Hallom, itt hagyná a trikolórját is, végtelen időkig, vélem, mert titkon abban reménykedik, eddigi tevékenysége is végtelen időkre szóló. Hát... lábjegyzetként bizton bekerül a történelembe, akár az emlékműveinket ökrökkel leromboltató nagy elődje.
Amúgy köszönettel is tartozunk mi őnekije. Nem tud róla, de minékünk annál több jót tett, mint amennyit ártani szándékozott. Vegyük csak a székely zászló esetét. Ha bele nem köt, most itt-ott, némely közintézményeken lobogna csupán. De ő tiltaná s irtaná szóval, jogfacsarral – a zászló kelendő áruvá lett hát, a lelkekből házaink homlokzatára kikívánkozó. Járva-kelve Háromszéken egyre több portán látni, amint a Nemere belekap a kék-arany lobogóba, s az atyafi ilyenkor nem a kabátot összehúzva lépteit szaporázza, de zsibongó derekát kiegyenesítve, állát felszegve dacol a faggyal. Mert ilyen a székely. És ezt nem érti, nem értheti meg sem prefektus, sem a román közvéleményt állandóan heccelő politikus, sem az a szép mesterségnek, bizonyos kézi fémmegmunkálásnak nevét viselő doktor, ki hangyaszorgalommal gyűjti annak az eredetmítosznak a bizonyítékait, melyet immáron nemcsak külföldi történészek, hanem nemzettársai is cáfolnak. Vagy az autonómia ügye. Prefektusunknak s elveiben társainak sikerült elérniük, hogy politikai képviseleteink (több is van nekünk, mert hát milyenek vagyunk: ha két magyar hajótörött egy lakatlan szigetre kerül, rögvest három pártot alapít, egyet-egyet külön, egyet közösen) már nemcsak egy nyelven, de egy nyelvet is kezdjenek beszélni.
Szó mi szó, ilyen jó kormánymegbízottunk sem lesz többet nekünk. Mondhatják a mi politikusaink, az a jó prefektus, kinek léte nem is érzékelhető – nincs igazuk. Az a jó kormánymegbízott, ki ártó szándékú keresztbetevéseivel állandó ellenlépések megtételére kényszerít. Mert nem elég jó úton járni, de olykor jó útra is kell terelni zászlóvivő elöljáróinkat.
S hogy milyen lesz utódja? Egy biztos: nem magyar. És akkor lehet jó szándékú bár, kultúránkat ismerő akár, netán még autonómiatörekvésünket megértő is, nyakában mindig ott liheg a nacionalista horda, s a szolgálatos feljelentők sem nyugszanak Spanyolhonban. Jót várni nem, jobbat remélni – talán lehet. Addig is, búcsúzóul, államtitkárrá avanzsáló emberünket legalább egy rovásírásos díszoklevéllel meglepni illenék.