„Miután többször megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, arra a bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt erőm nem elegendő már ahhoz, hogy péteri szolgálatomat megfelelően gyakoroljam” – indokolta döntését az összehívott testvérek előtt. Úgy folytatta, tisztában van vele, hogy ezt a spirituális szolgálatot nem csak a szavakkal, hanem szenvedéssel és imádkozással kell végezni, mégis, „Szent Péter hajójának kormányozásához és az evangélium hirdetéséhez olyan testi és lelkierő kell, amely bennem az utóbbi időben olyannyira alábbhagyott, hogy fel kellett ismernem, alkalmatlan vagyok a rám bízott hivatal igazgatására. Tettem súlyának tudatában, szabadon kijelentem, hogy lemondok arról a hivatalról, amelyet 2005-ben rám bíztak” – tette hozzá. Benedek megköszönte testvéreinek mindazt a szeretetet és munkát, amellyel segítettek neki tisztsége súlyát cipelni, és bocsánatot kért hibáiért.

Derült égből villámcsapás
XVI. Benedek lemondásának bejelentését követően azonnal sajtótájékoztatót hívott össze a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő. „Mindannyiunkat meglepett. A konzisztóriumon részt vevő bíborosok nem ismerték a pápa szándékát” – hangoztatta  Lombardi. A szóvivő Angelo Sodano bíborosnak, volt szentszéki államtitkárnak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavait idézte, aki „derült égből villámcsapásnak” nevezte XVI. Benedek bejelentését. Lombardi szerint nem hirtelen hozott döntésről van szó, kizárta, hogy a pápa betegség vagy depresszió miatt távozna tisztségéből. Döntésében nem befolyásolta az sem, hogy különböző botrányok rázták meg az egyházat. A pápa úgy érezte, „nincsen egyensúly ereje és feladata között” – fogalmazott. XVI. Benedek február 28-án este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével. Utána Szent Péter trónja megüresedik – mondta Lombardi. A szóvivő bejelentette, hogy XVI. Benedek február 28-tól a Róma közeli Castelgandolfo rezidenciájára költözik át. Később a Vatikánban fog élni, a pápai állam falai között klauzúrában élő nővérek kolostorában.
Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15–20 nappal hívhatnák össze. „Márciusra, talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat” – jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában. A pápaválasztás szabályait 2007 júniusában változtatták meg: korábban elegendő volt az egyszerű többség, de innentől kezdve a konklávé résztvevői legalább kétharmadának támogatása szükséges az új egyházfő megválasztásához. Lombardi arra emlékeztetett, hogy A világ világossága című, 2010-es interjúkötetben Peter Seewald német újságírónak XVI. Benedek arról beszélt, hogy ha a pápa testi és lelkiereje már nem megfelelő feladatai elvégzéséhez, „joga és kötelessége is lemondani”.

A katolikus hagyományok erősítéséért dolgozott
XVI. Benedek pápa tevékenységének nyolc évét az évszázados katolikus értékek erősítése, a modern világban az egyház helyének keresése határozta meg, és több krízisre is reagálnia kellett az elmúlt években.A távozását bejelentő katolikus egyházfőt a konzervatívabb nézetűek méltatták azért, mert igyekezett új erőt adni a hagyományos katolikus identitás és értékek érvényesülésének. Az egyházon belüli bírálói szerint viszont sokszor visszafelé forgatta az idő kerekét, és tevékenysége inkább visszalépést hozott a katolikusok és más egyházak, illetve vallások párbeszédében. Több intézkedésével ugyanakkor sikerült szövetségesei közé emelnie számos korábbi kritikusát. Több területen kiérdemelte a reformer jelzőt.
Fő célkitűzései közé tartozott visszaállítani az egyházi szemlélet középpontjába az évszázados katolikus értékeket, egységesíteni az egyház mondanivalóját a világiasodó környezetben, felszámolni a fölöslegesen túlzó ceremoniális körítéseket, és a kölcsönös tisztelet jegyében párbeszédet folytatni a világi döntéshozókkal. Törekvéseit beárnyékolta több válsághelyzet, köztük az egyházat sújtó nemzetközi pedofilbotrány. Nehéz helyzetbe hozta a Vatileaks néven is ismert ügy, vagyis bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatása. Ennek nyomán kiderült, hogy a pápai állam életének meghatározó személyiségei közti álláspontokat mély feszültségek jellemzik, továbbá a Vatikán sem mentes a korrupciótól. Egy időben felemlegették azt is, hogy tagja volt a (fiatalok számára akkoriban egyébként kötelező) náci ifjúsági szervezetnek, a Hitlerjugendnek.
XVI. Benedek számos erkölcsi kérdésben hajlíthatatlan volt, mint például az abortusz, a genetikai beavatkozások, az eutanázia, az azonos neműek együttélésének ellenzése, a papi nőtlenség fenntartása. Ő volt viszont az első pápa, aki bizonyos, szigorúan korlátozott esetekben (tekintettel elsősorban az AIDS terjedésének megakadályozására) elképzelhetőnek mondta az óvszerhasználatot.
A hónap végén leköszönő pápa számos alkalommal tanúbizonyságát adta, hogy kiemelkedő elméleti teológus, három enciklikáját a legfontosabbak között tartják számon. Diplomáciai téren ugyanakkor kevésbé tűnt sikeresnek elődjénél, akinek idejét aranykornak tartják ebből a szempontból. XVI. Benedek elmélyítette a párbeszédet az ortodoxokkal, sikerült elérnie egyes katolikus csoportok leválásának megakadályozását, korábban példa nélküli meghívást intézett az anglikán egyházhoz, viszont nem rejtette véka alá az alapvető nézeteltéréseket protestánsok és katolikusok között. Az iszlámról egy ízben sértően nyilatkozott az erőszak és a vallás összekapcsolásával, ugyanakkor több ízben is felszólított a két vallás együttélésének biztosítására. XVI. Benedek a közel-keleti béke szószólója volt, a zsidó vallással kapcsolatban pedig elődje közeledési politikáját igyekezett folytatni, bár nem teljes sikerrel. A pápa egyfajta nyitást képviselt Kína irányában is.

Tíz nyelven beszél
Joseph Alois Ratzinger 1927. április 16-án született  Felső-Bajorországban, 1951-ben szentelték pappá, 1977-ben VI. Pál pápa München és Freising érsekévé nevezte ki, és bíborosi címet adományozott neki. 1981-ben II. János Pál pápa az egyházi tanítóhivatal, a vatikáni Hittani Doktrínák Szent Kongregációjának prefektusává nevezte ki a konzervatív nézeteiről ismert Ratzingert, aki aztán 24 éven át vezette rendkívüli szigorral az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Teológiai Tanács és a Pápai Biblikus Tanács elnöke is volt. 1986 és 1992 között ellátta a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit, ő terjesztette II. János Pál pápa elé a több mint 900 oldalas Új Katekizmust. 2004-ben ugyancsak az ő vezetésével készült el az Új Katekizmus mindössze 150 oldalas rövidítése, az egyszerű és világos formában megfogalmazott hittani összefoglaló. Ratzinger 1982-ben lemondott a müncheni érsekségről, majd 1993-ban Velletri-Segni bíboros-érseke lett. 2002-ben, hetvenötödik életévének betöltése után az egyházjog értelmében be kellett nyújtania lemondási kérelmét, ám II. János Pál pápa – élve a prorogatio, azaz a meghosszabbítás jogával – hivatalában tartotta egyik legfőbb tanácsadóját. Ratzinger bíborost még abban az évben megválasztották a bíborosok dékánjának, így a katolikus egyházi hierarchia második emberévé lépett elő, az egyetlen bíborossá, aki jogosult volt a pápához való állandó bejárásra, és aki felelős lett a pápaválasztás levezetéséért is. II. János Pál 2005-ben bekövetkezett halála után a bíborosi konklávé az egyháztörténet egyik legrövidebb, alig 26 órás ilyen jellegű tanácskozása után Joseph Ratzingert választotta meg a 265. pápává. Az új egyházfő az I. világháború alatt regnáló XV. Benedek után választotta a XVI. Benedek nevet. Személyében nyolcadik alkalommal, s 480 év után került ismét német a katolikus egyház élére. Tíz nyelven beszélő, igen nagy műveltségű ember, aki enciklopédikus teológiai tudással, átfogó bibliai, skolasztikus, az egyházatyákra vonatkozó és a mai forrásanyagokkal kapcsolatos széles körű ismeretekkel bír.
                                                                        *
A római pápa lemondását a Kánonjogi Kódex – egyházi törvénykönyv – szabályozza. Ennek értelmében a pápa érvényes lemondásához arra van szükség, hogy szabadon, ne kényszer hatására hozza meg döntését, illetve hogy megfelelően kinyilvánítsa azt. A római pápa ilyen lemondására az évszázadok során igen ritkán került sor. A krónikák szerint a 3. században Pontianus pápát a császár Szardínia szigetére száműzte, ahol bányákban kellett dolgoznia. Pontianus ekkor önként lemondott hivataláról, hogy ne a pápának kelljen kényszermunkát végeznie. 1294-ben V. Celesztin pápa mondott le, mivel nem tartotta magát alkalmasnak a hivatal terheinek viselésére. 1415-ben, a nagy nyugati egyházszakadás idejében egyszerre három pápája is volt az egyháznak: XII. Gergelyt tartják a törvényes, legitim egyházfőnek, aki azért mondott le, hogy lehetővé tegye a többi ellenpápa számára is a lemondást, és közösen lehessen megállapodni az új egyházfő személyéről.