Alig rügyező bokrok, fák alatt ibolya kékjét, kankalinok halványsárga mosolyát vadította a fogyasztói társadalom félreérthetetlen nyoma: a rögök alól kibúvó zöld rügynek nem a nedves avarral, a szeméttel kellett küzdenie az életadó fényért.
Gondosan összecsomagolt, használt gyermekpelenka, lépten-nyomon elhagyott, fák közé hajított pillepalackok, széttaposott sörösdobozok, kidőlt fa odvába rejtett szemét, szél kergette papír, nejlonszatyor, csokoládészelet csomagolása... Így fest hát az idei tavasz kisrégiónk egyik legszebb, legértékesebb természetvédelmi területén. Egy évvel korábban önkormányzatok, vállalkozások összefogása révén tízszekérnyi hulladéktól szabadították meg a rétyi természetvédelmi területet. S bár akciójukat figyelmeztetőnek is szánták a kezdeményezők, úgy tűnik, természeti értékeink megbecsülése nem mindannyiunk szívügye.
Hitetlenkedtünk, ilyen szomorú látványhoz nem lehet és nem is szabad hozzászokni. Hitetlenkedtünk, pedig a tapasztaltak alapján úgy fest, sok embertársunkban máig nem tudatosult, hogy a nemtörődömségért, hanyagságért egyszer kemény árat fizetünk. Mert tény: a természet így nem képes megújulni, sokkal inkább belefullad a drága pénzen megvásárolt szemétbe. Pedig összegyűjteni a hulladékot, megfelelő tárolóba helyezni talán nem kíván nagyobb erőfeszítést, mint lecserélni a kisgyerek használt pelenkáját, felhajtani egy doboz sört vagy kicsomagolni az élelmet.
Arra alapozni azonban, hogy mindig jön majd valaki, aki a dolgos hétköznapok malmában őrlődő, hétvégenként sörrel, flekkennel lazító gondtalan turisták mocskát nem rest összeszedni a nyírfák alól, felelőtlenségről tanúskodik. Pedig némi felelősségtudat árán keserédes helyett mindannyiunk szemét-lelkét gyönyörködtető is lehetne az idei kikelet…