Traian Băsescu államelnök tegnap kihirdette a 2008-as társadalombiztosítási költségvetési törvényt, az állami büdzséről szóló jogszabályt azonban egyelőre nem írta alá.
A halasztásról azt követően döntött az államfő, hogy tegnap a szakszervezeti tömbök vezetőivel találkozott. Amint arról lapunkban beszámoltunk, az érdekvédelmi szervezetek korábban már jelezték elégedetlenségüket a költségvetési törvénnyel szemben, és arra kérték az államfőt, hogy ne írja azt alá. Az érdekvédelmi szervezetek úgy vélik, a költségvetés a parlament által elfogadott formájában ,,antiszociális politikát fog megalapozni, és drámai hatásai lesznek közép- és hosszú távon". Szerintük a jogszabály előírásai még inkább megterhelik a jövedelmeket, jóllehet a kormánytagok azt hangoztatják, hogy csökkentik a romániai munkaerő adókötelezettségi terhét. A szakszervezetek módosító javaslatot készítettek elő az alkalmazóknak a munkabalesetek és szakmai betegségek segélyalapjába való hozzájárulása kapcsán, mivel az illeték 0,4 százalékról 0,04 százalékra csökkent, és ez azt eredményezi, hogy a rendszer nem működhet tovább. Amíg befektetéseket eszközölnek azért, hogy a munkahelyeken biztosítsák az ott dolgozók testi épségét, ezáltal pedig csökkenhetne a munkabalesetek és a szakmai betegségek kockázata, szükség van ezekre az alapokra — állítják a szakszervezetek.
A tegnapi megbeszélésen a felek abban állapodtak meg, hogy az államelnök január 3-án közvetít a kormány és a szakszervezetek közötti találkozón a 2008-as költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok kapcsán. A megbeszélésen megvitatják a szakszervezetek javaslatait — nyilatkozta Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke. Mint mondta, az államfő megígérte, hogy elemezni fogják a szakszervezetek módosító javaslatait. ,,Az államelnök hivatalosan nem nyilvánította ki álláspontját a törvény kapcsán, amelyet csak tegnap kapott kézhez" — tette hozzá Hossu. Ha Băsescu államfő sem veszi figyelembe kéréseiket, a szakszervezeti tömbök hat hónapos kampányba fognak, és megpróbálják meggyőzni a lakosságot, hogy ne szavazzanak többé azokra a politikai pártokra, amelyek a költségvetést kidolgozták, illetve támogatták elfogadását.
A parlament december 20-án fogadta el a 2008. évi költségvetési törvényt és a társadalombiztosítási büdzséről szóló jogszabályt. A képviselőház honlapján szereplő adatok szerint mindkét törvényt december 22-én küldték el kihirdetésre az államelnökhöz. Az alkotmány szerint az államelnöknek az átvételtől húsz nap áll rendelkezésére, hogy kihirdessen egy törvényt.