Nyereség és veszteség
Már a vidéket bejáró Orbán Balázsnak is szemet szúrt, hogy az anyaszéktől, az egykori Udvarhelyszéktől milyen távol esik, mennyire elszigetelt a kilenc faluból álló Bardocszék. Legszívesebben kiterjesztette volna az egész Erdővidékre, mondván, hogy Miklósvárszékkel együtt alakulhatna belőle egy életrevaló közigazgatási egység. Elképzelése csak ötlet maradt, s még sok víz lefolyt a Kormoson 1968-ig, amikor az ország mai megyéit megrajzoló geográfusok felismerték, hogy Erdővidék Felvidéke a Baróti-medence felé „gravitál”. Így lett része ez a történelmi „Udvarhely megyei darab” az új Kovászna megyének. Nyer­tünk vele, mert természeti kincsekben, épített örökségben gazdag vidéket kapcsoltak az egykori történelmi Háromszék vármegye területéhez, szorgalmas székely népessége kenyérkereseti lehetőséghez jutott az akkor még virágzó bányaiparban, a tanulni vágyó fiataloknak iskolát kínált a várossá kényszerített Barót. Akkor még senki sem gondolta, hogy a rendszerváltozás után drágán fizetünk meg érte, az új megye keleti peremén ugyanis nagy kiterjedésű, gazdag erdőkkel borított területeket kapcsoltak a szomszédos Vrancea és Buzău megyéhez, berecki, ozsdolai, gelencei, zabolai, ko­vásznai, papolci, zágoni birtokokat, és ezeknek a szomszédos megyeszékhelyek bíróságainál most peres úton kell keresniük vagyonukat.
Az erdővidéki Felvidék harmonikusan kapcsolódott-kapcsolódik Erdővidék gazdasági és társadalmi életébe, van azonban, maradt még egy-egy történelmi szál, amely köti e népet a Homoródok vidékéhez, az anyaszékhez. Meg­kíséreltünk bepillantani a község életébe.

Építőtelep az egész falu
 Olaszteleken a munkások az ivóvíz- és a szennyvízhálózat lerakásán dolgoztak.
– Jó korán megkezdték itt a munkát! – szólítottunk meg egy volt bányamunkás ismerőst.
– Ki korán kel, aranyat lel! Ez a közmondás ma is igaz. A mi felvidéki emberünk erőst szorgalmas. Őt nem kell a munkára tanítani. Olyant is ismerek, akinek nem kell korán felkelnie, de felkel, mert a családi szabály az, hogy nem szabad addig maradni reggel az ágyban, amíg hasadra süt a nap!
 Kolumbán Sándor alpolgármester elmondta: A község infrastrukturális fejlesztésének munkálatai folynak. Ebbe tartozik a szennyvízhálózat kiépítése, az ivóvízhálózat bővítése és az utak korszerűsítése. Sikeresen megnyert integrált pályázat ez, amelynek része a község utcahálózatának részleges aszfaltozása, az út melletti sáncok és járdák kiképezése. Székelyszáldobos és Olasztelek kanalizálását a környezetvédelmi minisztériumnál kellett megpályáznia a községvezetésnek, ennek kivitelezésén dolgozik most a sepsiszentgyörgyi cég. Ez a hálózatrész egyébként szervesen illeszkedik az eddig megépítetthez. Innen ez a „felfordulás”, nedves időben a sár, amit el kell felejteni, mert a munkálat egy része már ebben az évben, az utóbbi pedig a jövő év őszéig elkészül. Mindkét pályázat elég hosszú futamidejű. Ebben nincs benne a száldobosi rövid bekötőút aszfaltozása – de annak kivitelezésére is mutatkozik lehetőség. Nagy dolog számunkra, hogy községünk közművesített település lesz. Szervesen egészíti ki ezt az a be­fektetés, amely révén megújulnak a Kormos-völgy–lúgosi és a Száldobos–Erősoldal közötti erdőipari utak. Utóbbinak egy része már készen is áll. Nem kell mondani, hogy ezek leendő gazdasági hozadékuk mellett vendégforgalmi célokat is szolgálnak majd, természeti kincsekben-értékekben ugyancsak bővelkedik ez a hargitai vidék.

Sarjadzik a múlt
E sorok írója a rendszerváltás előtt is úgy ismerte ezt a vidéket, mint ahol hagyományos módon élt, sarjadzott a kultúra, van igazi folytonossága. „Ha farsang, akkor olyan, mint régen, kecskéznek, mint régen, ha sátoros ünnep, akkor az is olyan, mint nagyapáink idejében” – mondták.
Erdőfülében kihasználták a telet: vastag jégpáncél borította a Kormos vizét, s azt kinevezték korcsolyapályának. Az esti megvilágításban, zenekísérettel csak úgy glicsulyoztak rajta gyerekek és fiatalok. És volt erdőfülei jégkarnevál. „Na ez, ami nem hagyományápolás – mondták –, mert azt az egyet nem hisszük, hogy nagyapáink is gyakorolták volna!”
A szervezkedő és tevékeny fülei fiatalokkal Szőcs Szilárdéknál találkoztunk. Varga Editkével éppen pályázatot írtak a Communitas Alapítványhoz hagyományőrző célzatú ösztöndíjra, merthogy a lelkesedés mellé ötleteik kivitelezéséhez pénz is kell. „Sürgős – mondták –, még át kell néznie a Kormos Egyesület elnökének, Balázsi Csillának is. Ön meg nézze meg Erdőfüle honlapját, hogy sokkal többet tudjon mirólunk.”
Az elköszönő hideg időszak művelődési életére Varga Annamáriával, a helybeli művelődési élet felelősével pillantottunk vissza.
– Gyertyaszentelő napján farsangnyitó bált rendeztek, beöltöztek maszkákba a fiatalok, megjárták a falut, az volt a behívó – mondta –, és felelevenítették a régi kecskézést. Ha­gyományőrzés céljából mutatta be idősektől gyűjtött visszaemlékezések alapján saját össze­állítását az Aranyosok nevű színjátszó csoport az egykori fülei lakodalmakról. Nem maradt ki a farsangból a kosaras bál sem, a vidámságot és a vele járó néptáncokat a Dobó néptánccsoport biztosította, amelyben három korcsoport működik, és szakemberek oktatják. Mindez a Kormos Egyesület égisze alatt történik. A lakodalmas összeállítással vendégszerepeltek Var­gyason, Székelyszáldoboson, Baróton és Olasz­teleken, jól sikerült húsvéti bált szerveztek. Az említett egyesület, az iskola és az egyház emlékezetes műsorral ünnepelte március 15-ét.
Bardocon a községi napokra készülnek, a Kormos menti Kuvaszó turisztikai térségben tartják május 4–5-én, s meghívják a környék néptánccsoportjait és jeles együtteseket. Még nem lehet tudni, hány magyarországi testvértelepülés küldöttségei fogják tiszteletüket tenni, de azokból is van bőven: Geszt, Csólyospálos, Zsadány, a Balaton menti Füle, Kőrösnagy­harsány és Ács. Fer­geteges községi napok ígérkeznek a Dél-Hargita szívében, ahol tanújelét adja majd a négy településből álló község lakossága annak, hogy nehéz gazdasági körülmények és re­cesszió közepette is élet lakozik itt, hogy „sose volt úgy, hogy valahogy ne lett volna!”
A művelődési élet egyébként minden faluban zavartalan. A Székelyszáldobosért Egye­sület például a közművelődésnek is bejegyzett fóruma. A száldobosi fiatalok újabban önszerveződő módon megalakították a település nevéhez simuló Dobos Ifjak nevű csoportot. „Részt szoktunk venni rövid műsorainkkal a március 15-i ünnepségeken, tavaly és idén isott voltunk. A szabadságharcról összeállított műsorunkat bemutattuk Vargyason is. Készü­lünk az anyák napjára, az őszi falunapra” – tájékoztatott a csoport munkájáról Farkas Zsuzsa, a Baróti Szabó Dávid Líceum tizenegyedikes tanulója.

Mit menthet a nyomdafesték
Az évek, évtizedek gyorsan peregnek, ám a község minden településén élnek-éltek olyan értelmiségiek, akik szükségesnek tartották, hogy falufüzet vagy szűkebb-bővebb monográfiák révén hagyjanak maradandót az utánunk jövőknek. Hermann Rozália Erdőfüléről szóló falufüzete, Antal István nyugalmazott bardoci református lelkipásztor községmonográfiája, az olaszteleki Messzelátó Egyesület összeállításában megjelent tájékoztató kiadvány mind ezt a célt szolgálja.
A legfrissebb munka Kolumbán Sándor egyszemélyes vállalkozása, „a 2011-es esztendő írott videoklipje” Székely­száldobosról. Kismonográfiának maga minősítette a 120 oldalas könyvecskét, amelyben a múlt mellett jócskán esik szó a máról. Érezni, hogy a szerző jól ismeri a település és az egész község jele­nét. Nagyon egyéni munka. Kiválóan sikerült össze­foglalnia a telekkönyvezés, a tagosítás folyamatát, azoknak máig tartó hasznos voltát. Valóságos seregszemléjét kapjuk a borvízforrásoknak. Ritkán írnak ennyire részletesen a közbirtokossági vagyonokról, és ajánlanak előremutató megoldásokat arra, hogy miképpen mehetnének jobban a közösség dolgai. A szerző javára írható, hogy jó ismerője a környék természeti értékeinek, hasznosítható ásványi kincseinek. Az ipar- és gazdaságtörténet az egyik legértékesebb része a kismonográfiának. Bemu­tatásának egészére törekedve, községi szinten tekint rá arra, amire építeniük kell a jelenlegi és az eljövendő generációknak.