Ilyenkor, az esztendő fordulóján, az ünneplés mámorában szokás nagy fogadalmakat tenni. Szokás ígérgetni, fogadkozni, megfogadni, elhatározni, tervezni, eldönteni.
De mivel pezsgős kábulatban tesszük, hajlamosak vagyunk azon nyomban elfeledni. Most jó alkalom volt az EU-ba lépés első évfordulójának megünneplésére is. Azóta nagyot haladt a világ, mert a korábban belépett tagországok már a schengeni övezetbe kerültek át. Így nyugati szomszédunk, Magyarország és Szlovénia, valamint Szlovákia is. A határtalanításnak, úgy látszik, nem tudott mindenki határtalanul örvendeni. Vannak még néhányan nálunk is, akik nem röpdöshetnek a boldogságtól. Az újabb határfelszámolás idején éppen utaztam, és közben rádiót hallgattam. Azt mondja az egyik magyarországi rádió tudósítója: ,,és a határ túloldalán jönnek ünnepelni a szlovákok". És mit ad Isten, a szlovákok (hallatszik a rádióban, amint a szlovákok hangosan fejezik ki örömüket) azt kiabálják: ria... ria... Hungária! Ezek nem is voltak igazi szlovákok, hanem csak olyanok, akiket a magyarok — akik nem magyarok — ugyan szlovákoknak neveznek, de ők nem is szlovákok, hanem magyarok. De az igazi szlovákok nem mind örvendtek annak, hogy olyan városokban megszűnt a határ, amelyeket a trianoni elkertelés választott el, mint például a két Komáromot vagy Sátoraljaújhelyet Kisújhelytől. A kettő között most minden korlátozás nélkül lehetne közlekedni. De Kisújhely polgármestere, Ján Kalinic olyasmit mondott, hogy ne közlekedjenek autóval a két város között, hanem ,,kapjanak egy kis teret a gyalogosok is".
Hát vannak, akik csak úgy, gyalogosan szeretik ezt a nagy határnyitást, és az égnek álló sorompók miatt égnek áll a hajuk. A mi vámosaink sem örülhetnek egyértelműen a határok lassú megszűnésének. Mert milyen nagyszerű is volt a régi szép időkben, mikor a kiengedett turisták autójának minden zegébe-zugába bekukumáltak, és minden lyukba (még az utasokéba is) benéztek. A régebbi vámosok is le lehetnek törve, bár ők annak idején megszedték magukat, megépítették kicsiny palotácskáikat, megalapozták jövőjüket. A nagy 1920-as térképszabdalás után a nyugati határ mellé újonnan telepítettek sem örülnek úgy, mint mi. Mert nagy dolog, hogy az ember csak felmutatja a személyazonossági kártyáját a nyugati határnál, és már mehet is, amerre lát. Egészen az Atlanti-óceánig, anélkül, hogy valaki valamit kérdezne. Sőt. Vízum nélkül át is lehet úszni Amerikába. No, de ott már kéri a vízumot a parti őrség, s ha nincs, úszhatsz vissza. Régen a határon átkiabálni is határsértés volt. Ha átugatott a kutya, vagy átkukorékolt a kakas, akkor az is az volt. A kisújhelyi polgármesternek bizonyára jobban tetszene, ha ma is annak számítana.
