A Molnár Józsiás utca egyik családi házában él az idén 95. életévébe lépett Sándor Dezső, Kézdivásárhely legidősebb galambtenyésztője, aki kora ellenére nem mondott le kedvenc állatairól, a szegedi bukókról, jelenleg is harminc példányt tart. A minap életéről, nagy szenvedélyéről, a galambászatról és a hadifogságról faggattuk.
Hogyan lett tisztviselő
Dezső bácsi 1918 októberében született a Kolozs megyei Kolozsborsán. 1921 óta némi megszakítással – katonai szolgálat és négy év hadifogság – Kézdivásárhelyen él. Édesapja a báró Bánffy-birtokon gazdatiszt volt, édesanyja szülésben elhunyt, ezért özvegy édesapja kénytelen volt hazaköltözni Kézdivásárhelyre, ahol az elemi iskolát és a román nyelvű gimnáziumot végezte. Édesapja öt gyermeket nevelt fel, mesterségre taníttatta őket. Dezső bácsi fodrászatot tanult. A szentkatolnai származású Mikó Miklós sepsiszentgyörgyi ügyvédnek, volt osztálytársának köszönhetően került be a rajoni néptanácshoz. A rajoni elnök annak idején a kézdiszentkereszti Szeles volt, s így lett Dezső bácsiból „kényszertisztviselő”, ahogy magát nevezni szokta. Ez 1949 tavaszán történt. 1950–51-ben elküldték Nagyváradra gazdasági középiskolába. Annak elvégzése után anyagfelelős lett. Mivel jelesre vizsgázott, el akarták vinni Bukarestbe a minisztériumba, de nem ment, azzal érvelt, hogy idős, özvegy édesapja támogatásra szorul. Hét évig dolgozott tisztviselőként a Kézdi rajoni néptanácsnál, majd arra kérte Domokos Imre akkori elnököt, hogy engedje el, de csak felmondással tudott munkahelyet változtatni 1955. augusztus 15-én. Utólag, mielőtt leváltották Domokost, aláírta a munkahely-változtatási kérését. Másnaptól a fás vállalatnál állt munkába, ott dolgozott tervfelelősként huszonöt éven keresztül, onnan ment nyugdíjba 1979. április elsején, hatvanegy éves korában.
Kedvencei a szegedi bukók
Nyolc-tíz éves korában kezdett el galambászni. A nála két évvel fiatalabb, néhai Szabó Bandi bácsi tartott postagalambokat. Elmondása szerint gyermekkorában nagyon sok galambász élt Kézdivásárhelyen, akiket a fiatal, kezdők rendszeresen meglátogattak. Várhelyi Gyulának, Török Ferenc doktornak, Kovácsi Samunak, Bene József kereskedőnek, Perdi Mihálynak, Kovács ügyésznek, idős Tankó Lajosnak és Tankó Árpádnak voltak szép galambjai, a legtöbben szegedi bukókat neveltek – sorolja a neveket. Postagalambokkal Szabó Endre, Polgár István és Oláh István foglalkozott.
Dezső bácsi a román és a magyar hadseregben is szolgált, majd négy évig hadifogoly volt, csak hazatérését követően kezdett el ismét galambtenyésztéssel foglalkozni. Mindig egyszínű, vörös, fekete és sárga szegedi bukókat tenyésztett, más galambfajtát nem. Állománya 30–40 egyedből állt, ennél többet soha nem tartott – a galambház még ennyi számára is kicsi.
Dezső bácsi 1980 óta tagja a Columba Egyesületnek, és idős kora ellenére még most is rendszeresen jelen van kedvenc galambjaival az egyesület által szervezett kiállításokon. Ha nem is voltak kimagasló, országos eredményei, a házi kiállításokon minden évben kapott egy-egy serleget és oklevelet, amire ma is büszke. Azt is elpanaszolta: tavaly görény vagy valamilyen hasonló állat bekerült a galambházba, egy éjszaka tizennyolc galambot ölt meg, hármat megsebesített a harmincvalahányból. Az utóbbi években, amióta legyengült, már nem tud felmenni a galambházba, tíz lejért takarítják ki azt, a galambfiakat sem gyűrűzte fel. A kíséretemben levő Várdó Zoltán galambtenyésztő, a Columba Egyesület alelnöke úgy vélekedett: jó ötletnek bizonyult, hogy Dezső bácsi csupán egy fajtát tenyésztett, ezért is ért el jó eredményeket.
Dezső bácsi szerint a hosszú élet titka a normális életvitel, soha nem vitte túlzásba az alkoholfogyasztást, azokat a barátokat nem kedvelte, akik megrészegedtek. A felső határt mindenben kell ismerni – mondotta –, jóban, rosszban mértéket kell tartani. Galambokkal foglalkozni, azokat nézni számára sokkal szórakoztatóbb volt, mint a kocsmában tölteni a napot – hangsúlyozta. A fiatal galambászoknak azt tanácsolja, hogy mielőtt nekifognának tenyészteni, teremtsenek számukra normális környezetet, és gondoskodjanak megfelelő táplálékról.
Szovjet hadifogságban
Dezső bácsi a hadifogságról is mesélt. Elmondta: előbb Cseljabinszk tartományban – ahol ez év februárjában a meteor felrobbant –, majd a magnitogorszki lágerben töltötte a négy év hadifogságot. Az elsőhöz százhatvan láger tartozott. Előbb egy Ufa nevű városban volt, ahol vasöntödében dolgoztak a hadifoglyok. Orosz katonaruhában kijárt a lágerből, fényképes igazolványa volt. A láger az Ufa folyón, egy szigeten volt, ahová harmincméteres fahíd vezetett.
Amikor megérkezett az első lágerbe, ismerősöket keresett. Egy idősebb román ember jelentkezett, hogy ő kolozsvári, Ion Munteannak hívják. Hatvan-egynéhány éves volt, és egyes fiákerrel várta az utasokat a vasútállomásnál, amikor kiderült, hogy hiányzik egy ember az egyik vagonból – így került hadifogságba teljesen véletlenszerűen. Elmesélte Dezső bácsinak, hogy az első világháborúban is orosz fogságba esett. Jól beszélt oroszul, ezért bekerült a konyhára. A hadifoglyoknak ebédre közönséges sós káposztalevet adtak, de az ő tanácsára Dezső bácsi csak a kenyeret és a cukrot fogyasztotta el. Este, amikor a konyháról visszament a barakkba, mindig vitt magával egy kulacs teát, amiből Dezső bácsinak is adott.
Amikor megtudták, hogy Dezső bácsinak borbély a mestersége, odatették borotválni, harminc társát kellett megborotválnia egy óra alatt. Majd, amikor észlelték, hogy jól jár a keze, már csak a szovjet tiszteket és katonákat kellett borotválnia. Jó dolga volt, dolgozni soha nem kellett kivonulnia. Moziba, strandra járt. Mindent jegyre adtak, ezért az oroszok is vele vetették meg a vodkát, mert ők is nehezen fértek hozzá. Dezső bácsi 1944. október 27-én került szovjet hadifogságba. 1948. október 27-én szabadult a lágerből és tért végérvényesen haza, Kézdivásárhelyre. A fogságban oroszul és németül is megtanult beszélni, írni és olvasni.
Beszélgetésünk közben két féltve őrzött levelezőlap is előkerült. Mindkettőt magyar honvédkatonaként írta 1944 nyarán, és érdekességük, hogy az egyik kutyabőrből, a másik – a galíciai frontól küldött – cserefa kéregből készült.
