Decentralizálásra készül a kormányNagyobb hatáskört kapnak az önkormányzatok

2013. január 12., szombat, Közélet

A minisztériumok decentralizált igazgatóságainak nagy része a prefektusi hivatalok ellenőrzése alól a megyei tanácsok fennhatósága alá kerül, és a kormány megszüntetné a prefektusok azon jogát, hogy a helyi hatóságok közigazgatási határozatait hatálytalanítsák – jelentette ki Liviu Dragnea kormányfő-helyettes tegnap.

„A minisztériumok megyékben levő decentralizált igazgatóságainak nagy része a helyi hatóságok fennhatósága alá kerül, mivel ez így természetes, minden civilizált országban így van” – szögezte le. A prefektus szerepe ezután az lenne, hogy természeti katasztrófák esetén „sokkal szilárdabban” koordinálja az akciókat, illetve hogy ellenőrizze a kormányprogram gyakorlatba ültetésének módját. Azt is számításba vesszük, hogy ellenőrzési hatáskört kapjon a  prefektúra, mivel a megyei ellenőrző intézmények jelentős része nem kerül a helyi hatóságok felügyelete alá – mondotta.
Hang­súlyozta ugyanakkor, a kormány megszüntetné a prefektusok azon jogát, hogy a helyi hatóságok közigazgatási határozatait hatálytalanítsák, mivel ezen joggal csupán a bíróságoknak kellene rendelkezniük. Ehhez alkotmánymódosításra van szükség, a   decentralizálásról szóló tör­vényt azonban még idén elfogadják, és módosítani fogják a helyi közigazgatási törvényt is, hogy „a helyi képviselők megfelelő hatáskört, illetékességet és pénzalapot kapjanak ahhoz, hogy meg tudják oldani az állampolgárok problémáit”, mert ezért választották meg őket – mondotta.
Dragnea nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy személyzetcsökkentésre is sor kerül, mert „alapos reformot” visznek véghez a közigazgatásban, meg akarják szüntetni a bürokráciát, és hatékonnyá akarják tenni a rendszert, és „ha kiderül, hogy egy közintézményben el lehet ugyanazt a munkát végezni kisebb számú személyzettel is, akkor leépítések is lesznek”. Hozzátette: a közigazgatási törvény módosítása során újrangondolják a polgármester és a megyei tanácselnök szerepét és hatáskörét is.


Régiósítás még az idén
A kormány egyik célja a fejlesztési régiók létrehozása, amelyeknek év végéig működőképeseknek kell lenniük, hogy részesülhessenek a 2014–2020-as EU-s költségvetés pénzalapjaiból – jelentette ki tegnap Liviu Dragnea. „A központi kormányzástól áthelyezzük a régiókhoz azokat a fejlesztési illetékességeket, melyeknek nem kell továbbra a kormánynál maradniuk. Év végére Romániának működőképes közigazgatási régiói kell hogy legyenek. Ezeknek az újonnan létesített régióknak az Európai Bizottság közvetlen partnereivé kell válniuk, átvéve a kormány helyét az EU 2014–2020-as költségvetési időszakában” – mondotta. Dragnea szerint a regionalizálás csökkenteni fogja a bürokráciát, és „elindítja mindazokat a fejlesztési motorokat, melyekről jelenleg fogalmunk sincs, de amelyek látensen ott vannak minden egyes régióban”. Hozzátette: a regionalizálás nem azt jelenti, hogy „megkérdőjeleződik az egységes nemzetállam fogalma”. Kifejtette: az alkotmánymódosítás nyomán, miután a civil társadalommal, a helyi hatóságokkal, az ügyben érdekelt intézményekkel alaposan megvitatták a kérdést, be kell vezetni a régiók fogalmát, majd ezt követően év végéig nem csupán létre kell hozni a fejlesztési régiókat, hanem működőképessé is kell tenni azokat. „Ha 2013 végéig a régiók nem lesznek működőképesek, nagyon nagy annak a veszélye, hogy amikor 2014-ben elkezdődik az EU új többéves költségvetési időszaka, ezek a régiók nem fognak a fejlődésüket segítő európai alapokban részesülni” – magyarázta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2013-01-12: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Ránk jár a rúd

Ahhoz képest, hogy Romániát az Európai Unió egyik legszegényebb országaként tartják számon, ahol az átlagbérek és fizetések igen gyatrák, az egészségügyi szolgáltatások, oktatás, környezetvédelem mélyen az elvárások alatt teljesít, ahol magas a korrupció, és alig mozdul megfékezésre az igazságszolgáltatás, a jövő évi költségvetési tervet ismertető fiatal miniszterelnök igen optimistának tűnik.
2013-01-12: Közélet - :

Készítik az átalányadót

Lehetséges, hogy a második fél évtől hatályba lép az átalányadó, amennyiben az intézkedés hatástanulmányát az első évnegyedben elvégzik – jelentette ki Maria Grapini, a kis- és középvállalkozók, a turizmus és az üzleti szféra tárca nélküli minisztere tegnap.