A Brassói Szász Ifjak Egyesületének, a Németországi Kelet-Európa Fórum és a Németországi Erdélyi Szászok Egyesületének jelvénye áll azon a tíz, kétnyelvű pannón, amely a jelzett témakört illusztrálja, s úgy éreztük, hogy igazul, körültekintően emlékezteti a látogatót ama történelmi eseménysorra, melynek stációi mintegy kijelölik az eredményekben és valós értékekben gazdag utat, amelyet szomszédságunkban a barcasági szász nemzet megtett a történelem rokkáján lepergett kerek nyolc évszázad alatt velünk, magyarokkal.
Aki kevésbé ismeri az egykori katolikus teuton lovagrend és a barcasági szászok történetét, az is könnyen hozzáférhet, hiszen könyvtárnyi irodalma lelhető fel, és a világhálón is rátalál. A brassóiak sepsiszentgyörgyi kiállításán képek sorával, német és román nyelvű magyarázattal ismerkedhetünk közvetlen szomszédterületünk históriájával. Ha átlépünk az aldobolyi Vámoshídon, vagy Erdővidék felől befut autónk az írásos említésének 500. esztendejét ünneplő Szászmogyorósra, már a barcasági Szászföldön járunk. 1211-ből származik az az adománylevél, amellyel II. András magyar király az Erdélyben letelepedni akaró lovagrendnek adományozta a Brassót körülvevő medence területét. Úgy jelölték ki az adományozott terület határát, hogy a környező falvak nevét rögzítették. Így került be az adománylevélbe a Szemerja melletti Benedek-mező, de így Nagyajta, Miklósvár, sőt, Barót is, ahol már a maguk rendjén meg is ünnepelték a tisztes évfordulókat. Szellemi-vallásos értékeket és műveltséget hozott a Barcaságra a lovagrend és a vele érkező szász pórnép. Templomokat, várakat építettek, korszerű földművelést, kéziipart tanulhattak tőlük az itt élő népek, Háromszék és Erdővidék peremvidéki falvait is meghatározták a jellegzetes oromfalas népi építkezés stílusjegyei. Csak példaképpen említjük, hogy széles e tájon már az értékes és működő harangokat is brassói szász műhelyekben öntötték, több székely harangöntő tanult mesterséget mestereiktől. Az árucsere-forgalomban túlsúlyt képezett a „szász holmi”, hosszú éveken át Sepsiszentgyörgy városa nem kapott királyi vásártartási jogot azért, hogy Brassónak piacai legyenek.
S mert a lovagrend teljes hegemóniát követelt, királyi kiváltságokkal rendelkezett, teljes önállóságot kért Gergely pápa révén is: egy idő után mennie kellett, Észak-Európáig vándoroltak tagjai, ám maradt a nép, amelynek jelenléte hosszú évszázadok alatt gyakrabban a történelem árnyékos oldalát, mintsem a napos-békésebb kapcsolatokat jelentette a székelyek számára, hacsak nem gondolunk Bem tábornok brassói győzedelmes bevonulására a negyvennyolcas szabadságharc idején. Helyére rakta már rég a történelem azokat a másfél száz évvel ezelőtti visszásságokat, és kikristályosodott az az igazság, hogy 1848–49-ben Erdély három nemzetének nem egymás ellen kellett volna harcolnia, hanem együtt egy önálló és gazdag országért. Savanyú a szőlő, koránt sincs megérve – jut eszünkbe Ezópus meséje. E gondolat erejével fordítjuk figyelmünket a pozitív interetnikai kapcsolatokra. Helyszűke miatt azoknak a székely diákoknak a nevét sem említjük, akik a brassói német gimnáziumban sajátították el az akkor világnyelvként használt németet, no meg azt sem, hogy a Hétfalu területén első telepesként megjelenő magyarság a nagy humanistaként emlegetett Johannes Honterus térítése nyomán vált lutheránus-evangélikussá, Barcaújfalu, Krizba és Apáca székely eredetű népe pedig – vallása nyomán – csángóvá. Ha békés lélekkel lépünk be a brassói Fekete templomba, akkor kimondhatjuk, hogy az katolikus istenházaként épült, hogy bár ma német nyelvű liturgia színhelye, de falán ott a Hunyadiak címere, s ott az Igazságos Mátyás készíttette Fekete Madonna falfreskó és Beatrix királyné címere is, ami nem megoszt bennünket, hanem összeköt. Nekünk, székelyeknek őszintén kell sajnálnunk az erdélyi szász nemzetet, amelynek sikerült itthon éreznie magát Erdély földjén, de mégis háromszorosan jelentett eltiprást számára a kegyetlen történelem: a második világháború veszteségeként Szibéria lágereiben, az őket márka ellenében kiárusító Ceauşescu-rezsim példátlanul kemény ajánlata, majd pedig az 1989 decembere utáni időszak, amikor menekült ez a nemzet úgy is, ha nem űzte senki!
A történelmi értékű kiállítás Pieldner Martin német szakos tanár jóvoltából került a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumba, hogy a város tanulóserege is bepillanthasson a szomszédos Barcaság egyre fogyó népének közel sem virágszirmokkal behintett históriájába. Bibó Margit nyugalmazott és Forró Viola tanítónő barcasági népviselete színezi a kiállítást, amely április 10–16. között újra látható a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében munkanapokon 9–16 óráig.
