Háromszék az a vidék, ahol majdnem minden település részt vállalt a magyar forradalomban és szabadságharcban, de különösképpen az önvédelmi harcban. „Az igazak” oldalára átállt „tisztesek” és honvédek sorait számos önkéntes szaporította, köztük életük delén túl lévő férfiemberek, s a tartalékot a nemzetőrök képezték, akiket a falvak maguk állítottak elé, felöltöztették, fegyvert adtak a kezükbe azzal a meghagyással, hogy ha kéri a haza, indulni kell, de addig itthon ők vigyázzák a települést, az asszonyok seregét, a gyermekeket, jószágot!
Nem engedtek a negyvennyolcból
Árkos negyvennyolcas hősi halottainak száma huszonhat, akik vérükkel fizettek a haza szabadságáért. Volt, aki a harctéren esett el, és ismeretlen sírban nyugszik, de olyan is, akit az ellenség a leggaládabb módon gyilkolt le.
Árkos akkor sem felejtett, és nem engedett a negyvennyolcból, amikor tiltották az emlékezést! 1940 és 1944 között óvodásként és kisiskolásként márciusi verseket szavaltunk, az 1948. március 15-ét követő vasárnapi istentiszteleten Darkó Béla unitárius lelkész arról emlékezett meg az árkosi vártemplomban tartott szószéki beszédében, hogy „száz évvel azelőtt a város közeli faluban az árkosiak hallották Gábor Áron első ágyúinak hangját!” A felejteni nem tudó faluközösség és az unitárius egyház a rendszerváltás után emlékkopját állíttatott a vártemplom előtti térre, amelynek lábától soha nem hiányoztak az emlékezés virágai, 2004-ben pedig id. Rétyi Ödön, az újonnan önállósult Árkos első kinevezett polgármestere és községi tanácstag saját költségére terméskőobeliszket építtetett a községháza előtti emlékparkba. „A negyvennyolcas szabadságharc hőseinek névsorával-emléktáblájával adósa marad a múltnak a helyi önkormányzat, a helybeli történelmi egyházak és a faluközösség” – hangzott el az akkori emlékműavatón. Valóban, nem volt teljes a megemlékezés, mert a cseperedő árkosi székely magyar gyermekek és az ifjak sehol sem olvashatták el, nem láthatták negyvennyolcas hős elődeik nevét, az unitárius és a református templomokban elhelyezett emléktáblákon ugyanis csak a két világháború hőseinek nevét örökítették meg.
– Mi nem felejtünk! Önkormányzatunk vállalta, hogy az ez évi megemlékezés alkalmával készséggel pótolja történelmi adósságát, és elhelyezi a negyvennyolcas hősök névsorát az emlékparkban lévő obeliszkre – nyilatkozta Máthé Árpád polgármester, aki elmondta, hogy a községi tanács minden tagja egyöntetűen és lelkesedéssel mondott igent a kezdeményezésre, hadd fújjon harci indulót fúvószenekarunk azoknak, akiknek 165 esztendő elteltével sem marad homályban emlékük, és nevüket megörökítjük! Az a hely, ahol az emlékpark áll, Gábor Áron nevét viseli.
Az elhatározást tett követte, s a hősök nemesfémbe gravírozott névsora lepel alatt várta a leleplezés napját.
– Az ünnepre megújíttattam az obeliszket, mert a lepergett nyolc esztendő alatt itt-ott látszik rajta az idő foga – mondta id. Rétyi Ödön. – Mikóújfalusi vörös andezitből rendeltem meg, a Hável Sándor vezette kőbányából. A hősök nevének elhelyezése méltó főhajtás emlékük előtt, és bizonyítéka annak, hogy Árkos mindig is büszke múltjára, dicső történelmére. Készül a község múltjáról és jelenéről szóló kiskönyv is, melyet a baróti Tortoma könyvkiadó fog megjelentetni.
Névsorolvasás
A háromszéki önvédelmi harc idején adataink szerint 61 árkosi személy tüntette ki magát, hősi halált halt, avagy a harcok idején veszélyeztette életét. Huszonhatan soha nem térhettek vissza, a hazatértek pedig megbecsült tagjai voltak a közösségnek, a Rikán Belőli Honvédegyletnek. Köztük e sorok írójának dédnagyapja, Kisgyörgy Mihály (1827–1898). Ezekhez soroljuk az 1854-es Makk-féle mozgalom árkosi részvevőit, valamint Benkő Rafaelnét, aki bújtatta és élelmezte az üldözött negyvennyolcas közvitézeket. A névsort saját kutatásai nyomán Demeter Lajos helytörténész egészítette ki árkosi vagy Árkoshoz kötődő közvitézekkel, önkéntesekkel, civil áldozatokkal, a forradalom idején szolgálatot teljesítő nemzetőrökkel.
Az árkosi negyvennyolcas hősök a borgói, a hétúri, a nagyszebeni és más ütközetek áldozatai lettek. Barabás Jankó Abrudbányán, Dancs Mózes Szászsebesnél, Kádár Ferenc a Tömösi-szorosban, Nagy Sándor pedig Szamosújvárnál esett el. Szász István közvitéz az Epres-tetői (Szépmező) harcokban halt hősi halált. Koncza György huszár a temesvári csata hőse. Árkosi Bihari Mózes (1816–1886) unitárius pap, kántortanító és naplóíró forradalomra buzdító beszédeket mondott Sepsiszentgyörgyön, önkéntesen beállott honvédnek, részt vett a Makk-féle mozgalomban, amiért öt évet raboskodott Nagyszebenben, Gyulafehérváron és a bécsi Josefstadtban. Fogsági emlékek címmel megírta a forradalomról szóló emlékiratát. Kiss Mihály (1809–1889) unitárius esperes-lelkész hasonló életpályát futott be, üldözték és veszélyeztette életét. A szószékről is nyíltan hirdette a forradalomról vallott nézeteit, annyira, hogy hívei azt mondták, „nincs is miért templomba mennünk, mert a papunk mind azt prédikálja: Üssed, vágjad!” Nem maradhat ki a felsorolásból a katolikus báró Szentkereszti Zsigmond (1817–1891), aki huszárfőhadnagyi rangban vett részt a forradalomban, amiért meghurcoltatás és nagyszebeni börtön jutott osztályrészéül. Árkosi Barabás János (sz. 1818) végzett unitárius papnövendéket, a forradalom vértanúját 1848. november 6-án a székelyszentmihályi Ugron-kúria udvarán gyilkolták meg a román felkelők három más társával együtt. Nyughelyüket Székelyszentmihályon emlékoszlop őrzi. Az árkosi Lőrincz fiúk közül, akik mindvégig használták az árkosi előnevet, Lőrincz József (1820–1876) Bem tábornok hadsegéde volt, kitüntetett őrnagy, ő mentette meg Bem tábornok napiparancsait, két testvérbátyja, Lőrincz Károly (1817–1875) és Lőrincz János (1818–1887) tábori lelkészként és nemzetőrtisztként szolgált. Síremlékük a szotyori temetőben áll. Árkosi Benkő György (1828–1908) a buzgó református földbirtokos és „jóltevő” mint nagyenyedi diák csapott fel önkéntesen tüzérnek, üldözték, elfogták, kínozták és besorozták az osztrák hadseregbe.
Emlékőrzők
– Milyen nyoma maradt a szabadságharcnak az unitárius egyházközség jegyzőkönyveiben? – kérdeztük Székely János tiszteletest.
– Veress Ferenc egyházközségi jegyzőtől olvastam egy érdekes történetet – felelte –, amelyet 1850-ben írt le. 1849-ben megjelentek a betörő kozákok az unitárius vártemplom előtt. Kiss Mihály esperes, hogy elejét vegye a garázdaságoknak, annak rendje és módja szerint pálinkával kínálta őket. De mivel a harangtorony tetejében nem volt kereszt, gyanúsan rákérdeztek, hogy nem keresztény ez a falu? – Épülőfélben van, még nincsen befejezve! – vágta ki a jól kigondolt feleletet az esperes.
A Bedőházi család, apai ágon rokonságban-atyafiságban volt Kiss Mihály esperessel – tudtuk meg Bedőházi Katalintól – felesége, Barabás Julianna (1820–1863) révén. Sírköve is a mi sírjaink között áll, s oda is mindig a mi családunk vitte a virágot.
– Az árkosi tájmúzeum gyűjteményében őrzök néhány olyan tárgyat, amely a szabadságharchoz kötődik – felelte kérdésünkre Bálinth Zoltán, a helybeli Dahlström Kálmán Művelődési Társulat vezetője. – Elsősorban említem az eredeti ágyúgolyókat, itt őrzöm Ütő Dániel (1811–1901) béklyóját, amit Barabás Lajostól gyűjtöttem, egy sor korabeli sarkantyút és kengyelvasat, valamint Kossuth-bankókat. Itt, a temetőben van a már említett negyvennyolcas főhadnagy, Ütő Dániel síremléke is, aki részt vett a Váradi-féle mozgalomban, amiért vizsgálati fogságot szenvedett.
