Körlevél
Törvénytelenséget követ el, aki felmegy a Hazanező-tetőre, és onnan a faluba benéz, szögezi le a megyei körlevél, amelyet a 2001/1175-ös kormányhatározat is újfent megerősített. Mivel pedig a Székelyföld minden települése fölött van egy magaslat, ahonnan látszanak a települések, a polgármesterek gondoskodjanak a tetőre vezető utak, ösvények lezárásáról. A pásztorok csak külön engedéllyel mehetnek a tetők közelébe, az ott legelő állatokat pedig csak kürtjellel terelhetik vissza.
A körlevél külön is figyelmezteti K. község polgármesterét, hogy haladéktalanul adjanak más nevet a Hazanező-tetőnek, mert a megnevezés, amelybe titkon belopták a haza szót és a nézést, provokatív és jogellenes. Ugyanakkor legyen gondja arra, hogy a fásítási programba elsőként a tető befásítását tűzzék ki, amely megszívlelendő cselekedet a térség minden polgármestere számára. Tilos a tetőkre zászlórudakat és azokra idegen zászlókat kitűzni, miként azt szándékozták a Hazanézőre, szögezi le a körlevél.
Intézkedés
A polgármesterek értetlenül bámultak a magaslatok felé, és arra gondoltak, hogy annak idején az ősöknek jobb lett volna a domb- és hegytetőkre telepedni. De hát akkor az aljból felfelé nézést tiltanák be.
Némelyütt zászlófelelősöket neveztek ki, akiknek az volt a dolguk, hogy kövessék a faluba érkező „idegeneket”. Ugyanakkor négytagú állandó küldöttséget is létrehoztak. Így amennyiben legalább egy idegen érkezett a településre, az a küldöttség élére állt, és így jogos volt a zászló kitétele a polgármesteri hivatal homlokzatára, mivel eleget tett annak a jogszabálynak, amely kimondja, hogy milyen körülmények között, például küldöttségek látogatásakor helyezhetők ki ideiglenesen az „idegen országok” szimbólumai. Mivel a település lakói több mint felének magyar állampolgársága is volt, így a magyar zászló, amely minden magyar és székely embernek a szimbóluma, állandó jelleggel ott lengett a román állami zászló mellett. Persze, a székely zászló is. Még arra is volt gondjuk, hogy a delegációkat a magyar himnusszal fogadja a település rezesbandája. Nemsokára már nem is volt olyan települése a Székelyföldnek, ahol ne létesült volna rezesbanda. Dicsekedtek is a külhonból érkezők, hogy alig teszik be a lábukat a Székelyföld valamelyik településére, egy óra múlva már küldöttség érkezik szálláshelyük elé, elhangzik a magyar és a székely himnusz, ugyanúgy távozásukkor is.
Aztán polgármesterekből álló héttagú delegáció kereste fel a Fehér megyei Tatárlakát, ahol rovásírásra bukkantak a román történészek. Arra kérték a község vezetőségét, egyezzenek bele, hogy a dákok rovásírásjeleit ők is használhassák a Székelyföldön, mert erősen bicskás hangulatukban késüket nincs, mibe belevágniuk. Már hogyne segítenének a székelyeken – mondta a polgármester –, hiszen a székelyek is segítettek Vitéz Mihálynak és Ştefan cel Marénak a törökök elleni harcok idején.
Persze, most nem a törökök ellen kellett a segítség.
Nyelvi hadsereg
[Napjainkban nem fizikai létében, hanem nyelvében fenyegeti a magyarságot a 907. évi létszámnál lényegesen nagyobb nyelvi hadsereg. A közel 100 milliós ukrán, román, szerb, osztrák, szlovák, horvát, szlovén nyelvi sereggel szemben a részekre tagolt területeken mindössze 2 161 642 magyar él. Erdélyben 1 238 000, Felvidéken 508 714, Délvidéken 236 206, Kárpátalján 151 533, Horvátországban 10 250, Szlovéniában 6500, Várvidéken 5500 (Ausztria egészében 95 000). Szlovéniában, Horvátországban és Ausztriában (összesen 27 189) már nem jelentenek gondot, „veszélyt” a magyarok, ezért ezekben az államokban pozitív diszkriminációban részesítik őket. Nem gyorsítják, de nem is akadályozzák meg a természetes beolvadás folyamatát. A többi államban viszonylag jelentős számarányuknál és tömbmagyarság-jellegüknél fogva az állam területi épségének megbontóit látják bennük (autonómia), és a legváltozatosabb módszerekkel mielőbbi beolvasztásukat akarják elérni. Manapság a veszedelem nem 10 kilométerekre van tőlünk, hanem közöttünk, mibennünk.]
Rovásírás és műgólya
Ezt ismerték fel a polgármesterek. Hazatérve aztán átírták az összes településnevet rovásírásra, még az utcaneveket is így tüntették fel. Íróprogram segítségével már a számítógépen is lehetett rovásírással írni. Volt olyan polgármester, aki rovásírással írta leveleit a megyeközpontnak. Még arra is volt gondjuk, hogy új szimbólumokkal erősítsék a szülőföldhöz, a Székely hazához való kötődést.
Nincs olyan települése Székelyföldnek, ahol ne fészkelne egy-két gólyapár, vagy ne lenne fecskefészek. Ezek a madarak nem azért költöznek el évente, mert máshol van a hazájuk, hanem azért, mert a tél beálltával nem találnak élelmet. Tavasszal visszajönnek ugyanarra a helyre, ahol a világra jöttek. Figyelmeztetésképpen a fiataloknak az egyik település polgármestere gólya- és műfecskefészkekkel rakatta tele a helységet, télire pedig műgólyákkal és műfecskékkel népesítette be. Ezzel figyelmeztette a fiatalokat, hogy ha el is kell menniük távolabbi vidékre kenyérkeresetért, számukra a mindenkori haza a Székelyföld, ahová vissza kell térniük, és cselekedniük kell érte. Pár év múlva csapatostul lepték el a gólyák és a fecskék a Székelyföldet, és így Közép-Európa legnagyobb gólya- és fecskepopulációjává nőtte ki magát. Nemsokára az óvodák szűknek bizonyultak, annyi gyermek született.
Azóta nemcsak templomainkban, hanem városaink és falvaink főterein is megtarthatjuk a csak rólunk szóló ünnepeinket, nem kell fiataljainknak elvándorolniuk más tájakra, hogy munkát találjanak, és miként évszázadokkal ezelőtt, otthon érezhetjük magunkat.
