Hogy megyénket és havasi legelőit, bő füvű kaszálóit az Isten is szarvasmarha-tenyésztésre teremtette, közhely. Annál meglepőbb, amikor kiderül a statisztikákból, hogy a kilencvenes évben összeírt 110 ezer szarvasmarha hazájában a tavalyi adatok szerint alig 35 ezer pára lézengett, mára talán ennél is kevesebb.
Pedig nem dühöngött marhavész tájainkon, annál nagyobb a baj. Az uniós csatlakozás utóbbi évei különösen mostohának bizonyultak e tekintetben, a valamikor olyannyira elterjedt, egy időben pedig kimondottan szaporodóban lévő két-három tehenes gazdaságok száma mára drasztikusan visszaesett. Mondhatni, ütött eme ágazatban a kisüzem végórája. Aki emlékszik arra, hogy pár éve még több százas csordák vonultak a falusi legelőkre, s múlt ősszel alig pár tucatot hajtottak ki reggelente a pásztorok, az képet alkothat magának arról, hol tart ma a háztáji tehéntartás Háromszéken.
A pár tehenes gazdaságok vége
Mielőtt a pangásból kivezető utak felől faggatnánk az egyik legismertebb szakembert, Incze Péter állattenyésztő mérnököt, pár szó és észrevétel erejéig kanyarodjunk vissza Könczei Csabához, a megyei mezőgazdasági hivatal igazgatójához, aki lapunk legutóbbi számaiban értékelte az ágazat helyzetét, s itt most azt idéznők, amit eddig nem írtunk le: amit a tejtermelésről mondott.
– Valóban ijesztően lecsökkent a szarvasmarhák száma, még mindig hanyatló tendenciát mutat, ezt meg kellene állítani. Különben azért következett be, mert a tej felvásárlási árának kiszámíthatatlan ingadozása és alacsony volta miatt a kisgazdaréteg a szarvasmarhatartásról, sajnos, lemondott. Incze Péterrel azt javasoljuk, futtassunk fel egy másik, a húsmarha-tenyésztésre összpontosító ágazatot. Ez a kicsiknél is bejöhet mint jövedelemforrás, persze, ha össze tudnak fogni, mert egy-két marháért nem fog idejönni sem az olasz, sem a török, sem az ukrán felvásárló. A tejtermelésben ugyanaz a polarizáció figyelhető meg, mint a növénytermesztésben, a pár tehenes gazdaságoktól eltolódott a tíz-húsz-száz tehenes gazdaságok felé, ezeket közepeseknek nevezném, és a megyében működik néhány ötszáz-ezer közti létszámmal dolgozó nagyüzem is, például Hidvégen Tatu úrnál, ez a legnagyobb. Ennél kisebbek, de több száz állatot nevelnek a vadonatúj gidófalvi farmon, Árkoson a Spicom társulásban. A száz és hetven-nyolcvan közti létszámmal dolgozó üzemekről a Háromszékben is jelent már meg beszámoló, létezik még Kovásznán legalább kettő, Teleken, Illyefalván, Barátoson, Kőröspatakon stb. A tejtermelés polarizálódott, tudomásul kell venni, tejet nagy tételben érdemes termelni.
Panaszomra, hogy a Covalact új vezetősége elzárkózik a sajtótól, ezt jegyzi meg:
– Teljesen a magánszférához tartozik, begubóztak. Tíz éve még egy tejáralkura is meghívtak minket, most már nem teszik. Ha az ember nem is szólt bele, bizonyos közvetítő szerepet fel tudott vállalni. Értékeljük a fejlesztési igyekezetüket, de egy kicsivel több nyitottság nem ártana.
Hatszáz helyett hatvan
A vidékfejlesztési ügynökség alkalmazottjaként lapunkban rendszeresen közlő, jó tollú szakember, Incze Péter szívügyévé vált szakterülete és különösen a háromszéki lehetőségek firtatása. Ma, amikor gyökeres változások zajlanak az ágazatban, több évtizedes tapasztalat birtokában nyilatkozhat róluk, különösen, hogy nem csupán az íróasztal mellől szurkol a székely gazdáknak, hanem a szervezésből is jócskán kivette-kiveszi a részét. Megemlíteném a termelői csoportok, a tenyésztőegyesületek létrehozása körüli bábáskodását, s a vitákat, melyeket az ún. feljogosított természetes személyi (persoană fizică autorizată) és az egyéni vállalkozói (întreprindere individuală) formák jövedelmi adómentessége körül folytak. Köztudott ugye, hogy pályázni csak jogi személyként lehet, Románia és a székelység is sok uniós támogatástól azért esik el, mert a megadóztatástól való félelmükben az emberek ódzkodnak gazdaságukat jogi személyként bejegyeztetni. Meg kell mondani, nagyobb a káruk, mint a hasznuk a dologból, ámbátor, mint megírtuk, a pénzügyi hatóság némely furcsa fellépése, nehezen indokolható adókirovása vagy kirótt pénzbüntetése is nagyfokú zűrzavarra vall. Hiszen ma létezik megye, ahol az engedéllyel rendelkező magánszemélyek jövedelmét nem adózzák meg. (No, de itt most nagy változások várhatóak, úgy tűnik, az új kormány általános jövedelmi adókötelezettséget kíván bevezetni a mezőgazdaságban, ezzel egy húszéves időszak egyszer s mindenkorra véget érne.)
Mindenekelőtt tegyünk szóvá egy szembeszökő fonákságot, mely kimondottan fájó. A félig önfenntartó gazdaságokat vezetőknek felajánlott, öt éven át évi 1500 eurós részletekben nyújtott támogatásról van szó. A 14 ezer háromszéki nyilvántartott gazdaság közül legalább tízezerre tehető a jogosultak száma – és akkor hányan folyamodtak érte?
– A tavalyi évre e fejezetnél bejött összesen 68 pályázatunk, azt is nagy kínnal szedtük össze, amikor Hargita megyében legalább a hatszázat, más megyékben az ezret is eléri. Nem tudtuk az embereket meggyőzni, hogy érdemes foglalkozni vele. Annyira elment a híre a túl szigorú pénzügyi ellenőrzéseknek, hogy az emberek féltek benevezni. Ismerek egy esetet, egy engedéllyel rendelkező gazda, amikor rámentek és megbüntették, felszámolt mindent, és mint természetes személy folytatja. Különben a 68 fele Szitabodza vidéki, a másik pedig vargyasi, ahol a polgármester jogi segítséget nyújtott az űrlapok kitöltéséhez.
Itt ismét csak azt mondhatjuk: az emberek felvilágosításán túl, melyet persze folytatni kell, a megyei pénzügynek sürgősen javítania kell a lakossággal fenntartott viszonyán, erre külön oda kellene a szakhatóságnak és a hatóságoknak is figyelniük, mert nem igaz, hogy a rideg paragrafus-fetisizmus egymagában üdvözítő – itt, íme, ezreket foszt meg egy olyan támasztól, melyre nálunk többszörösen jogosultak lennének a kisgazdák, s még inkább rászorulnának, mint mások. De hozzá kell tennem: a vargyasi út az igazán járható, jogsegélyszolgálatra van szükség, külön irodákra, ahol a gazdát megtanítják arra, hogyan vezesse azt az egyszerű könyvelést, amelyet ilyen esetben fel kell mutatnia, amikor jön a finánc! Incze Péter szerint az agrárkamarák, ha végre megalakulnak majd, és kellőképpen decentralizált szerkezetűek lesznek, sokat tehetnek e tekintetben.
Szívügye a szarvasmarha
Áttérünk az állattenyésztésre, ezen belül is a szarvasmarhára, melynek nálunk a legutóbbi időkig a fejőstehenek nevelése volt a fő formája, de mely fölött, mint az előbbiekből kitetszett, a kisgazdaságokban mintha megkongatták volna a lélekharangot. Ezeknek a szakember szerint már csak azért sem lesz jövőjük, mert az uniós minőségi normák alkalmazását (milliliterenként legtöbb 100 ezer csíra és 400 ezer szomatikus sejt) Románia kérésére háromszor elhalasztották, de 2013. december 31. az utolsó határidő, azt követően sok kistermelő tejét egész egyszerűen nem fogják átvenni a felvásárlók, legfeljebb maga hasznosíthatja.
– A 2014-ben beinduló új vidékfejlesztési tervben remélhetőleg lesz olyan segélyforma, mely a valamivel nagyobb – mondjuk, tíz marhánál többel rendelkező – gazdákat hozzásegíti ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak, de ez még elválik. A 67 bejegyzett szarvasmarhatartó egyesületünk harmada ha működik, sajnos, bár némelyek kiválóan, például a bölöniek, a vargyasiak, a középajtaiak. E három átvette a csarnokokat, és elismertették magukat termelői csoportként is. Behoztam annak idején a Danone-t a megyébe, az többet fizet, igaz, minőségi elvárásai is nagyobbak. Némileg visszaszorult, de a bölöniek termelésük felét még mindig oda adják. De én az igazi kiutat a húsmarha-tenyésztésre való áttérésben látom, és elmondom, miért.
Egy ésszerű javaslat
– Évek óta foglalkozom a húsmarhatartással. Tavaly a megyei hatóságok révén sikerült annyit elérni – Tánczos Barna még államtitkár volt a minisztériumban az RMDSZ részéről –, hogy Románia bejelentse igényét azokra az idevágó támogatási formákra, melyek eddig elkerülték a hazaiak figyelmét. Van tehéntámogatás, hízóbikára külön, extenzifikációs támogatás vagy éppen legeltetési – hirtelen ezek jutnak eszembe. Ezeket a legtöbb uniós országban le is hívják Brüsszelből. Késéssel, de nálunk is elindult a húsmarhatartás. Bende Kálmán kollégám Székelytamásfalván már évek óta ezt műveli. Ő a megmondhatója, a munkavolumen a harmada a fejőstehéntartásénak, értékesítési problémák pedig nincsenek. A technológia szerint a tejet nem fejik ki, hanem a borjú hét-nyolc hónapos koráig a tehén alatt van a legelőn, ő gondoskodik az elfogyasztásáról. Többször vittünk ki embereket, például a kézdialmási egyesülettől Magyarországra, ahol Miskolc környékén vagy Hódmezővásárhelyen a Charolais-fajtát hizlalják. Nos, Tánczos Barna összehívott egy tanácskozást, és végül sikerült hat és fél millió eurót kapnunk e célra. Ott helyben. Akkor sült ki, ebben komoly pénz rejlik. Nos, a rendszer kidolgozása bonyodalmasnak bizonyult, mert az uniótól engedélyt kellett kérni az új formák bevezetésére, azt egy évvel korábban kell benyújtani. Beindult már, a megyében háromszáz állatra tettek le eddig kérvényt. Előnyünk, hogy hátrányos helyzetű vidékekre szól e támogatási forma, nálunk a megye háromnegyede oda esik.
Háromszáz euró évente
– Nos, miben is áll ez. Marhánként és borjanként háromszáz euró jár évente azzal a feltétellel, hogy legalább nyolc hónapig vállalja a gazda a növendékek nevelését. Ez azért is került a feltételek közé, mert nagyon káros gyakorlat alakult ki sokfelé, és rossz hagyomány honosodott meg Erdély-szerte. Vannak vállalkozók, akik ingyen befedezik a gazdák pirostarka teheneit a kék-fehér belga spermájával, s a borjút, valamivel magasabb áron az átlagosnál, átveszik három-négy hetes korában. Amikor a legtöbb gond van a kis állattal. Aztán ezt egy ideig maguk hizlalják és adják tovább, jól keresnek rajta. Az még nem marhahústermelés, ha négyhetesen eladom! Magyarországon már négy évtizede megy, kikísérletezték, a Charolais-fajta felel meg a leginkább, ez nálunk is bevált. Nyolc hónap alatt a növendék eléri a háromszáz kilót, akár bika, akár ünőcske, s azért már 1200–1300 eurót lehet kapni ma a piacon. A törökök fizetnek a legjobban, de az Európai Unióban négyszázezer tonna marhahúshiány mutatkozik évente, ezt Dél-Amerikából hozzák be. Még a sepsiszentgyörgyi Bertis is dél-amerikai marhát dolgoz fel és árul üzleteiben. Hát persze, hogy szívesen vásárolna hazait, illetve ittenit, ha létezne. És Háromszék legelői legalább 90 ezer marhát tudnának eltartani, s ma van 35 ezer!
Végül egy sikeresen indult kísérletről:
– Nemrég létesült Zalánban egy farm, Magyarországról importáltak kilencven Charolais-ünőt. Tavaly tavasztól november közepéig kinn voltak a legelőn, s most repednek ki, olyan jó húsban vannak. Abrak nélkül. Úgy letakarították a legelőt, egy csemetécske sincs sehol. Istállóra sincs szükségük, illetve az állatot csak a nedvességtől és a széltől kell óvni. Istállójuk annyi, hogy szalmabálákból az uralkodó szelekre merőlegesen falat emeltek. Az istállónak három fala van. E tartásformának különben uniós normája nincs. Bő aljazással, száraz helyen kiválóan elvannak. Télen is kinn tartózkodnak az udvaron. Nem is lehet behajtani őket. Egy pihenődombot építettek nekik szalmából, arra háromnaponként szalmát szórnak, alul a trágya erjedésnek indul, és meleget ad. A marha ráfekszik, és prímán érzi magát. A szabad ég alatt.
Incze Péter ezt követően a minőségi marhahúsról regél, de erről egy más alkalommal. Addig is tessék egy kis számítást végezni: mondjuk, tíz 300 kilósra hízott növendék ára a piacon tízszer 1200 euró… Ki keres ma gazdáink közül ennyit?
