A napóleoni hadjáratok idején tábori főorvosként járja az itáliai harctereket. Miután a Hunyad vármegyében terjedő pestis elleni küzdelemben eredményesen működik, 1813–1814-ben bekapcsolódik a Szeben, Brassó és Háromszék megye területén tomboló pestisjárvány megfékezésébe. 1817-től Marosvá­sárhely tisztiorvosa, majd a Szotyori József által alapított kórház orvosa is. Időközben bábaképző-tanfolyamokat szervez, tevőlegesen küzd a nemi betegségek terjedése ellen. Marosvásárhelyen bevezeti, illetve általánossá teszi a himlő elleni védőoltást. Érdekli a csillagászat és a növénytan, társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. Közéleti munkásságát az Aranka György által alapított Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságban kezdi. Merész társadalmi nézeteit az 1823-ban kiadott Tudományos Gyűjtemény közli. A Nyelvmívelő Társaságnak több orvostagja is van, köztük Nyulas Ferenc, Gyarmathy Sámuel, Sós Márton. Úgy gondolják, hogy az orvosi szaknyelv megérett a megújításra. Mint felvilágosult gondolkodású orvos, Gecse Dániel azt vallja, hogy az embert nem nemesi levél alapján kell megítélni. A nyelvek eredetéről… 1823-ban közölt tanulmányában rámutat arra, hogy a társadalom vezetésére nemcsak a nemesi kiváltságúak alkalmasak. A társadalmi szerepvállalásban a származás nem lehet mérvadó, hanem csak az a munka, amelyet a közért teszünk. Gecse Dániel sorait olvasva e téren kialakított felfogása, egyértelmű: „a Haza nem kérdi, minek hívják azt a fiút, nagy vagy kicsiny, régi vagy új famíliából származott-é, pokróc vagy selyem alatt született-é azon Polgár, aki esze, talentuma, személyes érdeme által használt a közjónak.” A mérce tehát a rátermettség, a közérdekben kifejtett tevékenység.
Egész vagyonát az Institutum Philant­ropicum néven létrehozott jótékony feladatkörű alapítványra, az Emberszereteti Intéz­ményre hagyja. Alapítványa jövedelmének tekintélyes részét „a közjó” szolgálatára fordítja. Cél az „elme” megvilágítása és a „szív” megjobbítása. A kulturális intézmények támogatása által a haladást akarja előmozdítani. A neveléstől várja, hogy a babonáktól, az előítéletektől, nemzeti különbség nélküli, „tiszta és józan gondolkodást” fejlesszék.
A pénzügyi támogatás nagyobb részét a marosvásárhelyi református kollégiumnak szánja, de támogatja a római katolikus iskolát is. Úgy véli, hogy a tanároknak, a tanítóknak nem szabad „valamely vallásos sectára édesgetni vagy erőltetni az éretlen, gyenge gyermeki elméket”. Úgy véli, hogy „ki-ki minden vallás vagy nemzeti különbség nélkül, mint eddig, úgy ezután is minden Tu­dományokat egyaránt tanulhasson”. Maros­vásárhely város vezetésének meghagyja, hogy a fiú- és leányiskolába, amelyet végrendelete alapján hoznak létre, a gyermekeket felekezetre való különbség nélkül vegyék fel. Meg kell őket tanítani az alapvető természettudományi ismeretekre, de jó, ha a mesterségekben is járatosak. Gecse Dániel halálig hű harcosa maradt a lelkiismereti szabadság és a polgári egyenlőség eszméinek. Mint orvos, mint felvilágosult gondolkodó járul hozzá Marosvásárhely és környékének egészségügyi és kulturális fejlődéséhez.
Szotyori József (1767–1833)
Szotyori József már 1801-ben kezdeményezi egy marosvásárhelyi polgári kórház felállítását. Munkáját a liberális gondolkodású értelmiség, a nemesség és a polgárság is támogatja. Ezek többnyire tagjai az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságnak. Bő évtizednyi kitartó szervező és meggyőző munka után nyitja meg 1812-ben kapuit a marosvásárhelyi kórház. A betegek többsége a szegények közül kerül ki. Őket vallási és nemzetiségi különbség nélkül ápolják. Szotyori József e kórház történetét összeállító könyve Marosvásárhelyen jelent meg 1833-ban. A marosvásárhelyi országos polgári gyógyintézet eredetének és fölállításának rövid és igaz története című munka egyértelműen tükrözi a szerző jövőbe vetett hitét, hitvallását arról, hogy érdemes a közösségért dolgozni. „Mi, most élők elenyészünk a földről, de gyönyörködünk abban a gondolatban, hogy ha elenyészünk is, a világ s az emberi nem fennmarad, s szüntelen nevelkedik az emberi míveltség és a boldogság a földön.” Orvosi elhivatottságát tükrözi az általa gyakran emlegetett gondolat, hogy ha újraszületne, akkor is orvos lenne.
Nagy fontosságot tulajdonít a gyermekhalandóság visszaszorításának, a csecsemőgondozásnak, a rendszeres testedzésnek, mosakodásnak, táplálkozásnak, a munka és a pihenés helyes aránya megteremtésének. Érdekes és hasznos javaslata az, hogy minden településen rendezzenek be egy elsősegélynyújtásra alkalmas szobát, ahol mindig kéznél legyenek az olyan egyszerű eszközök, mint a pokróc, a kefe, a fürdőkád, a fúvó, a kristály és a különböző gyógynövények.
Szotyori legfontosabb munkáját 1830-ban és 1831-ben adja ki Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A városi és a falusi iskolák számára készült munkájának címe: Diéteticai rövid kathekhezis. Ennek jelentősége abban áll, hogy az adott korban kötelező elemi iskolai tankönyvként – kérdés és felelet formában – foglalja össze azokat az egészségügyi tudnivalókat, amelyek ismerete elengedhetetlen. A szerző a tankönyv bevezetőjében rámutat az élet rövidségére, a testi fájdalmak okát nem a Bibliában, „nem az Ádám elesésében” kell keresni, hanem „a dietetikai rendszabályok meg nem tartásában”. Szotyori József tömörségre, közérthetőségre törekszik, épp ezért e könyv hatékonyan szolgálja az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek terjesztését egy olyan korban, amikor egy 1803-ban megjelent, kérészéletű orvosi közlönyön kívül csak néha-néha jelenik meg egy-egy népszerűsítő jellegű röplap, írás. Érdeme még annak a felismerése is, hogy a sikeres járványmegelőzésért szükség van a himlő-újraoltásokra. Az Orvos Tárban (1826-ban) megjelent írásában javasolja a kétszeri újraoltást, mivel a csecsemőkorban végzett himlőoltás nem nyújt elég védelmet. Később a Dié­teticai kathekhezis című művében már háromszori védőoltást javasol. Az újraoltást már 1825 táján rendszeresen alkalmazza, és ezzel Európában Harder Dávid oroszországi orvos után a második, aki rendszeresíti a többszöri védőoltást.

Vége