalabb és egyik legdinamikusabb kulturális intézménye.