A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens W. et K.) a Keleti-Kárpátok üde gyertyános bükköseiben (tölgyeseiben) mindenütt előfordul március és május között. Sajátossága a nemzetségnek, hogy több gyakori faja közül ugyanabban a térségben csak egyik vagy másik található. Magyarországon, a faj nyugati elterjedési határán (a Bükkben, a Pilis-hegységben) szigorúan védett növény.
Nálunk viszonylagos gyakorisága miatt ez (egyelőre) nem mutatkozik szükségesnek. Egyébként lakásunk tavaszias jellegét szerény külseje és hamar bekövetkező lankadása egyáltalán nem emeli, ezért nem érdemes leszakítani.
Növényünk nevét a vöröses-ibolyás futtatású virágtakarójáról kapta. Hosszú virágszára húsz-harminc centiméter. Levelei tenyeresen szeldeltek, lándzsásak, fűrészes széllel. Gyöktörzséből egy csokorban több hajtás is fejlődik, amelyek a meghajló virágfejeket viselik. Ezek számos porzót és néhány kissé görbült termőt rejtenek a nektártermő 8–20 mézelőszirmon belül. A májusban látható tüszőtermései két-három cm hosszúak.
A Helleborus nemzetség mintegy 22 faja jobbára mediterrán és kis-ázsiai előfordulású. Nálunk kerti növényként a téli virágzású fehér hunyor (H. niger) ismert. Valamennyi faj mérgező (+++). Szteroid-szaponinokat (helleborin), glikozidokat (hellebrin), alkaloidokat (celliamin) tartalmaz a növény minden része (tehát a gyöktörzs is), elsősorban a szívre ártalmas. A homeopátia elkötelezettjei (bizonyos előkészítés után) mégis szívgyógyszerként, hasmenés, vesegyulladás, agyhártyagyulladás, lelki betegségek esetében még felhasználják. Olvasóinkat óvjuk hatása megismerésétől.
