Zabola régi és új történelme nem választható el a székely-magyar kultúrától, irodalomtól. Itt született gróf Mikó Imre, aki egyebek mellett megalapította a Székely Mikó Kollégiumot, nem sejtvén, mennyi gondot, fejtörést okoz ezzel kései nemzettársainak. Ha ugyanis a gróf úr elkártyázza vagyonát, mint számos gróftársa, akkor most nem kellene perlekedni a Mikóért. De Mikó Imre mellett más kemény legények is születtek itt a Mikes családban, akik életéről Kemény Zsigmond megírta az Özvegy és leánya című regényt. Tarnóczy Sára balul kiütött elrablása miatt akkor is veszélyben forgott a Mikesek élete és vagyona, akárcsak a múlt században. A vagyont elvették, ők elmentek. Leszármazottaik végül is nemrég visszajöttek, pedig – mint mondják – Zabola nem London. Nem a Volkswagen vezérigazgatójával tárgyalnak, hanem a helyi kőművesekkel, de velük is megértik egymást. Regényes történeteket írt meg Ugron Zsolna is Úri­lányok Erdélyben című könyvében. A kultúremberekből itt soha nem volt hiány, hiszen innen származik Pozsony Ferenc néprajzos, Zabola monográfiájának szerzője, aki a Csángó Múzeumot is alapította. Ez azért is fontos, mert ha mi is elcsángósodunk, akkor megnézhetjük magunkat – emlékünket is a múzeumban az utánunk jövők.
Az irodalom mellett a képzőművészetet is szeretik a köz­ségben. Az idén megszervezik a III. Tájmisztika alkotótábort, és a szervezők remélik, hogy erre is jut annyi pénz, mint egyéb misztikus dolgokra, mint például a Sîntiliére. A képzőművészeti alkotások itt maradnak, a tábortoborzót úgy kellene meghirdetni, hogy a művek irányjelző táblák is legyenek, megálljanak saját lábukon, és az irányjelzőket természetvédők megelégedésére ne kelljen fákra szegezni, mint eddig.
De nem csak kultúrával él az ember, a marha és a juh. Ezért a polgármester nemcsak pénzért jár Szentgyörgyre, Bukarestbe, hanem néha gabonáért és borért is el kell mennie a hegyen túlra.
A községben – különben – zajlik az élet. A Kovászna–Kézdivásárhely út újraépítése olyan jól sikerült, hogy azt többször is fel kellett avatni. Most Zabola mellékutcáit szándékoznak aszfaltozni. Zabola, Szörcse és Székely­tamásfalva vízellátása, a szennyvíz elvezetése úgy folyik, mint a víz. De azért van gond is, mert az új kormány visszavonta a pénzeket, akár választási ígéreteit.
Zabolán még a telet is megzabolázzák, mert van két erőgép, és így még nyáron sincs baj a hó eltakarításával. Kultúrában most, akár régebben, nem volt és nincs hiány, de kultúrházakban sincs. A községben ezekből hét is van. A kultúréletet és a kultúrházakat állandóan javítani kell. Az iskola kijavítása a pályázat megírásával együtt tizenkét évig tartott, de megvan. Tervbe vették a kézművesház elindítását, ahol régi és új mesterségekre oktatnák az érdekelteket. A Mikes park taván taníthatják a turistákat, miként kell megfogni és elkészíteni a kacsákat, hogy ha majd innen Bécsbe mennek, akkor jól el tudjanak bánni a hattyúkkal. A falu kereskedelme is fellendülhet. A kutyaimport sikeresen bonyolódik, bár még kézzel(meg)fogható eredmények nincsenek. (Mert a kutyák harapnak.) Egyetlen nagy lehetőség, ha az importkutyákat exportálják Kínába, ahol a kutyahús ínyencségnek számít. Bár akár más országba is elvihetik például mint nyúlhúst, mert a lóhúst Angliába vitték, marhahús gyanánt.
Az alpolgármester menedékházak építésével és tatarozásával foglalkozik, hogy ha a Zabolához tartozó falvak elégedetlenek lesznek, és szorul a kapca, legyen, ahol menedéket találniuk. Az imecsfalviak szilveszterezni a szaunába járnak, mert ott jó a fűtés. Aki gyógyulni akar, az viszont Petőfalvára megy, mert ott – akárcsak Vásárhelyi Piroska – gombnyomásra gyógyulhat az első díjas borvízben. Megnyomja a gombot, jön a borvíz, és ő gyógyul benne. Jöhetnek ide a környékről népszaporodást tanulni is az érdeklődők, mert Petőfalván cigányok vezetnek a népszaporulatban. Szörcsén is van gond, de a polgármester szerint minden a legjobb úton halad, kivéve az autókat a Kovászna–Szörcse szakaszon. A szörcseiek nem várják a sült galambot, mert mostanában ilyenek nem nagyon röpködnek a levegőben errefelé, viszont a falufelelős Benedek József sem látja rózsásnak a helyzetet. Szerinte a faluban az emberek türelmetlenek, mert itt türelem sem terem, nemhogy rózsa. De van, aki innen származik, mégis van türelme, és nem búsul, hanem tanul arabusul és törökül. Pásztori Eszterről van szó, aki úgy győzi le az idegen nyelveket, akár aranyérmes férje vívásban ellenfeleit.