Régóta hangoztatjuk: fontos, nemzetpolitikai ügyekben összefogásra van szükség, az autonómia csak akkor kiharcolható, ha minden magyar politikai szervezet ezt akarja, és hajlandó közösen lépni megvalósításáért. A szándék tetten érhető volt korábban is, ám az ilyen-olyan pártérdekek, politikai szélfúvások mindig erősebbnek bizonyultak, s mindmáig maradt puszta szólam a lassan már semmivé koptatott összefogás.
Az RMDSZ kihátrált annak idején a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte belső autonómia-népszavazás (aláírásgyűjtés) mögül, nem engedte, hogy polgármesterei elfogadják az ez ügyben kezdeményezett helyi referendumot, távol maradtak a székelyudvarhelyi és gyergyóditrói autonómia-nagygyűlésekről, a majdani székelyföldi parlament előfutárának szánt Székelyföldi Önkormányzati Tanács létrehozatalát megtorpedózták egy RMDSZ-es testület életre hívásával, s addig lágyították az elfogadásra tervezett szövegeket, míg csupán az emlékük maradt, hazai és nemzetközi fórumokon soha nem használták érvként, nyomatékként. Az erdélyi magyarságon belüli csatározások malmában őrlődött az autonómia ügye, s többnyire a legerősebb szervezet, az RMDSZ apró lépések politikája, kompromisszumkészsége, vezetőinek kétes érdekei határozták meg. Néhány száz, legfeljebb pár ezer főt megmozgató kisebb-nagyobb utcai tiltakozások pedig csak akkora nyomot hagytak, amekkorát éppen a román hatalom érdeke kívánt: ha rossz kormányzást, gazdasági hanyatlást kellett elleplezni, jól jött a magyar kártya, s lett nagy zuvat, felháborodás.
A jó tíz éve erősödő autonómiaküzdelem nagy erénye azonban, hogy beplántálta a köztudatba a gondolatot, meghonosította a székely jelképeket, egyre többen tudják, értik, miért lenne szükség tömbmagyar vidékeken a területi, szórványban pedig a kulturális autonómiára. S bár a román közösség nagy része sokszor még mindig keveri a függetlenséggel, de mind gyakrabban hangzik tiszta szó, s szaporodnak a megértő, baráti viszonyulások is.
Nincs jó vagy jobb pillanat, az válik megfelelővé, amit azzá teszünk. A székely zászló és a magyar nyelvhasználat miatt készakarva felkorbácsolt hangulatban, a régiós átszervezés küszöbén a józan ész azt diktálja: az erdélyi magyarságnak, a székelységnek egységet, erőt kell felmutatnia. De lám, úgy tűnik, ezt csak a háromszékiek értették meg, vették komolyan.
Nálunk végre, most először, úgy tűnik, valós értelmet nyer az összefogás, közösen szervezi az SZNT, EMNP, RMDSZ, MPP a marosvásárhelyi tüntetésre utazást, együtt állítanak székely zászlót Baróton. Mintha végre nemcsak látszólag, a szólamok szintjén, hanem a tettekben is megvalósulna az együttműködés, politikusaink képesek felnőttként viselkedni, s legfontosabbnak valóban a köz érdekét tekintik. S ha ez nemcsak újabb hatásos propaganda, ha valóban így van – akkor a tavasszal együtt a remény is éledezhet: talán más tájak is követik Háromszék példáját.