Kiskati egy nap elindult világgá. Persze nem örökre, csak egy kicsikét. De előbb a mackójával is közölte a nagy eseményt:
– Maci, én most elmegyek bolyongni!
Aztán odasétált a kiskapuhoz.
Szó, mi szó, a kiskapu se volt éppen kicsike. De ami azon túl kezdődött, az már igazán óriási volt. Kiskati akkorának érezte magát az óriási rét közepén, mint egy katicabogár. Amint ment, mendegélt, egy rettentő hosszúra nőtt fűszálat vett észre, amit ide-oda fújt a szél. S a fűszál tetején valaki ottfelejtett egy összecsukott pöttyös napernyőt! Kiskati odanyúlt az ujjával, hogy kinyissa a csodálatos ernyőt – de az bizony elrepült.
– Állj meg! – kiáltott utána.
A napernyő azonban annál magasabbra szállt. Lehet, hogy az takarta el a napot az óriási rét fölött?
Most már árnyékban ballagott tovább Kiskati. Egy picit félt ugyan, de azért bátran ment tovább. S egyszer csak mit lát? Egy kidőlt faóriást, ott feküdt a tó fölött, mint valami híd.
Kiskati meg azt gondolta magában: „Átmegyek én ezen a hídon, akármi történik is!”
És rálépett a kidőlt faóriásra. Az meg reccs! – összetört alatta, ő meg belepottyant a tóba. Lett is sírás mindjárt! Visszhangzott tőle az óriási rét.
S akkor egyszerre ott termett az édesapja. Odahajolt Kiskati fölé, megfogta a kezét, kisegítette a pocsolyából, és fél kezével fölemelte az összetört faóriást.
– Hiszen ez csak egy faág! – nevetett Kiskati. – Add nekem, hadd vigyem én!
Aztán elindultak hazafelé. De alig mentek pár lépést, megint kisütött a nap: a napernyő eltűnt az égről.
De vajon hova tűnt? Lehet, hogy újra visszarepült a fűszál tetejére?
És visszaballagtak a rettentő hosszú fűszálhoz, hogy megnézzék, a napernyő ott van-e rajta. Ott volt.
– Nézd, katicabogár! – mondta Kiskati édesapja. – Tartsd csak oda az ujjad...
Kiskati odatartotta, a katicabogár meg rámászott. Még akkora sem volt, mint a mutatóujja körme!
– Ugye, hazavihetem? – kérdezte Kiskati az édesapjától.
A katicabogár is beleegyezett, nem repült el az ujja hegyéről. S amikor hazaértek, odatette a mackó mancsára a kis pöttyös bogarat.
– Láttál már ilyet? – kérdezte. – Mert ha nem tudnád, ez nem napernyő, hanem katicabogár. Csak azok látják napernyőnek, akik olyan kicsik, mint te!
És nagyon büszke volt rá, hogy ő már nem olyan kicsi.
