Mert mi mást tehetnék akkor, amikor kénytelen vagyok belátni: megtévesztettek. S e merénylettel is felérő megtévesztés folytán nem szeretett pártunkra, közel húsz éve a romániai magyar társadalmat irányító és több mint egy évtizede az egész országot is kormányzó tulipánra tettem a pecsétet. A tévedésre akkor jöttem rá, amikor a stilizált tulipán korifeusai bejelentették: a szavazók a hibásak, hogy Székelyföldön egy érzelmi politizálást folytató egyén nyert. Mert ők hideg fejjel politizálnak, s a politikában nem az érzelem, hanem a ráció az elsődleges. Így logikus — jöttem rá —, hogy ők, mármint a tulipános politikusok, nem hibázhattak. Megértettem, csakis én lehetek a bűnös, mert racionálisan még nem nőttem fel arra a szintre, hogy elfogadjam érdekvédelmi tevékenységük áldásait. Ezért érzelmileg zsarolható vagyok. Ilyen érzelmi állapotban nem tudtam felfogni azt, hogy mennyire fontos mind együttmaradni, vagy azt, hogy minél több magyar legyen az Európai Parlamentben, elvégre több lúd disznót győz. S azt sem tudtam felmérni, hogy amit eddig tettek, milyen mérhetetlen erőfeszítésbe került, s ez az erőfeszítés csakis hosszú távon hozza meg gyümölcsét.

Sőt, azt sem értettem meg, hogy miért kellett évek hosszú során hallgatni az autonómiáról. Most megvilágosodott az elmém: mert ha beszélünk róla, netán teszünk érte, akkor jobbra tolódunk, s az bizony könnyen felbillentheti a hideg fejjel kimunkált kényes politikai egyensúlyt. Hogy a történelmi példákat ne emlegessük. Ráadásul azt sem vettem észre — nyilván, érzelmi befolyásoltságom miatt —, hogy itt, Székelyföldön a jólét mámorában, a többség pszichikai védelmét élvezve elveszítettem veszélyérzetemet.

Most már tudom, tévedtem, s vezeklésem jeléül lemondok. S erre biztatok mindenkit, aki — a pillanatnyi érzelmi zsarolásnak engedve — elkövette azt a hibát, amit én. Bölcs vezetőink számára ez lesz az egyértelmű üzenet: mélységes megbánásom, vezeklésem, hogy divatosabb szót használjak: konstruktív önkritikám jeléül, na meg politikai érettségem bizonyítékaként legszentebb kincsemet áldozom fel.

Szavazzanak ezután azok a székelyek, akiket nem tévesztett meg a szép szavakba burkolt, templomokban és köztereken elhangzott rágalomhadjárat, akiket a mézesmadzagot húzogató ellenséges média nem manipulált olyannyira, mint engem, akik meg tudják különböztetni az igazi vezéreket a hamis prófétától. Azokat, akik — történjék bármi — nyeregben, akarom mondani, tisztségben maradnak. Mert a felelősség elől nem futamodhatnak meg. Tehát semmiképpen sem mondhatnak le. Mert az egész közösségre kiható elhamarkodott döntésük olyan törést okozna eme felelősség viselésében, hogy azt egyetlen felelős vezetőnek sem szabad vállalnia. A mérhetetlen súly alatt maga a közösség roppanna össze. S így egész magyarságunk elveszítené egyensúlyát.

Átérezvén eme felelősséget, kérem, fogadják lemondásomat.

Tisztelettel,

Voks Béni, az eltévelyedett

székely szavazó

(nevében: Ferencz Csaba)