Óvodák, iskolák csoportjai mutatták be műsoraikat olyan feszes egymásutánban, hogy az elmúlt három nap alatt több mint ezer percet dobogtattak azon a színpadon, amelynek deszkái mozogtak, amelyet hátul nem biztosítottak támfallal vagy legalább korláttal, ahonnan szombat délelőtt a színpad mögé zuhant egy kislány és egy kisfiú. A felelőtlenség netovábbja, hogy míg óriási összegeket fizetnek a szervezők a színpad fölé magasodó sátorért, nem jut pénz, de leginkább odafigyelés a deszkák alátámasztására, a szegélyek kiképzésére. Ez ellenben nem szegte kedvét a táncosoknak, kicsik és nagyok hatalmas sikert arattak, hisz ott voltak szüleik, nagyszüleik, a zsúfolt nézőtérről minden szempár rájuk szegeződött, és annyi tenyérből szólt a taps, hogy feledtette az említett kellemetlenségeket.
Érdemes mégis mérleget állítani: a Székely Mikó Kollégium tánccsoportja, a Százlábú és a Százlábacskák néptáncegyüttes, a kézdiszentléleki Perkő, a csíkszenttamási Csonkatorony hagyományőrző néptáncegyüttes, a Plugor Sándor Művészeti Líceum alternatív csoportjai és még néhány iskolás tánccsoport egy rangos amatőr néptáncfesztiválhoz illő szinten mutatkozott be, egy másik kategóriába pedig azok tartoztak, akik ritka kivétellel nem tudtak túllépni a gólyázáson, az öregzsidózáson (felcsíki tánc). Pe­dig lenne néptánc- és népzenei kincsesládánkban, amihez nyúl­ni, amit bizonyított a Nicolae Colan Általános Iskola kisdiákjainak sárközi botolója is (sajnos, a gépzene elvett a varázsból), még néhány csoport előadásában megjelent a játékos pajkosság, mégis némi hiányérzettel maradtunk, mert a produkciók gyakran ismétlődtek. Ennek ellenére jó ez a színes néptáncforgatag, jó látni, hogy ennyi gyermek tanulja és szereti a hagyományos mozgás- és hangzásvilágot.