Xiaoli Sun, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard űrrepülési központjának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője kollégáival a festmény képét egy 152 x 200 pixeles (képpontos) hálóra bontotta. Minden egyes pixelt lézerimpulzus segítségével továbbítottak, az adatátvitel sebessége másodpercenként 300 bit volt. A digitalizált felvétel 386 242 kilométert vándorolt az űrben. A képtovábbítást rendkívül pontosan időzítették, hiszen csak igen rövid időablak volt alkalmas a kísérletre – olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon. Az adatátvitelt a Goddard legmodernebb kommunikációs eszköze, az úgynevezett újgenerációs lézeres műholdkövető rendszer (Next Generation Satellite Laser Ranging, NGSLR) segítségével „lőtték fel”, a holdkutató űrszondára pedig azért esett a választás, mert az LRO lézeres magasságmérő műszerrel (LOLA) rendelkezik. A LOLA a beérkező lézerimpulzusokból rekonstruálta Leonardo da Vinci festményét abban a sorrendben, ahogy a pixelek megérkeztek a Földről. Eközben a lézeres magasságmérő tovább végezte elsődleges feladatát, térképezve a Hold felszínét. Ugyancsak folytatta rendes „munkáját” az NGSLR, nyomon követve az űrszondát.
A kísérlet sikerét igazolta a Földre visszaküldött kép, amelyet az űrszonda rádiós telemetriás iránymérő rendszere segítségével továbbított.
Ez volt az első eset, amikor lézeres kommunikáció valósult meg égitestek között – hangsúlyozta David Smith, a Massachusettsi Műszaki Egyetem tudósa, a LOLA-projekt vezető kutatója, aki szerint a közeljövőben ez a fajta egyszerű lézeres adatátvitel kiegészíti az űrszondákkal való rádiókommunikációt. A távolabbi jövőben a lézer lehetővé teszi a gyorsabb adatátvitelt, mint amit a jelenlegi rádió-összeköttetés lehetővé tesz – vélekedett Smith.