A fiúgyermekeket, miután elvégezték az elemi iskolát, 11 éves koruktól inasnak adták, ha fizikai adottságaik megfeleltek a mesterség gyakorlásának. Három-négy évig tartott az inaskodás, a mesterség kitanulása után pedig vizsgát tettek a céhek mesteremberei előtt.
Azoknak az inasoknak, akiknek nem sikerült a vizsgájuk, tovább kellett tanulniuk a mesterséget. Ha elhagyták tanítómesterüket, és titokban dolgoztak, kötelesek voltak visszafizetni tanításuk költségeit. Székelyudvarhelyről Bárdosi Ferenc lakatosinas Kovásznára ment dolgozni, miután négy évig inaskodott tanítómesterénél. Holléte felkutatására körözőlevelet adott ki az udvarhelyi lakatoscéh, amit minden céhes városba elküldtek.
„Tekintetes Nemes Tisztség
Székelyudvarhelyi lakatosmester ifjabb Sárosi Jánosnak kérelem levelét az ahoz ragasztott négy záratékokkal egyűtt ezennel azon hivatalos ajánlásunk mellett kűldjűk, hogy ahoz képest Nemes Orbai Fiuszékben Kovásznán tartozkodó és a lakatos mesterséget folytató nagybányai szűletésű Bárdosi Ferenczet mindazért, hogy a kérelmes akinek a mellékbizonyitások szerint 30 rénes forintokkal és 32 krajcárral megadósodott, kielégitse. Nevezett gazdájától rövid ideig bocsájtatott el, főképpen pedig azét, hogy a lakatos mesterségre a céhek módja szerint fel nem szabaditatott, inas létére pedig a privilégium ellenére nem kontárkodhatnék. Ide Udvarhelyre kikisértetni, avagy arra nézve, hogy rövid idő alatt ide kijöjjön, és adósságát gazdájának lefizesse. A céhtől a szokott mód szerint magát felszabaditatni igyekezzék, és kezesség alá venni ne terheltessék. Az ide mellékelt öt darab leveleket tudósitása mellett visszakérve atyafisági tisztelettel vagyunk a Tekintetes Nemes Tisztségnek.
Nemes Udvarhelyszék Tiszti Gyűléséből, Székelyudvarhely, 30 julius 1826
Köteles szolgája, Mihály János V. Biró”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, fond 8,
3563. dosszié, 42. lap)
Thuri Ferenc Orbai alkirálybíró 1826. október 28-án hallgatta ki Bárdosi Ferencet, aki a következőket mondotta: „Többszöri kérésemre mesterem, Sárosi János nem akart felszabadítani, ezért kénytelen voltam magamnak Kovásznán kenyeret keresni.”
Nehéz élet elé néztek azok az inasok is, akik letették a vizsgát, hiszen egy éven át idegen városban kellett tovább tanulniuk a mesterséget. Sokan vándorlásuk idején megszerették a választott várost, és soha nem tértek haza, mások örök életükben vándoroltak, és alkalmi munkából tengették életüket. Sepsiszentgyörgyre a 19. század elejétől sok mesterember jött Miskolcról, valamint innen is sokan mentek mestervizsgát tenni Miskolcra. Egyezség létezhetett a két város között, amelyet a céhek felbomlásáig, 1872-ig ápoltak a mesteremberek.
