Székely virtus igenis van, és nemcsak azért, mert a lovas hagyományőrzők egyik csapatát is így nevezik, hanem mert minden jelen levő alsó-háromszéki és barcasági harcos, gyalogos honvéd és huszár, barantások és gyermeklovagoltatók, de még a kísérők és a bemutatók népes közönsége is hősiesen ellenállt a hét végi kánikulának csak azért, hogy a városnapok egyik elmaradhatatlanná vált programján, afféle időutazáson vegyen részt.
Cselekvőként, vastag ruházatban futtatva, küzdve, lovat ugratva vagy nézőként, szomjasan aszalódva voltak részesei egy olyan múltidézésnek, amely nagyon is elevenen él, és nem csak az idősebbeket vonzza a stadion mögötti rétre, végignézni egy jurta felépítését és lebontását, ellesni a lóval való bánás fortélyait, megcsodálni a kiállított korhű fegyvereket, viseleteket, eszközöket, megtapsolni a harcművészeti és csatajeleneteket, megkóstolni a bográcsgulyást és nyeregbe ültetni legalább a gyerekeket. Ilyen változatos seregszemléje a lovas hagyományápolásnak nincs még egy a megyében, csak a Székely Vágtára jönnek el még többen; falunapokon, más rendezvényeken kevesebbet mutat magából a hosszú kihagyás után feléledt, egyre bővülő lovas mozgalom Háromszéken.
