Ha tudjuk, hol hibáztunk, melyik érzés, megrögzött szokás taszított holtvágányra, melyik élethelyzet, körülmény hitette el velünk, hogy nyomorban, elhagyatva vagy a valóság valamely fajtájában kell tengetnünk életünket, már készen állunk a változásra. Igazából már az is elegendő, ha tudjuk, hogy önnön hibánk is hozzájárult kiúttalannak látszó helyzetünkhöz, és áhítjuk a változást.

A természet ereje és találékonysága felülmúlhatatlan, ezért egy képzeletbeli sétára indulunk együtt, ami ötletet, erőt adhat a változás elkezdéséhez.

Utunk lankás részen kezdődik, néhány bokor a díszlet, amikor észrevesszük, hogy lombjuk az egyik felöl gyérebb, mert arra legelt a juhnyáj. A sziklák világába érve láthatunk egy hasadásból kinőtt fenyőt, a szélfúvás irányában lombosodó törzseket, csúcsukat vesztett fákat, alól tömörödő ágakkal. Ugyanúgy figyelhetjük a patakot, amint végigbukdácsol a kövek közt, sziklák alá rejtőzik, hogy aztán kristálytisztán, újult erővel törjön a felszínre. Ámulatba ejthet egy bizarr formájú szikla is, mely ellenállt az időnek, víznek, napnak, szélnek, és karcsú toronyként, megvékonyodva, de a magasba tör.

Megannyi példa arra, hogy az akadályokat ki lehet kerülni, más irányba, de fejlődni lehet, letisztult tudattal vissza lehet térni. A búskomorság, a lesüllyedés, az öngyilkosság helyett mindig lehet választani az Életet — a természetben látott jelek biztatóak.

Ahhoz, hogy mindez számunkra példa lehessen, fel kell ismernünk, hogy mi sem vagyunk magunkra, hiszen a környező világnak ugyanúgy részét képezzük, mint a patak, a fa, a szikla. Ha az emberi faj felsőbbrendűségét más léptékkel mérjük, magányunk és problémáink is veszítenek nagyságrendjükből.

,,Van egy belső, titokzatos sarjadzás. Olykor évekig meg sem mozdul, aztán egyszer váratlanul, néha jelentéktelen körülmények hatására a burokból kirü­gyezik, és egyszer csak érett gyümölccsel nyújtózik életünkbe az ága, holott észre sem vettük virágba borulását." (Gustav Meyrink)

Ezt a tavaszt kívánom mindannyiunk lelkébe!