Egyelőre még nem hozták nyilvánosságra a legújabb szerb–koszovói megállapodás szövegét, legfontosabb pontjairól inkább találgatások, mint precíz információk jelentek meg, de úgy tűnik, a felek alávetették magukat az Európai Unió elvárásainak, és ezzel kimozdították a holtpontról a két ország ügyét.
Azonnali nyilatkozatok szerint ugyanis a megállapodás ratifikálását követően megkezdődhetnek a tárgyalások mind Szerbia belépéséről az Európai Unióba, mind Koszovó társult tagságáról.
Az agyonkomplikált konfliktusban – melyben egy önmagát megszervezni, mozgósítani tudó kis nép, a koszovói albánok de facto függetlenséget vívtak ki maguknak az önrendelkezési jog alapján, méghozzá az észak-atlanti szövetség (NATO) segítségével, s amelyben egy polgárháborús népirtásra vetemedett többségi nemzetállam gyakorlatilag területet veszített – sokakban ébresztett reményt Európa keleti részén és másutt a nemzetállami reformok, a kollektív kisebbségi jogok elismertetése terén.
Hogy annak, ami Koszovó északi, szerbek lakta részén történik, van köze hozzánk, nem mi állítjuk, hanem azok, akik szembemenve az Európai Unió államainak többségével, elutasították öt évvel ezelőtt, hogy elismerjék Koszovó függetlenségét. Öt olyan államról van szó – Spanyolország, Ciprus, Görögország, Szlovákia és Románia –, amelyek, úgy látszik, érintve érezték magukat a konfliktus megoldásának elvi vonatkozásait illetően.
Ezért is lesz érdemes fokozottan odafigyelni arra, miben áll az a tényleges autonómia, amiben az észak-koszovói szerb kisebbség részesül majd. A különben alig pár tízezres lélekszámú, mindössze négy településen élő szerb lakosság állítólag Pristinától a következő jogokat kapja meg: egyfajta saját parlamentjük lesz, elnöki tisztséggel, saját kormányzattal, regionális rendőrparancsnokságot hoznak létre számukra szerb rendőrökkel, akiket Koszovó fizet, s akiknek a koszovói törvényeket kell betartatniuk. Emellett szintén a koszovói törvényesség alapján álló szerb bírákból saját igazságszolgáltatás áll rendelkezésükre, s ehhez nyilván járulnak a már létező oktatási, nyelvi, gazdasági stb. jogok. Még az idén regionális választásokon hozzák létre az egyezmény előírta választott testületeket.
A megállapodás kivitelezésére tehát érdemes lesz odafigyelni, mert Kelet-Európa számára mintát adó állapotokat hozhat létre a Balkánon és nem csak ott. Mintaszerűnek tartható abban is, ahogy egy anyaország kiáll határon túli kisebbségéért, s abban is, ahogy egy kiélezett kisebbségi kérdést területi szecesszió nélkül is sikerülhet megoldani. Igaz viszont, hogy ezt a kompromisszumot egy végbement elszakadás előzte meg. Mindazonáltal bizonyítja azt is, hogy az Európai Unió nyomása képes pacifikálni éles konfliktusokat, s hogy az integráció vágya féket vethet az ellentétek elmérgesedésének.
