A pusztító, a minden együttműködési formát kompromittáló évtizedek és a kiegyensúlyozatlan önzés és túlzó individualizmus rá következő két évtizede után végre olyan igények ébredéséről is szólhatunk, melyek a közösségfejlesztést tűzik ki célul mindannyiunk kenyéradójában, a mezőgazdaságban is.
A Háromszéken nemrég megalakult Agrosic Közösségfejlesztő Egyesületről lapunk már többször hírt adott, ezúttal próbáljuk megközelíteni – első lépésként – vezetője, ifjabb Orbán Miklós agrármérnökkel való személyes megismerkedés felől. A nemrég nősült, 29 éves fiatalember édesapja, a közismert szakember, a LAM Alapítvány tanulmányi felelőse, idősb Orbán Miklós agronómus mellett nőtt fel, s mint látni fogjuk, pályája ama folytatás igénye jegyében indult, amit szerencsés embereknek tartogat a sors. Nem nehéz kitalálni, hogyan és miért kezdett el maga is gazdálkodni illyefalvi vállalkozásukban, de belenövése a feladatba már annál érdekesebb lehet. Erről kezdtük hát a beszélgetést.
Seperték a havat
– 2007-ben végeztem el a gödöllői agrártudományi egyetem nappali tagozatán az agrármérnöki szakot, akkor jöttem haza gazdálkodni. De már azelőtt együtt dolgoztunk édesapámmal, előbb kevesebb, ma százhúsz hektáron, kilencven százalékban bérelt földeken. Édesapám alapított saját vállalkozást a kilencvenes évek elején, de aztán állást vállalt, és mellékfoglalkozásként vezette a farmot. Életben tartotta viszont addig, amíg én végeztem, s ezt követően valóban sikerült többet bevállalni és fejlődni is, egyre többet vettem át tőle, s már alkalmazottunk is van, én az Agrosic felkérését is el tudtam fogadni.
– Édesapja úgy mesélt a kilencvenes évek elejéről, mint „a pityóka aranykoráról”, s hogy az első gépeket az akkori, ma szokatlannak tűnő jövedelemből vásárolta.
– Ő is úgy kezdte, mint sokan mások. Erre még gyerekkoromból emlékszem. Hitelt is nagyon könnyen lehetett felvenni, de az a kor már végleg lejárt. Aki akkor nagyot lépett, megtehette, ma vezető gazdái a megyének. Mi nem tartoztunk közéjük, de vásároltunk gépeket, traktort. Mai gazdaságunk fő hátránya, hogy raktározni nem tudunk, ezt nem építettünk, ezért is nem foglalkozunk pityókával már évek óta. Én nem is bánom, látva, hogyan jártak sokan, akik arra építettek továbbra is, az árak és a kereslet visszaesése miatt. Viszont a gabonát sem tudjuk tárolni, s ez a farmom nagy hiányossága. Persze, a pityókát korábban rögtön el lehetett adni, nem kellett a raktár. Más világ volt.
– Hogyan kezdte az önálló munkát? Abból majd közösségszervezői céljaira is rálátás nyílik bizonyára. De nem kísértette meg a kinn maradás gondolata?
– Soha nem akartam sem ott maradni, sem másutt külföldön, mindig arra gondoltam, amit tanulok, abból mit tudnék otthon hasznosítani. No, de az elméleti tudás volt. Noha nagyon alapos oktatás folyik Gödöllőn, ezt bátran állíthatom, én valódi tudással tértem haza. Itthon viszont mások a feltételek, az uralkodó kultúrák is. Az első évben még volt négy és fél hektár pityókánk, ami odaveszett. Nyáron jöttem haza, s ősszel korán lefagyott a föld, úgyhogy a krumplink benne maradt. Nem csak nekünk, sokaknak. Emlékszik-e? Az emberek télen mentek ki szekerekkel, és úgy próbálták meg kivájni a termést a földből. Nos, az odaveszett. A fagy kitartott, ráhavazott, és a cukorrépa sem volt betakarítva. Volt egy egysoros cukorrépaszedőnk, a traktor ment elöl, s én meg édesapám sepertük a havat, hogy a sort az érzékelője találja meg. Ez karácsony előtt történt, de még szilveszter után is szedtük a répát. Szóval az első fél év, ami a tanultak és az itthoni viszonyokat illeti, egy pofoncsapással ért fel. 2009-ben ifjú gazdáknak kiírt pályázaton 25 ezer eurót nyertünk, abból s más forrásokból egy nagyobb, 135 lóerős traktort tudtunk venni, s hozzá pár más gépet: két mélylazítót például.
Mélyszántás, mélylazítás
A történet folyatása jellemző fordulata és tanulsága az utóbbi évtizednek Háromszék-szerte, a gépi művelés ugyanis annyira betömörítette a talajt, hogy annak már jelentkeztek a hátulütői is. A mélylazítás szükségességét még nem mindenki ismerte fel, illetve még nem mindenki engedheti meg magának. Érdemes volt firtatni hát a mibenlétét.
– Az olyan 40–50 centire hatol le, traktorunkkal már elvégezhető, én 45 centire állítottam be, de gyárilag e gép az 55-öt is elbírja.
– Itt sokan még mindig 20–25 centi körül szántanak.
– Meg is látszik! Gödöllőn nagy súlyt helyeztek az energiatakarékos, a fenntartható talajművelésre. Miért nevezték így? Mert a mai üzemanyagárak mellett az ember nem engedheti meg magának, hogy állandóan szántson, s ebben a mélyszántás sokat segít. A régi számítási rendszerek mellett kialakult az ún. eketalp meg a tárcsatalp a földeken. Így nevezik azt a tömör réteget, amely a fellazított talajréteg alatt alakul ki, ez a gépek súlya alatt betömörült földet jelenti, mely nem vízáteresztő, s a levegőáteresztő képességével is baj van. Megjelenik akkor is, ha a szántásban 35 centire megyünk le, s köztudott, hogy korábban előfordult, 15–20 centikre „kapirgáltak” csupán. A többségre sajnos ma is jellemző, mert a legnagyobb gazdaságok már régen nem ezt teszik. Gödöllőn azt hangsúlyozták, hogy a mélylazítást azért kell használni, mert energiatakarékos lesz a művelés, csökken az üzemanyag-fogyasztás, s költsége pár év alatt visszatérül. Miért? A kapások alá például nem kell minden évben szántani. A pityóka és a cukorrépa alá viszont igen, főleg a talajbeli baktériumok és gyommagvak miatt, de mások alá nem. Én elég keveset szántok, csak amennyit kell.
– Nem költözik az eketalp mélyebbre?
– A növény gyökere a felső 30 centi mélységéig megy le, legtöbb 40 centire. Léteznek indikátornövények, a repcét például én is használtam, ahol nem volt mélyszántás, ott L alakot vesz fel a gyökere, mert az eketalp miatt nem tud lefúródni negyven centire, ahogy különben tenné. Ahol kellőképpen fellazítják, szép karógyökeret növeszt. A talajminta is más, ahol mélyszántást végeztek. Nos, a gabona, repce után nyáron, az aratást követően kell a mélylazítást elvégezni. Az, ha őszig esőt kap, a meleg és a szél hatására megkészül, ahogy mondani szokás. Így például, aki ősszel, szeptemberben búza után repcét akar oda vetni, nyugodtan megteheti. Ugyanaz történik, mint az őszi szántással: tavaszra az szétporlad, porhanyós lesz. Persze, meg kell járni kombinátorral vagy forgóboronával, amit itthon frézának neveznek, de utána jöhet a vetés. Nos, én három éve kezdtem a mélylazítást, és már mutatkoznak az eredmények. Nincsenek meg azok a beteges, vizenyős foltok sem a szántón, a növény is egészségesebb. Utána a szántás is fél gőzzel megy. Az eketalp három-négy év után tömörül, akkor kell ismét fellazítani.
Minek van piaca?
A fiatalember különben rátért a repcére, törökbúzára, erről még vitatkoztak is édesapjával, aki úgy vélte, a szeptemberi fagyok bármikor elvihetik a kukoricát. A fagyok elmaradtak, s e kultúrával kevesebb a gond, betakarításkor rögtön viszik el a föld végéről a vásárlók. Korábban érő új hibrideket vet, igaz viszont, mintha melegedőben lenne a klíma is, tovább tart az ősz. Kinek kell? Hát takarmánygyárak, kereskedők vásárolják fel, az ára alacsony, de ahol raktár nincs, ennél jobb megoldást nem találni. Búzát is kockázatos szárítás nélkül tárolni. A fiatalember elmondja, hogy a repcét is ő hozta be a gazdaságba. Abból biodízel lesz, szintén kereskedők viszik el, méghozzá külföldre. Magyarországon nagyban termesztik a repcét, kukoricát és napraforgót, az utóbbira itt mód nincs, de szóját még lehetne. Cukorrépát is termeszt a botfalusi gyárnak. Úgy véli, a répának van jövője, érdemes legalább tíz hektáron azt vetni. Teljesen gépesített, bár egy olyan hatalmas gép öt hektárért nemigen jön le. A gyár némi egyeztetés után a föld végéről viszi el a termést, de hatvan-száz tonnánál nyilván többre utaznak a szállítók. Az új típusú rakodógép öt perc alatt megrak egy 35 tonnás teherautót. A tanulság: egy faluban társulniuk kellene a gazdáknak, hogy a mennyiség elérje a 300–400 tonnát, akkor már a gyár is szorgalmazza a szállítás megszervezését. Illyefalván létezik egypár nagyobb gazdaság, egy családban három testvér birtokol kétszáz hektárt, Puczirák Miklós művel száznyolcvanat, Orbánék százhúszat, pár további száz hektár körül a gazdaság már lehetőséget teremt egy kis együttműködésre, a betakarító és szállító kapacitások „ide csábítására”. Egy ilyen hatalmas betakarító gép Csernáton vagy Uzon környékén több száz hektárt is kiszedhet egyetlen helyen. Idén szóját termesztett még, vörös herét. A százhúsz hektárt „rengeteg” gazdától bérli, mint mondja, sok az apró parcella, ezt, amennyire tudta, tagosította, összevonta. Vásárlásra sajnos nem jut pénz, gépre kellett költeni eddig.
Válogatás lesz
Március végén tette közzé az országos vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökség tevékenységének legújabb mérlegét, amelyben összesítették, hogy a 121-es és a 123-as fejezet dolgában hány és milyen igénylés érkezett be a kiírt pályázatokra.
Nem árt ezekkel megismerkedni, hogy a magunk még mindig elég szerény teljesítményét felmérhessük. Ezek az uniós alapokból befolyó pénzek ma, mint köztudott, jóformán az egyetlen beruházási forrást jelentik e lerongyolódott ország számára, a fejlesztés és továbblépés nélkülük úgyszólván lehetetlen. Márpedig az egy helyben topogás gyakorlatilag csak lecsúszottságunkat fogja súlyosbítani, a szakadékot növelheti, ami még mindig elválaszt a kontinens nyugati felének államaitól.
Nos, a farmok korszerűsítésének céljával (121-es) 627 pályázatot nyújtottak be országosan abban a reményben, hogy 210 millió euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, a mezőgazdasági és fafeldolgozási termékek hozzáadott értékének növelésére (123-as) pedig 156-an neveztek be, és 123 millió euró vissza nem térítendő támogatásban reménykednek. Az ügynökség szerint e két fejezetre eme pályázati ciklusban kiosztható 230 millió eurót meghaladja az igényelt összeg, méghozzá 108 millióval, emiatt válogatásnak vetik alá a pályázatokat. A tavaly novemberben kezdődött időszak határideje március 1-jén lejárt.
Igénylések dolgában a Délkeleti régió (Konstanca) vezet 129 pályázattal 36 millió értékben, őt követi a Délnyugati régió 112 projekttel 47 milliós értékben, és a Központi régió, melyben a Székelyföld is található, csak a harmadik helyen áll 97 pályázóval és 30,8 millió eurós értékkel. Érdemes felsorolni, mire kérték a pénzt: új farmokat létesítenének, és gépekkel szerelnék fel, pulyka-, tyúktenyészdéket állítanának fel, borjú- és disznóhizlaldákat, tejfarmokat építenének, mások öntözőberendezést szerelnének fel, üvegházakban termesztenének zöldséget, eper-, kokojza-, áfonya- stb. ültetvényeket, gombás pincéket hoznának létre, gyümölcsösöket telepítenének. A 121-esre szánt 150 millió euróból 48-at a növénytermesztőknek, 72-t az állattenyésztőknek osztanak majd ki. Háromszéken a 121-esre összesen 16 kérés érkezett be 2,3 millió euró (a vissza nem térítendő rész!) értékben, a keretösszeg pedig 5,2 millió euró, tehát a felét még ezután fogják odaítélni.
