Fekete Réka
Miközben évente közel kétezer orvos távozik az országból a nem megfelelő munkakörülmények, gyenge fizetések miatt, az egészségügyi miniszter azzal kívánja itthon tartani a szakembereket, hogy magasabb javadalmazást ígér, de megtiltja a magánrendelők működtetését az állami kórházakban dolgozóknak.
A tárcavezető ugyanezt teszi nagyobb léptékben az egész rendszerrel. Azzal kecsegtet, hogy ezentúl nem kell külföldre menni bizonyos bonyolult kezelések, beavatkozások miatt, mert a létesítendő regionális kórházi központokban mindent megoldanak – csakhogy ezt drágán fizeti meg az ország, mert lassan csődöt mondanak a kis kórházak, amelyek jelenleg a tömegellátást vállalják egyre kevesebb pénzből. Oly mértékű az alulfinanszírozásuk, hogy az alkalmazottak bérezésén kívül alig jut gyógyszerre, fogyó anyagokra, néhol már az élelmezés is gondot jelent, a miniszter mégis azt állítja, némely egészségügyi intézményekből jogtalanul folyik ki a pénz, ezért kell nagyítóval követni, mire költenek, ezért kell átszervezni, összevonni a megyei igazgatóságokat, vérközpontokat, mentőállomásokat. Igaz ugyan, hogy ezáltal megszűnhet három-négyezer dolgozó állása az adminisztrációban, de majd esetenként elemzik a helyzetüket, és megtalálják a módját, hogy ne kerüljenek az utcára. Ismerjük ezt a módit: ismeretség, rokoni kapcsolat, politikai érdek diktálja majd a visszaalkalmazásukat. És miközben a bürokráciát, a pazarlást hibáztatja az egészségügyben uralkodó szégyenteljes állapotokért, Eugen Nicolăescu nem szégyenli elődei nyakába varrni a száz sebből vérző egészségügy minden nyavalyáját, holott tárcavezetőként, korábbi mandátuma idején egy-két lapáttal ő is rátett a hazai orvoslás szegénységhegyére.
A daganatos betegek gyógyszereinek beszerzése folyamatosan bizonytalan, négy éve lakat lóg az ország egyetlen védőoltást gyártó intézetén, a fogorvosi ellátást teljes mértékben fizetésessé tették, még a gyermekektől is megvonták az ingyenes, illetve kedvezményes kezelést, júliustól pedig új térítésmentes és ártámogatott gyógyszerlista lesz érvényben, gyanítható, hogy nem a betegek javára. Nem csoda hát, hogy az egészségügyben dolgozók utcára vonulnak, de mit tegyen a lakosság, akinek pénztárcája szintén egyre szűkebb, életszínvonala és egészségi állapota romlik, naponta szembesül a drágításokkal, megszorításokkal, és még az sem adatik meg neki, hogy amikor súlyos beteg, a legkiszolgáltatottabb, akadályok nélkül megkapja a kellő ellátást.
