Kisborosnyón, Damó Gyula nyugalmazott igazgató-tanító lakásának készülő verandáján szokatlan kiállítást láthatunk: száz és egynéhány ácsplajbász méretű kopjafa úgy áll glédában, mint a kínai agyagkatonák serege.
A házigazda elmondja, hogy Kovásznán a Tanulók Házában figyelt fel arra, tele van a faragóműhely apró kopjákkal. Mondta is Konnáth László faragómesternek, hogy tudja-e, mekkora kincs van ott? — Hát már hogyne tudná — felelte —, Orbán Balázs Székelyföld leírása szolgált alapul, de felhasznált más forrásokat is. Nem egyedül faragta a kis kopjákat, hanem a népi faragással ismerkedő iskolásokkal.
Mondanom sem kell, hogy a faragás technikájának elsajátítása mellett mit jelent az, ha a kopjafák motívumkincsével, ennek szimbolikájával is megismerkednek a fiatalok. Meglehet, hogy évtizedek alatt ők alapozzák meg az emlékhelyek és a temetők képét, s teszik olyanná a ma még mérhetetlen mennyiségben felhalmozott giccs helyett, hogy lássék, itt milyen emberek éltek és haltak, és milyen módon őrzik maradékaik az emléküket.
Ennyi információval is beérhetném, de nem oda Buda!
Damó Gyula elmondja, hogy ezt a százhatvan darabból álló gyűjteményt kiegészítik a most jelen nem lévő tájegységek mintakincsével. A kopjafagyűjteményt székely székenként rendezik. Orbai-, Sepsi-, Kézdi-szék, Olt mente, Erdővidék... De behozzák a megyén kívüli települések emlékjeleit is, hisz Apácán található például Erdély egyik legszebb kopjafás temetője. A már meglévő ,,anyag" gazdagnak tűnik, pedig a székely településeknek csak egy töredéke reprezentált. Csernátonból például nincs egyetlen minta sem, ahol a Kárpát-medence egészében híres faragó- és alkotóműhely létezik. Egyébként szándékában áll, hogy a Haszmann fivéreket ide, a helyszínre hívja, hogy ők értelmezzék a faragászati motívumokat. A gyűjtemény alsórákosi, zaláni, kőröspataki... Kopjafák vannak Bardocról, Magyarhermányból, s Bikfalva, Zágon, Ikafalva, Bölön, Nagybacon, Erdőfüle, Papolc, Kőrös, Kovászna, Nagy- és Kisborosnyó, Cófalva is reprezentált. Száz és valahány háromszéki helységből nem egészen kéttucatnyi.
— Van Kézdivásárhelyen a Vigadóban egy faragómester. Annak, azt mondják, van egy olyan kopjafás fénykép- és rajzgyűjteménye, amely szintén forrásként szolgálhatna a kisborosnyói kisméretű kopjafa-kiállítás anyagának bővítéséhez. Konnáth László is tőle szerezte be a dokumentációt — fejtegeti.
Van ilyen — mondom. István Sándornak hívják. Korondi származású, Kézdivásárhelyre honosodott, s Torján azért vásárolt telkes házat, hogy feleségével, István Máriával együtt néprajzi tábort alapíthassanak. Bizonyára örömmel segít a kisborosnyói tervek kivitelezésében is. És neve után ítélve Konnáth László is ismerős, alighanem valamiféle leszármazottja annak a Konnáth Lászlónak, aki Székelytamásfalván a Thury-kúriában az első múzeumi gyűjteményt összehozta.
Damó Gyula azt is elmondja, hogy szeretné, ha a motívumkincs leírását, a minták magyarázatát is számítógépbe vihetnék, amiben szintén a szakemberek segítségére támaszkodnának.
Természetesen, azt is elképzeljük, hogy micsoda albumot, népi faragászati ,,tankönyvet" lehetne a nemzeti azonosság megismerésének szolgálatába állítani, s a székely népművészet iránt érdeklődők kezébe adni.
Hazainduláskor Damó Gyula egy dísztököt helyez el az egyik kopjafacsoport közepébe, hogy a piros, zöld és fehér színekkel megbontsa a fa természetes színének monotóniáját.
