A híradások is főként ünnepi szokásokról, néhány járhatatlan útról és az időjárásról szóltak. Mintha csakugyan felnőttünk volna, velünk együtt a politikai osztály is, és mindannyian csak az ünnepléssel lennénk elfoglalva.

Pedig inkább a vihar előtti csendre hasonlít a jelenlegi helyzet. Egészen egyszerűen erőt gyűjt mindenki, hogy az új évben még nagyobb lendülettel ugorjon ellenfele torkának. Jelzi ezt például Traian Băsescu államfő beszéde, amely szilveszter éjszakáján hangzott el a bukaresti Alkotmány téren. Az elnök az ország előtt álló kihívásokról beszélt, versenyképes oktatásról és egészségügyről, a politikai osztály megreformálásáról. Igencsak valószínű, hogy ez lesz majd az újonnan alakult Demokrata Liberális Párt választási programjának is a gerince. És ez nem a normalitás jele.

De a közelgő vihart jelzi a szakszervezetek fenyegetése is: az érdekvédelmi föderációk sértődött vezetői immár nyílt politizálást helyeznek kilátásba. Ha nem sikerül elfogadtatniuk a költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslataikat, több hónapos kampány keretében igyekeznek meggyőzni a lakosságot, ne szavazzanak azokra a pártokra, amelyek azt kidolgozták, illetve támogatták. Olyan pedig jelenleg egy van a parlamentben: az imént említett Demokrata Liberális Párt. És ez a fenyegetés megint csak nem a normalitás jele.

De nyugodtan állítható, hogy vihar előtti csend uralkodik az erdélyi magyar politikai életben is. S még mielőtt azt ünnepelnénk, hogy legalább erre a két-három hétre nincsenek nyílt csatározások a politikai élet szereplői között, senki nem vádol senkit, vegyük csak figyelembe, hogy választási évbe léptünk. És számunkra inkább az egyeztető fórum létrehozása, a tárgyalóasztal mellől elhangzó közös program lenne az igazán megnyugtató. Mert összefogás nélkül előfordulhat, hogy a választási vihar végzetesnek bizonyul az erdélyi magyarság parlamenti képviselete számára. Éppen ezért talán a csend sem tekinthető ezúttal a normalitás jelének.