Ferencz Jánost és együttesét sokan ismerik Erdély-szerte, de felléptek már a román fővárosban is. Mi azonban ezúttal a hangszerkészítő Ferencz Jánost kerestük fel sepsimartonosi lakásán, megnéztük a rusztikus udvart, és bepillantottunk abba a csűrbe, ahol a legkülönbözőbb hangszerei készülnek. Hogy mennyiféle, azt leírni lehetetlen.
Duda, pánsíp, köcsögduda, tokcitera, guboka, tökkürt, tilinka, kürthegedű… Fel-felkapott közülük egyet, és ,,zengett a csűr!" Néhány éves magyarországi tartózkodása idején kezdett fafaragással és hangszerkészítéssel foglalkozni, itthon ezt folytatta, és egyre többet muzsikált.
— Mesélj, hisz valamikor együtt kocogtunk Ószemerján.
— Hogy hányfajta hangszert tudok készíteni? Nem tudom felsorolni. 1998-ban Szekszárdon rekordot döntöttem. Nem egyedül, hanem inasaimmal együtt kétszázkét fajta hangszert állítottam ki! Vonóst, fúvóst, mindenfajtát. Hazajöttem, és 1998-ban megalakítottuk a Tutora együttest. Megszólalt a koboz, a fidula, a nyeles basszusteknő (bőgő), a zendülő (gitár), dobok, bikák, regőssípok, kopogók, csattogók. Ezek saját fajta hangszerek. Jövőben lesz az együttes tízesztendős, én most 45. Most már nemzetközi proficsapat lettünk, van az együttesben román, és még olasz is. A Tutora kisebb változatával, a Tutorítóval Szatmáron léptünk fel legutóbb.
Sepsimartonos peremén, ahol hatalmas a csend, béreltek egy régi bennvalót, ma már a tulajdonukban van. Az ebédlőasztalnál Jancsi ül élettársával, az ikrekkel, vagyis negyedik és ötödik gyermekeivel, a négyéves Jancsikával és Zsuzsival. Colombo Marco is jóízűen kanalazta a paradicsomlevest és zöldborsóval a vagdalt húst. Ő az együttes olasz tagja. Jancsit családjáról faggatjuk. Legnagyobb lánya, Ágnes húszéves, Bukarestben jár az egyetemre, utána jön Peti, a tizenhét éves diák, Anna Kata szintén diák. Ebéd közben meséli el, hogyan készült el a Hargita együttesnek a Csodatarisnya muzsikája, és hogy színházaknak is ír zenét.
— Alig két napja állítottunk hárman össze egy olyan vidám zenei produkciót, címe Mohamedi dilikó, melyet kimondottan falusi nézőközönségnek szántunk. Falvakra akarunk vele elmenni a télen és kora tavasszal, hogy visszavarázsoljuk ott a régi közösségi élet hangulatát, mert nem feledkezünk meg a helyi hagyományokról sem.
— Alkalmas-e a fotosmartonosi fa hangszerkészítésre?
— Én főleg bodzából dolgozom. De mert a hangszerkészítőnek is meg kell élnie valamiből, mást is kiszolgálok, van, kerül megrendelés, de azokra a hangszerekre, melyeket én fabrikálok, még nincsen kialakult piac. Például a kobzát keresik, de én nem örökké a hagyományosat készítem, hanem olykor sajátost is. Ezért is soroltak be engem a nem szokványos hangszerkészítők csoportjába. Hangszereim magukon viselik sajátos szakmai jegyeimet. Csernátonban is tanultam, most éppen huszonhárom éve annak, hogy fával dolgozom. Ez nagyon komplex szakma: érteni kell a finommechanikát is, a hangtant is.
— Mi van Marcóval?
— Marco barátom zenész is, hangszerkészítéshez is ért, már tökéletesen érti a magyart és a románt is. Hivatalosan, de ideiglenesen tartózkodik Romániában, az a szándéka, hogy véglegesen ide jöjjön.
*
A csűrben hangosan szólt a tutoradal, miközben mi Jancsi csontból faragott munkáit nézegettük. És hatalmas szárnyait, hisz valamikor sárkányrepüléssel is foglalkozott. ,,Ez most műhely — mondja. — Lehet, valamikor kiállítás, múzeum lesz. Kereken, a csűr agyába függőágyakat fogok szerelni vendégek számára."
Fenn, a kerti domboldalban csupaszon meredeztek a gyümölcsfák, csak sejteni lehetett, hogy nyáron ez a hely egy székely oázis.
A fák között, a domboldalon, ahonnan jobb a kilátás, nyári lak készül.
Rajta már a tető…
