Kézdivásárhely legidősebb galambászaMegpróbáltatásokról és szenvedélyről

2013. április 9., kedd, Szabadidő

A Molnár Józsiás utca egyik családi házában él az idén 95. életévébe lépett Sándor Dezső, Kézdivásárhely legidősebb galambtenyésztője, aki kora ellenére nem mondott le kedvenc állatairól, a szegedi bukókról, jelenleg is harminc példányt tart. A minap életéről, nagy szenvedélyéről, a galambászatról és a hadifogságról faggattuk.
 

Hogyan lett tisztviselő
Dezső bácsi 1918 októberében született a Kolozs megyei Kolozsborsán. 1921 óta némi megszakítással – katonai szolgálat és négy év hadifogság – Kézdivásárhelyen él. Édesapja a báró Bánffy-birtokon gazdatiszt volt, édesanyja szülésben elhunyt, ezért özvegy édesapja kénytelen volt hazaköltözni Kézdivásárhelyre, ahol az elemi iskolát és a román nyelvű gimnáziumot végezte. Édes­apja öt gyermeket nevelt fel, mesterségre taníttatta őket. Dezső bácsi fodrászatot tanult. A szentkatolnai származású Mikó Miklós sepsiszentgyörgyi ügyvédnek, volt osztálytársának köszönhetően került be a rajoni néptanácshoz. A rajoni elnök annak idején a kézdiszentkereszti Szeles volt, s így lett Dezső bácsiból „kényszertisztviselő”, ahogy magát nevezni szokta. Ez 1949 tavaszán történt. 1950–51-ben elküldték Nagy­váradra gazdasági középiskolába. Annak elvégzése után anyagfelelős lett. Mivel jelesre vizsgázott, el akarták vinni Bukarestbe a minisztériumba, de nem ment, azzal érvelt, hogy idős, özvegy édesapja támogatásra szorul. Hét évig dolgozott tisztviselőként a Kézdi rajoni néptanácsnál, majd arra kérte Domokos Imre akkori elnököt, hogy engedje el, de csak felmondással tudott munkahelyet változtatni 1955. augusztus 15-én. Utólag, mielőtt leváltották Domokost, aláírta a munkahely-változtatási kérését. Másnaptól a fás vállalatnál állt munkába, ott dolgozott tervfelelősként huszonöt éven keresztül, onnan ment nyugdíjba 1979. április elsején, hatvanegy éves korában.

Kedvencei a szegedi bukók
Nyolc-tíz éves korában kezdett el galambászni. A nála két évvel fiatalabb, néhai Szabó Bandi bácsi tartott postagalambokat. Elmondása szerint gyermekkorában na­gyon sok galambász élt Kézdi­vásárhelyen, akiket a fiatal, kezdők rendszeresen meglátogattak. Várhelyi Gyulának, Török Ferenc doktornak, Kovácsi Samunak, Bene József kereskedőnek, Perdi Mihálynak, Kovács ügyésznek, idős Tankó Lajosnak és Tankó Árpádnak voltak szép galambjai, a legtöbben szegedi bukókat neveltek – sorolja a neveket. Postaga­lambokkal Szabó Endre, Polgár István és Oláh István foglalkozott.
Dezső bácsi a román és a magyar hadseregben is szolgált, majd négy évig hadifogoly volt, csak hazatérését követően kezdett el ismét galambtenyésztéssel foglalkozni. Min­dig egyszínű, vörös, fekete és sárga szegedi bukókat tenyésztett, más galambfajtát nem. Állománya 30–40 egyedből állt, ennél többet soha nem tartott – a galambház még ennyi számára is kicsi.
Dezső bácsi 1980 óta tagja a Columba Egyesületnek, és idős kora ellenére még most is rendszeresen jelen van kedvenc galambjaival az egyesület által szervezett kiállításokon. Ha nem is voltak kimagasló, országos eredményei, a házi kiállításokon minden évben kapott egy-egy serleget és oklevelet, amire ma is büszke. Azt is elpanaszolta: tavaly görény vagy valamilyen hasonló állat bekerült a galambházba, egy éjszaka tizennyolc galambot ölt meg, hármat megsebesített a harmincvalahányból. Az utóbbi években, amióta legyengült, már nem tud felmenni a galambházba, tíz lejért takarítják ki azt, a galambfiakat sem gyűrűzte fel. A kíséretemben levő Várdó Zoltán galambtenyésztő, a Columba Egyesület alelnöke úgy vélekedett: jó ötletnek bizonyult, hogy Dezső bácsi csupán egy fajtát tenyésztett, ezért is ért el jó eredményeket.
Dezső bácsi szerint a hosszú élet titka a normális életvitel, soha nem vitte túlzásba az alkoholfogyasztást, azokat a barátokat nem kedvelte, akik megrészegedtek. A felső határt mindenben kell ismerni – mondotta –, jóban, rosszban mértéket kell tartani. Galambokkal foglalkozni, azokat nézni számára sokkal szórakoztatóbb volt, mint a kocsmában tölteni a napot – hangsúlyozta. A fiatal galambászoknak azt tanácsolja, hogy mielőtt nekifognának tenyészteni, teremtsenek számukra normális környezetet, és gondoskodjanak megfelelő táplálékról.

Szovjet hadifogságban
Dezső bácsi a hadifogságról is mesélt. Elmondta: előbb Cseljabinszk tartományban – ahol ez év februárjában a meteor felrobbant –, majd a magnitogorszki lágerben töltötte a négy év hadifogságot. Az elsőhöz százhatvan láger tartozott. Előbb egy Ufa nevű városban volt, ahol vasöntödében dolgoztak a hadifoglyok. Orosz katonaruhában kijárt a lágerből, fényképes igazolványa volt. A láger az Ufa folyón, egy szigeten volt, ahová harmincméteres fahíd ve­zetett.
Amikor megérkezett az első lágerbe, ismerősöket keresett. Egy idősebb román ember jelentkezett, hogy ő kolozsvári, Ion Mun­teannak hívják. Hatvan-egynéhány éves volt, és egyes fiákerrel várta az utasokat a vasútállomásnál, amikor kiderült, hogy hiányzik egy ember az egyik vagonból – így került hadifogságba teljesen véletlenszerűen. Elmesélte Dezső bácsinak, hogy az első világháborúban is orosz fogságba esett. Jól beszélt oroszul, ezért bekerült a konyhára. A hadifoglyoknak ebédre közönséges sós káposztalevet adtak, de az ő tanácsára Dezső bácsi csak a kenyeret és a cukrot fogyasztotta el. Este, amikor a konyháról visszament a barakkba, mindig vitt magával egy kulacs teát, amiből Dezső bácsinak is adott.
Amikor megtudták, hogy Dezső bácsinak borbély a mestersége, odatették borotválni, harminc társát kellett megborotválnia egy óra alatt. Majd, amikor észlelték, hogy jól jár a keze, már csak a szovjet tiszteket és katonákat kellett borotválnia. Jó dolga volt, dolgozni soha nem kellett kivonulnia. Moziba, strandra járt. Mindent jegyre adtak, ezért az oroszok is vele vetették meg a vodkát, mert ők is nehezen fértek hozzá. Dezső bácsi 1944. október 27-én került szovjet hadifogságba. 1948. október 27-én szabadult a lágerből és tért végérvényesen haza, Kézdivásárhelyre. A fogságban oroszul és németül is megtanult beszélni, írni és olvasni.
Beszélgetésünk közben két féltve őrzött levelezőlap is előkerült. Mindkettőt magyar honvédkatonaként írta 1944 nyarán, és érdekességük, hogy az egyik kutyabőrből, a másik – a galíciai frontól küldött – cserefa kéregből készült.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2013-04-09: Sport - :

Kenyai és etióp siker (Atlétika)

A férfiaknál a kenyai Peter Some, a nőknél pedig az etióp Feyse Tadese nyerte vasárnap a 37. párizsi maratoni futóversenyt.
2013-04-09: Szabadidő - Iochom István:

A galambdoktor

Ifj. Constantinescu Herman főállatorvos, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szak­középiskola harmincnégy éves tanára édesapjától, id. Contantinescu Herman református segédlelkésztől örökölte a galambok iránti vonzalmat – de nem született bele a galambtenyésztésbe, annak minden csínját-bínját fokozatosan sajátította el.