Az előző részekben bemutattuk a sepsiszentgyörgyi szemerjai református egyházközség Szenczi Molnár Albert Könyvtárában működő Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybetegeket segítő csoportját.
Olvashattak vezetőjének életéről. Megismerhették a hozzátartozói csoportból a fiát egyedül nevelő édesanya lelki szenvedéseit, és ahogyan sikerült legyőznie a nehézségeket. Majd egy játékszenvedélyből gyógyult fiatalember vallott életéről. Ebben a részben a csoport másik tagja szól gyógyulásáról, akit édesanyja elvesztése döbbentette rá, hogy betegségéből egyedül nem tud kilábalni. A magyarózdi otthonban lelkileg újjászületett, s ma ő is kész a segítségnyújtásra.
Magyarózdon a terápia része átgondolni: mikortól és miért alakult ki a szenvedélybetegség. Az én ivászatom szép lassan alakult ki, még az egyetemi évek alatt. Ha jobban belegondolok, az okok között gyermekkori traumák is vannak: kis testvér-nagy testvér. De ami a legjobban érintett és fájt, az a szüleim válása volt 14 éves koromban. A traumáim egyre súlyosbodtak az egyetemi évek alatt, az alkoholizmus végigkísért egészen édesanyám haláláig, ami ezelőtt öt évvel történt. Rányomta bélyegét hangulatomra, házasságomra, majd szép lassan elvesztettem mindent, amit csak lehetett: értékrendemet, munkahelyemet, gyermekeimet, feleségemet. Egyedül maradtam az alkohollal, és akkor visszaköltöztem az anyaországból anyámhoz, ahol korlát nélkül folytathattam az ivászatot.
Hová mehettem volna máshova, mint az édesanyámhoz? Hosszú ideig vegetáltam mellette. Betegnyugdíjasként fizikailag és szellemileg nagyon leépültem, olyannyira, hogy a temetésére sem tudtam elmenni. Sajnos, édesanyám halála kellett ahhoz, hogy én éljek. Halála után segítséget nyújtott a jó Isten, unokatestvérem jóvoltából segítő kezek Ózdra vittek. Az otthonban hitre tértem, és miként kilenc hónap alatt formálódik a magzat az anyja méhében, nekem is ennyi idő kellett az újjászületéshez.
Rengeteget változtam. A terápia komplex, gyógyszerek nélküli. Lelki és mentalitásbeli változásról van szó. A lényeg, hogy megismerd önmagad, szembesüljél hibáiddal és változtasd meg a gondolkodásmódodat. Megtanultam kommunikálni, visszakaptam az önbecsülésemet, megtanultam odafigyelni másokra is, nem csak önmagamra. Vannak jó dolgok ott, mint a havonta visszajelző kör, ahol a mások visszajelzéseiből reális önképed alakul, és követni lehet a személyiségfejlődést. Vannak különböző felelősök: takarítás-, konyha-, munka-, bevásárlás-, szabadidő- stb., és a kis, apró munkák rendszeres elvégzése által pontosságot, rendet, fegyelmet lehet tanulni. Megvan a jól felépített rendszer: az öregfiúk vigyáznak az újakra, így kialakul a felelősségérzet. Megtanuljuk, hogyan lehet megoldani, kezelni problémáinkat anélkül, hogy visszamenekülnénk a szenvedélybetegségbe.
Az egészséges önbizalom alapja: szabad nekem nem innom (megittam a részemet már). Így már nem zavar, ha mellettem valaki poharazgat. Mert tudom, ha még egyszer megpróbálom, akkor az nekem egyenlő a halállal, még mélyebbre süllyedhetek, mint amiből sikerült kijönni. A problémákat nem lehet elkerülni, de a megoldásukban lehet másfajta módszereket keresni. (Most is van egy nagy lelki gondom, de tudom a megoldást is: csendre, magányra van szükségem ahhoz, hogy letisztázzam a dolgokat.) És ebben nagyon fontos az is, hogy mikor szükségét érzem, tudjak és merjek segítséget kérni. A segítségkérés képességét is Ózdon kellett megtanulnom oly sok egyéb mellett.
Az ózdi otthonban megírtam életem legnehezebb levelét, melyben bocsánatot kértem gyermekeimtől. Három hónapig semmi válasz nem jött rá. Aztán egyszer csak felhívott a lányom... Amikor pedig kimentem meglátogatni, a találkozáskor nem kaptunk szavakat... csak sírtunk mind a ketten... Bocsánatot kértem a volt feleségemtől is, hogy elrontottam az életét, és megköszöntem, hogy nem nevelte ellenem a gyermekeinket. A fiam egy kicsit zárkózottabb, vele még át kell beszélnem sok mindent. De idő kell mindenhez. A sebek gyógyulásához is.
Nagy segítség a szentgyörgyi csoport, ahol igaz barátokra leltem. Ha szükségem van segítségre, tudom, hogy hozzájuk teljes bizalommal fordulhatok. De ugyanígy hozzám is fordulhatnak: számtalan esetben segítettem azzal, hogy meghallgattam másokat, időt és gondoskodó szeretetet nyújtottam. (Sajnos, az alkoholizmus majdnem népbetegséggé vált: nem válogat nők és férfiak, diplomás és kétkezi munkás között.) Amikor minden rendben van, akkor könnyű megállni, de átvészelni a nehéz időszakot, az az igazi próbatétel.
Én már öt éve nem iszom. Amikor annak csak két éve volt, azt mondta a felnőtt lányom: apu, jól van, de még kell egy kis erőfeszítés. Nemrég ezt mondta nekem: apu, én 120 százalékban bízom benned. Hát ez igazi megerősítés volt...