Másként aligha értelmezhető a bukaresti hatalom hirtelen nekibuzdulása, hogy jövőre az európai parlamenti voksolással egy időben rendezzék meg az államfőválasztást, amelyet így jó fél évvel korábbra időzítenének.
Még csak a Traian Băsescuval szembeni zsigeri gyűlöletükkel sem magyarázható a nagy lendület – az ugyan világos, hogy mielőbb szabadulnának a jelenlegi elnöktől, de az a fél esztendő, amennyivel megkurtítanák mandátumát, oly sokat számukra sem jelenthet.
Az bizonyos, hogy a Szociál-Liberális Szövetségnek érdekében állna mielőbb kiírni az államfőválasztást, ha csak rajtuk állna, talán azonnal megrendeznék, hiszen jól tudják: népszerűségük még töretlen – de csodákra ők sem képesek, és a kormányzás során olyan intézkedéseket kell majd felvállalniuk, amelyek bizony megrendíthetik szavazóik bizalmát. A Victor Ponta által javasolt forgatókönyv megvalósulására azonban vajmi kevés az esély, jól tudják ezt maguk is, de jelezte ezt régi önmagára emlékeztető stílusában Băsescu is, amikor válaszként leszögezte: kész lemondani tisztségéről, ha ugyanezt teszi az 588 választott képviselő és szenátor, és akkor az államfőválasztással egyszerre a csökkentett, legtöbb 300 fős parlament új tagjaira is voksolhatnánk. Hogy a kormánypártiak miért tartják mégis forrón a témát – némely liberális politikusok tegnap ismét az államelnök tisztségből való felfüggesztését helyezték kilátásba –, arra talán az időzítésben találunk magyarázatot.
Mert miközben az Antonescu–Ponta-páros a Băsescutól való szabadulás reményét lobogtatja választói és az elnök ádáz ellenségei előtt, politikai elemzők próbálják magyarázni a helyzetet, különféle pártok politikusai reagálnak a felvetésre, kevesebben figyelnek a kormány legújabb intézkedéseire. Például a most elfogadott költségvetésre, amely jóval alacsonyabb gazdasági növekedéssel számol, mint a korábban beharangozott. Vagy a helyi adók kötelező emelésére, az adótörvénykönyv módosításaira, amelyek kisvállalkozások ezreit sodorhatják a csőd felé, esetleg a mezőgazdaságból élők tervezett megsarcolására, ami újabb arculcsapást jelent az amúgy is mellőzött gazdatársadalomnak.
Menekülne hát a felelősség, az ígéretek számonkérése elől a hatalom – kommunikációs trükkökkel azonban csak ideig-óráig lehet palástolni a valós gondokat, a kormányzáshoz ennél több szükségeltetik.