Nagyapám házában rí egy kicsi gyermek,
anyja keziben az orsó pereg.
Rapsonné felől felhő-fejedelmek
döcögnek alá s szénásszekerek.
Parajdon immár se rokonunk, se házunk,
egyetlen sírunk is fűbe veszett,
mégis e falu a hazánk s a házunk,
minden útunk csak ide-ide vezet.
Az a síró gyerek nem az öcsém ott,
az orsó sem nekem suhog-forog,
de enyémek, tudom, a szakadékok
s minden percem örökkévalóságba tántorog.
Mert bennem él a falu apraja-nagyja,
s én a szívem vérével az övék vagyok.
A magnak itt örök a foganatja,
örökkön élnek a kemény magyarok.
1941
