Költő és író, református lelkész volt, saját bevallása szerint bodoki család sarja és mikós diák. Segédlelkészként kezdte többek között Sepsiszentgyörgyön.
1939-től nyugdíjazásáig a kalotaszegi Váralmás lelkésze volt. Üres az a sepsiszentgyörgyi lakás a Malomgát utcában, ahol időskori éveit töltötte és utolsó verseit írta, majd olvasta a vártemplomi gyülekezet alkalmi összejövetelein.
Száz évvel ezelőtt született Sepsiszentgyörgyön, és itt is halt el 1988-ban, kerek negyedszázaddal ezelőtt. Életrajzírója, néhai Kónya Ádám csendes lírikusként emlegette. Lelkeket simogató verseire most is emlékeznek a vártemplomi gyülekezet és nőszövetség idősebbjei.
1932-ben jelent meg első írása az Ifjú Erdélyben, majd a Pásztortűz, Ellenzék oldalain és a Berde Mária által szerkesztett Istenes énekekben (1938). Segédszerkesztője volt a Református Ifjúság lapnak (1935), főmunkatársa a Harangszónak (1940–44). Tanulmányai a Református Szemlében, Az Útban, a Kiáltó Szóban és a Hitelben láttak napvilágot. A diktatúra évtizedeiben versei-írásai csak az egyházi lapokban és a határon túl kiadott Új Látóhatárban jelenhettek meg, Ember szeretnék lenni című kései verses kötete pedig Kolozsváron 1995-ben. Költői hagyatéka kiadatlan.
Síremléke a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben áll. Emlékét Budapesten élő unokái, távoli rokonai és volt hívei őrzik.
