Lenkei doktort a legtöbben úgy emlegetik, mint azt az orvost, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával. Cenzúrázott egészség című könyve az utóbbi évtized legsikeresebb művei közé sorolható. Egészségcentrumai valamennyi bevásárlóközpontban megtalálhatók, előadásai pedig telt házakat vonzanak.
– Meséltem valakinek, hogy ma veled találkozom, és azt mondta, hogy egy roppant okos emberrel fogok beszélgetni.
– Nem mondod? (nagyon nevet)
– Tényleg okos ember vagy?
– Nem tudom.
– Pedig summa cum laude, vagyis kitűnő minősítéssel szereztél diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.
– Az nem jelent semmit! Ahhoz csak strapabíró fenék kell, semmi más. (még mindig nevet) Nem tudom… A tanárok azt mondták, okos vagyok, de mindig hármast adtak szorgalomból, mivel szerintük a képességeimhez mérten nem teljesítettem jól. (mosolyog) Ahhoz képest valóban jól végeztem.
– A weboldaladon azt írod, soha nem fogod feladni, számíthatnak rád az emberek. Ez a jelmondatod, hogy nem szabad feladni?
– Tulajdonképpen igen. Nevezhetjük jelmondatnak is, bár ezen még nem gondolkodtam.
– Mit nem szabad feladni?
– Amikor ezt leírtam, arra gondoltam, az a legfontosabb, hogy felnyissam az emberek szemét, mi is történik velük a világban. De nem tudtam olyan jól megfogalmazni, mint egy olvasó, aki elolvasta a Cenzúrázott egészség című könyvemet, és levelet írt nekem. Pontosan fogom idézni: „Azzal, hogy elolvastam a Cenzúrázott egészség című könyvet, ránéztem arra, hogy is vagyok, mi is történik velem, és mekkora nagy átverés kellős közepén csücsülök, rohanva a vég felé”. Ezt írta Noémi. Pontosan ezzel a céllal írtam meg a könyvet, ami ma már több mint 140 ezer példánynál tart. Igen, azt akartam elmondani az embereknek, hogy egy nagy átverés kellős közepén csücsülnek. Mert a legfőbb kincsünk az egészség, és semmit sem tudunk róla. Az iskolában nincs ilyen tantárgy. Az orvosi egyetemen sincs ilyen tantárgy. Pedig milyen jó lenne, ha az egészség megtartásáról, megóvásáról lehetne tanulni, aztán tanítani. Don Quijote-ként belevágtam egy nagy feladatba, szembeszálltam a gyógyszermaffiával, és odatettem ezt az üzenetet a végére, hogy soha nem fogom feladni. Idővel aztán rájöttem, hogy valójában nem is a gyógyszermaffia az ellenfél.
– Hanem ki?
– Ez összetettebb annál, semhogy egy rövid mondattal válaszolni lehessen. Elmondok egy példát. Ha az utcán odajön hozzám egy árus, és veszek tőle egy gagyi rézgyűrűt, az az én tudatlanságom. Ez esetben mi a gagyi? Értéktelen ékszer, amit aranyként árusítanak. Harcolhatunk a gagyit árusítók ellen, holott valójában a tudatlanság ellen kellene harcolni. És az emberek agyába vésni, hogy utcán nem vásárolunk ékszert. Csak akkor tűnnek el a gagyizók, ha nem áll velük szóba senki. Friderikusznak meséltem egyszer, hogy reményeim szerint a gyógyszeripar gátlástalan része ki fog pusztulni, ahogyan annak idején a dinoszauruszok, mert a klíma kedvezőtlenné válik számukra. Friderikusz csak annyit mondott, hogy egyelőre semmi jel nem utal erre.
– Igaza volt?
– Sajnos igen. Letettek ma az asztalomra egy cikket, amelyben az áll, hogy minden idők egyik legnagyobb összegű vádalkuját kötötte egy gyógyszergyártó cég az Egyesült Államokban. Kereken hárommilliárd dollárt fizettek, hogy ejtsék a vádakat. Három gyógyszerével kapcsolatban ugyanis félrevezette a közönséget, és különféle módokon rávette az orvoskollégákat, hogy ezeket a gyógyszereket írják fel, ha kell, ha nem. Azt mondják, egy bűnözőt soha nem lehetne elkapni, ha nem buktatná le magát. Csak abban az esetben, ha nyomokat hagy. S látod, ők is hagynak nyomokat. Sajnos, egyre több ilyen eset fordul elő. De csak kiderülnek a szélhámosságok!
– Kell még harcolnod?
– Változott a nézőpontom. Nem kell mindig háborúzni. Régen szűk látókörű voltam, talán vehemensebb is. Ma már tudom, hogy a fő probléma az emberek tudatlansága.
SÁNDOR ANDRÁS
Lenkei Gábor május eleji erdélyi körútján Sepsiszentgyörgyön is előadást tart, és bemutatja legújabb, Betegségnek tűnő állapotok című könyvét.
