Este fél nyolc. Lázas készülődés, lassan érkeznek a vendégek, a terem készen, a zenész már hangol, a szervezők az utolsó simításokat végzik a résztvevők számára előkészített játékokon. Lassan megtelik a terem, mindenki elfoglalja helyét, az asztalok megtelnek ínycsiklandozó finomságokkal, végül a házi bor is előkerül a kosarak mélyéről. Minden készen áll – egyvalami hiányzik még, valakinek meg kell nyitnia az estét. A kosaras bál évtizedekre visszanyúló hagyománya, hogy a tisztelt vendégek addig nem fogyasztanak az asztalon levő finomságokból, és nem koccintanak, amíg a házigazda el nem mondja szívélyes üdvözletét. A terem közepén megjelenik egy lila ruhás lány, és a tekintetek nyomban rászegeződnek. Ő lesz az est házigazdája, a nyüzsgés lassan elhalkul, a figyelem a sorok között sétáló lányon, aki elkezdi: „Szervezetünk legfőbb célja hagyományaink ápolása, valamint azok újjáélesztése falunkban, melyet, mint mindannyian tudjuk, alaposan megviseltek az elmúlt évtizedek. Továbbá legfontosabb feladat, amelyet magunkkal szemben állítottunk a bál szervezése során, a rendezvények igényességének szinten tartása, valamint kultúránk átörökítése a következő nemzedékek számára” –hangzik el a szervezet alelnökének köszöntőbeszédében. A kezdeti feszültség megszűnni látszik, a táncparkett megtelik, beindul a mulatozás.
Este 11.30 óra. A hangulat tetőfokára hágott, a vendégek táncolnak, lelkesen játszanak-versengenek egymással az ajándékokért, régen látott ismerősökkel elegyednek hosszas beszélgetésbe, van, aki énekel, akad, aki már csak csöndes megfigyelőként bóbiskol az asztal mellett.
Hajnalodik. A vendégek hazafelé botorkálnak, a terem kiürül, a szervezők lekapcsolják a villanyt. Ajtózárás, és ők is hazamennek. Sikerélmény, fáradtság, új tervek, megszámlálhatatlan gondolat a fejekben. Egy széles mosoly és egy halk megjegyzés: Gyertyát gyújtottunk a sötétben...

Veres Rita Renáta