Unokáink már száz évig élhetnek?

2008. január 3., csütörtök, Család

Noha manapság még meglehetősen kevesen ünneplik századik születésnapjukat, gyermekeink, de inkább unokáink, vagy még inkább dédunokáink számára a következő évszázadban ez már abszolút normális lesz ― tűnt ki egy németországi tanulmányból, melyet a Die Welt lap hozott nyilvánosságra.

Rostocki népességkutatók ugyanis hosszú vizsgálatok után arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövetkező időszakban ― legalábbis a fejlettebb országokban ― évtizedenként átlagosan két-három évvel nőhet a várható életkor.

A demográfiai kutatásokkal is foglalkozó Max Planck Intézet és a rostocki egyetem közös tanulmánya egyebek között hangsúlyozza: az örökölt gének csak mintegy 25 százalékban határozzák meg, hogy meddig is élünk. Ami a fennmaradó 75 százalékot illeti, hatalmas szerepe van a táplálkozásnak, azután a szociális és a pénzügyi helyzetnek, a képzettségnek, valamint általánosságban az életvitelnek.

Ami egyébként a táplálkozást illeti, a kutatók ismét figyelmeztettek: az ember életkorát közvetve már az is befolyásolhatja, hogy terhessége alatt az édesanya miként étkezik. Sok időskori betegség ― például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség ― már az élet legkorábbi szakaszában megnyilvánuló káros hatásokra vezethető vissza.

Önmagában azonban egyetlen tényezőt sem szabad ,,fetisizálni" ― mutattak rá a kutatók. Természetesen, sokat számít, ha valaki felhagy a dohányzással. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni például arról, hogy a világ eddigi legidősebb embere, a francia Jeanne Calment több mint 122 évig élt, noha 119 éves koráig dohányzott, az utolsó születésnapjáig is sok csokoládét evett, s mindennap portói bort ivott.

A jelentés meglehetősen derűlátó képet rajzol arról, hogy a fejlett ipari országokban az emberek a jövőben egyre egészségesebbek lesznek. A különböző fertőzéses betegségek az antibiotikumoknak és oltóanyagoknak köszönhetően mind inkább visszaszorulnak, mint ahogy a higiénia és a táplálkozás is jó irányban hat. Ami pedig a legfőbb halálokot jelentő krónikus betegségeket, a rákot, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedéseket illeti, ezen a téren is javulás várható, mindenekelőtt a megelőzésnek, a korai felismerésnek és a korábbinál hatékonyabb kezelési módszereknek köszönhetően.

A tanulmány hasonlóan derűlátó a várható, száz év feletti élet minőségét illetően is. Azt sugallja ugyanis, hogy az ,,öregedés" nem jár majd együtt az ápolásra szorulók számának megnövekedésével. A kutatók szerint ― egy kis odafigyeléssel és napi egy pohár portói borral ― unokáink és dédunokáink nálunk mindenképp boldogabb öregek lesznek.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2008-01-03: Család - Puskás Attila:

A géniusz (Ki vagyok?)

Szóltunk arról, hogy a rendkívüli szellemi tehetség igen ritka. Ugyanis nem elég, hogy valaki a művészetek, irodalom vagy a tudományok valamelyik ágában magas intelligenciahányadossal (IQ) és ennek megfelelően kiemelkedő megvalósítással szolgálja a társadalmat, mivel a ,,géniusz" (latin; védő istenség a római mitológiában), igen találó magyar szóval: lángész, az egész emberiséget érintő irányt adó, a továbblépést meghatározó szinten alkotó.
2008-01-03: Család - Ferenczy L. Tibor:

Eszterke, Hédike és a táncház

Bukarestben élő, de Budapesten született aranyos kislányok. Édesapjukat cége küldte a román fővárosba, így ismerhettem meg őket 2006 forró augusztusában.