Hadd töprengjünk el arról: mit is jelenthetett számukra ez a megnevezés. Jelenthette azt is,  szemükben bohócfigurák azok az „illetékesek”, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi a szovjet rendszer, tehát e tekintetben idióták, de valójában hasznosak, mert hozzájárulnak a rendszer létrejöttéhez, megerősödéséhez majd fenntartásához. S annak külön is örülhettek, hogy azok a „hasznos” lények nem tartoztak épp a nyugati világ ismeretlen alakjai közé. Sőt: „idióta” minőségben ugyancsak okosak voltak, mert hát ki vonná kétségbe, hogy a Jean Paul Sartre és Simone de Beauvoire, az egzisztencializmus talán legnagyobb író-egyéniségei, Aragon, a XX. századi realizmus egyik óriása vagy a sanzonénekesként, majd filmszínészként is világhírnévre szert tett Yves Montand nem kis kaliberű emberek voltak. A hasznos jelzőt is ezért kaphatták annak megalkotójától, megalkotóitól, mert tekintélyükkel segítették, hogy a világ is elfogadja a kor embertelenségét megtestesítő, de szerintük „minden idők legigazságosabb” rendszerét, az ő rendszerüket.
Ez jutott eszembe, amikor hírül vettem, hogy nem kisebb tekintélyünk, mint Salat Levente tett egy bölcs nyilatkozatot, miszerint tizenkét éven belül nem lesz autonómiánk.
Ejnye, ejnye, a tizenkét év… Meg­nyugtató lehet a Ponta-kormánynak is, leveszi a „terhet” a válláról… Majd tizenkét év múlva gondolkodhatnak, akik akkor lesznek, hogy miként nyerjenek újabb tizenkét évet, esetleg ötvenet, s akkor már szükség sem lesz arra a fránya autonómiára. Salat és hasonlóan gondolkodó barátai, politikai érdekképviseletünk vezérkara, akik SZKT-n határozták el, hogy semmiféle autonómiatüntetésen nem vesznek részt, ugyanarra a malomra hajtják a vizet. A marosvásárhelyi rádióban felhívás is hangzott el a médiatanács magyar vezérkorifeusától, hogy a „csőcselék közé” ne keveredjenek, s ama március 10-i tüntetésen ne vegyenek részt. Mert ugye ráér majd – salati gondolattal – tizenkét év múlva töprengeni, hogy mi is legyen. Annak idején Sartre-ék is tisztán láttak, amikor erősödött s újabb és újabb tért hódított a kommunizmus, hogy nem az ellenoldalra, a majdan vesztesként kijövő Hitler, hanem tejtestvére, Sztálin mellé álltak. Nem a „rossz” oldalra, melyen háborús bűnösnek lehetett lenni. Hanem a „jóra”. Tehát „idiótaságuk” okossággal (is) párosult, mert előre láttak, és jól ítélték meg a helyzetet. Salat úr is, Markó úr is, Frunda úr is okos. Olyasmiért nem harcolnak, ami tizenkét éven belül – vagy ha az eltelt huszonhárom évet is „mellé rakjuk” – még kétszer tizenkét éven belül úgysem valósul(t) vagy valósul meg. Mert: „a románok nem akarják”, mondotta jó tizenöt évvel ezelőtt épp Kovásznán az egyik bölcs honatya… Miközben román honatya társaik a mi autonómiánkkal – mint itt bujkáló ördöggel – riadóztak és riadóznak ma is. Mi szinte egyetlen feladatunkat abban látjuk, hogy nyugtatgatjuk őket: nyugi, nyugi, szó sincs itt autonómiáról. Ne féljetek, testvéreink… Mert mi tisztán látunk! Tudjuk, hogy az most úgysem megy! Majd ha fagy, tizenkét év múltán…
És a testvérek nem félnek. Nem buták, látják, hogy mi vagy politikailag számba jöhető vezetésünk „tisztán látó”. S olyanért nem küzd, amit „úgysem lehet”. Azt is látják, mert azért ők sem ostobák éppen, hogy az Európai Unió korifeusainak sem fontos… Így lesz hát „hasznossá”, de csak „másik irányban” hasznossá ama „hasznosság”. S mi így leszünk idiótákká, akik képtelenek vagyunk arra, hogy annak a közösségnek az érdekében legyünk okosak, melyből vétettünk. Meg aztán: vegyük azt is észre, már van „másik vonal” is. És vannak „jobboldali” erők is az uralkodó, hatalmi gőgjében dőzsölő kül- és belföldi „baloldal” ellenében, és a Jó vágya, reménye is ott van a világban, s akik ma még kórusban üvöltik a kor Pilátusai felé, hogy Barabbásnak kegyelmezzél, és a Ná­záretit feszítsd meg, azok hangereje csak el fog halkulni, mert: Krisztus feltámadott. És így: nem halt meg teljesen a Jó! És virradhat, akár holnap is!