Eszterke akkor még csak kétéves és tíz hónapos volt. Éppen felsőkarjaira csatolta fel az úszópárnákat gondos anyukája, míg húga, Hédi felfújható hajócskájában élvezte a tizennégy hónaposok pancsolásának földi örömét az udvarukon lévő medencében. Eszter édesapja óvó tekintetétől, erős karjaitól őrizve barátkozik a medence tiszta friss vizében a lebegés könnyedségével, és szülei biztatására kalimpál, tanulja az úszás mozdulatait. E családi idillt látva szükségét éreztem rákérdezni a fiatal édesanyára: fürdőző lányaiban Magyarország jövendő úszóolimpikonjait látja? Tétova, szerény, rejtett mosolyú volt a válasz, mely meghökkentett: ,,ki kell ábrándítanom, de jobban szeretném, ha gyermekeim néptáncosok lennének..." És meglepetten hallgattam a nem várt magyarázatot a néptánc szépségéről, a néptáncosok kecsességéről, a népzene és néptánc értékteremtő, hagyománymentő, nemzettudat-formáló szerepéről. Esztendőnél több idő alatt győződtem meg, hogy a budapesti, harmincon alig túli édesanya komolyan és őszintén nyilatkozott kislányai jövőjét illetően, mert későbbi székelyföldi kirándulásaikon minden alkalmat megragadtak, hogy táncházat látogassanak. Csíkszeredai látogatásukba például belefért a Csángó lakodalomassal indító X. Gyimesi Tánctábor megtekintése is. Sepsiszentgyörgyi ismerőseik rendszeresen elkísérik őket a Guzsalyas Alapítvány óvodásoknak, kisiskolásoknak szervezett mívesházi táncházába. Ott szentgyörgyi játszópajtásaikkal együtt tanulták az alapmozdulatokat a Folker együttes zenéjére... Nemrég üzente telefonon a mama, hogy Esztike és Hédike hivatalos a bukaresti Magyar Művelődési Központ csütörtöki, gyerekeknek szervezett táncházaira...

Summa summarum, a román főváros angol óvodájának két kis tanítványa, a négy és a két és fél éves testvérpár egyelőre nem szándékszik Székely Éva, Szőke Kati vagy Egerszegi Krisztina nyomdokaiba lépni, bár szeretik a vizet, a fürdőmedencét. Annál inkább meg fogják tanulni Béres Anikó, Berki Kamilla, Hargittai Zsuzsa, Vadas Katalin s még sok Nívó-díjas néptáncosnő nevét, akik annyi sok sikert és babért, hírnevet szereztek a magyar néptáncnak az utóbbi harminc-harmicöt esztendőben. Van és lesz idejük megismerkedni a mintegy hetvenötre rúgó magyar néptáncformával, az alföldi ugrástól a vetélősig; ha édesanyjuk álma-vágya és az ő iskolás ízlésük, akaratuk és táncszeretetük egybeötvöződik az évek folyamán.

A közelmúltban jubiláló erdélyi táncházmozgalom ünnepségei, a XIX. Népzene- és Néptánctalálkozó idején ezért is gondoltam gyakrabban a Bukarestben élő, de szüleikkel Kolozsváron, a Székelyföldön is gyakran tartózkodó két ,,pesti csajra", a jól nevelt, okos testvérekre, Eszterre és Hédire.