Rózsafi eredményes munkát végzett, mert a küldetését egy olyan régióban kezdte, mint Há­rom­szék, amelynek népe 1848-ban egyedül is képes volt megvédeni magát. Mindenkitől elhagyatva, az ellenséges katonai erők gyűrűjében, katonai expanziójának kitéve, sikeres önvédelmi harcot vívott. Rózsafi, tehát tisztában volt azzal, hogy a berendezkedő abszolutizmussal szemben az ellenszenv itt a legnagyobb. Mindebből következik, hogy Rózsafi útja megtervezett volt, és nem véletlenül vezetett az orbaiszéki Telekre. Bizo­nyára Makk és köre már korábbról ismerte a 23 éves Hor­váth Károly birtokost, aki az osztrák uralom egyik legádázabb ellenfele volt. Ne fe­ledjük, hogy 1849 őszén Makk és Ró­zsafi Gelen­céről, tehát Te­lektől né­hány órai járásra próbált átszökni Török­országba, az akkori moldvai határon. Elkép­zelhe­tő, hogy már ez idő tájt kapcsolatba kerültek, tudtak Horváth hazafiságáról.
Rózsafi 1851 nyarán két hétig tartózkodott Horváth udvarházában úgy, hogy azt főhadiszállásként használta. Időközben újabb ügynökök is érkeztek ide. Horváth Károly számukra is biztosította az ellátást és rejtegette őket. Ha a szükség úgy hozta, lovas fogatot bocsátott rendelkezésükre. Házában sokszorosították Makk ezredes kiáltványát, utasításait. A szervezésben Horváth oroszlánrészt vállalt magára. Gyorsan haladt, Horváth széleskörű ismeretségi körének köszönhetően. Háromszéket hét körzetre, járásra, titkos megnevezéssel „nap”-ra osztották. Ezek vezetőit Horváth nevezte ki, és személyesen tartott kapcsolatot velük. Rózsafi itt találkozott Török Jánossal, a marosvásárhelyi református kollégiumi tanárral is, akit Horváth javaslatára Marosvásárhelyről hívtak ide. Török Horváth kedvenc tanára, később barátja volt, jól ismerték egymást. A bizalom köztük teljes. A Makkal való előzetes egyeztetés után Rózsafi az egész székelyföldi szervezet vezetését Törökre bízta.

Török János szerepe
Török János Marosvásárhely köztiszteletben álló személyisége volt. A kortárs visszaemlékezők egyöntetűen jó véleményt alkottak róla. Török Bágyban született 1806. június 21-én. Tanulmányait a székelyudvarhelyi református kollégium után a berlini egyetemen végezte. 1836-ban Erdélyben püspöki titkári állást vállalt, majd a következő évtől kezdve Marosvásárhelyen a Református Kollégiumban tanár. Több didaktikai jellegű könyvet írt, de 1854. márciusi kivégzése miatt nagyszámú munkája kéziratban maradt.
A szabadságharc idején századosi rangban szolgált, és a marosvásárhelyi fiatalság katonai kiképzője. Amikor az osztrákok 1848. december elején megszállták a várost, letartóztatták, és Nagyszebenbe hurcolták. Innen csak 1849-ben szabadult, és júliustól a Református Kollégium igazgatója lett. A szabadságharc bukása után lemondatták, majd kitiltották az iskolából, „mert szörnyen káros” befolyást gyakorolt a diákokra. Csak hosszabb zaklatás után engedélyezték ismét, hogy taníthasson, de csak szigorú ellenőrzés alatt. Mint tanár általános megbecsülésnek örvendett. Jellemes, kellemes és megnyerő modorú pedagógus volt.
Török a Székelyföldet négy „hétre” tagolta, amely megfelelt a székely székeknek. Élükre vezetőket nevezett ki. Csíkszék irányításával a csíksomlyói Veress Ignácot, a Vörös Pátert, a kolostor főnökét bízta meg. A kémek értesülései szerint Veress mindenkit, elsősorban az ifjúságot izgatta az osztrák uralom ellen. Ő volt az, akinek támogatásával Rózsafi Mátyás, Makk megbízottja megmenekült, amikor a hatóságok rájöttek az osztrákellenes tevékenységére.
Török a háromszékiek beszervezését Horváth Károlyra bízta, aki, amint említettük, korábban hozzáfogott a szervezéshez. Udvar­helyszék és Bardócszék irányítását Gálffi Mihály, Ud­varhely neves ügy­védje vállalta. Ma­ros­­szék és Aranyos­szék élére a kisgörgényi földbirtokos, Bí­ró Mihály került. A titkos szervezet kiépítése idején a pol­gári és a katonai szervezési keretek egybeolvadtak. Ká­rolyi Dé­nes a székely szervezkedés sikeréről azt írta, hogy ez azért volt lehetséges, mert „Török János lelkes, bátor emberekkel vette magát körül, akik fáradságot nem kímélve készítették elő az új felkelést”. A szervezkedés elsősorban a közép- és kisnemességre, a városi polgárságra, valamint értelmiségre támaszkodott. Amint Makk kiáltványa is meghatározta, a szervezkedés legfontosabb célja az volt, hogy a gerillaharcra felkészítsenek – a székelyföldi havasokban – négy-öt ezer önkéntest. A négy székely székben Gálffi Mihály­nak sikerült a legtöbb tagot toboroznia. Az udvarhelyi régióban több helységparancsnokot is kinevezett. Közülük a szervezésben Bereczky Sándor tűnt ki, aki rövid idő alatt 45 fegyvert gyűjtött össze és 403 hadra fogható tagot szervezett be.

Tervek, elképzelések
Mielőtt Kossuth Törökországból Angliába, Londonba tette volna át a székhelyét, arról értesült Figyelmessy Fülöp negyvennyolcas huszárszázadostól, hogy Makk kiáltványa káros hatással volt a mozgalomra. Kossuth ekkor nevezte ki Gáll Sándor ezredest a szervezendő erdélyi hadsereg parancsnokává, felszólítva Makkot a Gállal való együttműködésre. Kossuth megbízásából Gáll dolgozta ki azt a katonai tervet, amely alapján a külső fegyveres csapatok támogatják az erdélyiek felkelését. Ő már korábban, még Londonban hozzáfogott e katonai stratégia kidolgozásához. A hadászati terv összeállításában közreműködött Czetz János tábornok, 1848/1849-ben az erdélyi hadsereg vezérkari főnöke, és Vetter Antal tábornok.
A tervet az 1852-re elképzelt összeurópai forradalom kirobbanásának évében akarták gyakorlatba ültetni. Úgy gondolták, az ekkor kitörő szabadságharcok lehetővé teszik, hogy Moldván át a Székelyföldre fegyvereket juttassanak. A katonailag felszerelt székely és erdélyi csapatok elfoglalnák Nagyszebent, Gyu­lafehérvárt, egész Erdélyt. A természettől védett Erdély mint védőbástya teremtene lehetőséget a hosszabb ideig tartó önvédelemre. Innen indulnának ki azok a seregek, amelyek felszabadítanák Magyarország középső tartományait.
Alapvető célként határozták meg az Osztrák Birodalom nyugati tartományaiban szolgáló nagyszámú magyar katona bevonását a magyar szabadságharcba. Gál fontosnak tartotta a románokkal való megbékélést, a szászok bevonása szintén szerepelt a terveiben. Bízott abban, hogy Kossuthot a nyugat-európai államok valóban támogatják, és sikerül fegyvereket szereznie. Azonban csak szép szavakat kaptak, és ez nem elég egy szabadságharc kirobbantására.
(folytatjuk)