A legbővebb ismertetőt Várady és Bartalis kivégzéséről 1899-ben Koréh István nyugalmazott vasúti tisztviselő állította össze. Visszaemlékezése szerint 1854-ben az Őrkő környéke, a vesztőhely térsége kopár volt. Fiatal fenyőket később, az 1890-es években ültettek. A letartóztatottakat a kivégzés előkészítése után, 1854. április 29-én reggel 8 órakor – erős katonai kíséret mellett – indították el a vesztőhelyre, a város nyugati peremére, az Őrkő-hegy lábához. A kivégzésre induláskor borús és felhős volt az ég. A menetoszlop élén 40–50 lovas (ulánus) katona haladt. Őket egy század gyalogos követte, majd 10–12 csendőr és négy börtönőr által körülvéve gyalogolt a két halálra ítélt. „Váradi József hajadonfővel, kétfelé választott gondosan füsült” hajjal ment. Ruházata „sötétkék rövid magyar egyenes szabású felső, szürke doszkin nadrág, hosszúszárú kevéssé visszahajtott csizmába húzva”.  Mellette egy római katolikus pap ballagott. Bartalis is „hajadonfővel” gyalogolt. Öl­tözete „fehér harisnyaposztó nadrág, szürkeposztó rövid felső és csizma”. Mellette „lépdelt Pálfy erősdi ev. ref. lelkész palásttal”.
Mindkét elítélt a vesztőhelyig „keresztvasban” ment, ott levették róluk és hátrakötötték a kezüket. Várady az úton vidám arcot vágott, társalgott az őt kísérő pappal. A városból és a környékről kirendelt nép lélekszáma 3000 lehetett. A vesztőhelyen a lovasok egy 200 lépés átmérőjű kört formáltak, a néppel szemben álltak egymástól olyan távolságra, hogy a lándzsájuk vége összeérjen. A körben a gyalogkatonaság négyszögbe állt. Ebben a „a csendőrök és a börtönőrök között a két deliquens és papjaik, és a végrehajtó bizottság tagjai álltak”. Miután a megfelelő katonai biztosítás megtörtént, egy rövid pihenő után felhangzott a dobpergés. A bitófákhoz háromlépcsős fellépők vezettek. A kivégzést egy hóhér és segédje hajtotta végre. A kötelet a hóhér illesztette az elítélt nyakába, majd leszállott a lépcsőről, amelyet azonnal kihúzott az elítélt lába alól. Abban a pillanatban a hóhérsegéd a bitófán csüngő áldozathoz ment, és a bitófát, valamint az elítélt lábát átölelve „lefelé huzta s így az ítélet végre volt hajtva”. Először Bartalist, majd Váradyt akasztották fel. „Váradi egész katonásan egyenesen felment a bitófára vezető lépcsőkön s egészen odaállva várta, míg a hóhér a kötelet nyakába illesztette”– olvasható a visszaemlékezésben.
A kivégzés után – néhány lovas maradt hátra őrnek – az embereknek megengedték, hogy a bitófák közelébe menjenek. Délután négy óra táján a hóhérok és a segédek levették a holttesteket, és közös sírba tették, majd oltatlan meszet öntöttek rájuk. Egy másik visszaemlékező, Ürmössy Lajos szerint a kivégzésen jelen lévők a bitófákat éjjel darabokra szedték, szétosztották egymás között, és a kegyelet jeleként hazavitték. A megmaradt részt titokban elvitték, és befalazták. A vértanúk sírjára a helybeliek hosszú éveken át éjjelenként a kegyelet és a tisztelet jeleként virágokat, emlékkoszorúkat helyeztek el.
Várady alakját több népballada is megőrizte. Kanyaró Ferenc lejegyezte, hogy fiatal korában Benedek Elek nemcsak dalolgatta Várady nótáját, de „miként maga mondja, egy »rossz népszínművet« is írt róla”. Sepsi­szentgyörgy hajdani híres polgármestere, Gödri Ferenc 1899. július végén jegyzi le, hogy Várady édesapjával „együtt volt kancellista Marosvásárhelyt 1848. április végéig. Egy kaszinóba jártak, egy dalárdába jártak. (…) Váradi szőke karcsú fiú volt, jó énekes.”

Bertalan László és Benedek Dániel kivégzése
Bertalan László és Benedek Dániel 1854. április 20-án szökött meg a börtönből. Őket május 4. után fogták el. A hírhedt sepsiszentgyörgyi Kovács István kapitány április 22-én adott ki körözést ellenük, elfogásukra. Ebből megtudjuk, hogy mindketten bibarcfalviak és reformátusok. Bertalan László 23–24 év körüli és nőtlen: „nagy termetű szőke [ember] a felső állába elől felyül fog hijjal van elő álló bajusza, székely köntöst visel”. Ő a „Gróf Koronini 6-ik gyalog” sorezredben volt közlegény. Be­nedek Dániel személyleírása: „28 éves kis termetű fekete le függő haju s visel közönséges székely köntöst”. Egy gyermek apja, foglalkozása szerint „mezei gazda”.
A két halálraítélt a vallatás során elismerte, hogy tagja volt a titkos csapatnak, katonai esküt is tettek. Várady seregéhez fegyveresen csatlakoztak 1853. október 2-án. Bűnként rótták fel nekik, hogy október 3-án két vágómarhát hajtottak el a zsögödi erdőről. Bertalan László másik súlyos bűne, hogy megszökött a katonaságtól. 1853. március 4-én mindezekért és „felségárulási bűnért” – 1854. április 6-án – kötél általi halálra ítélték őket. Mindezek mellett még 86 ezüstforinttal kártalanítaniuk kellett a szentléleki bírót. A halálos ítéletük annak rendje és módja szerint ment „tellyesedésbe” 1854. május 27-én, a marosvásárhelyi Postaréten. Mindkettejüket felakasztották.

A vértanúk emléke, tisztelete
A Sepsiszentgyörgyön kivégzett két vértanú tiszteletére 1870 táján állítottak sírkövet, amely 1936-ig hirdette emléküket. Mivel az első világháború után a román hadsereg helyi alakulatai lőtérként használták az Őrkő melletti térséget, a kegyeletet nem ismerő idegen katonák e síremléket összelövöldözték. A két vértanú emlékkövét 1936 januárjában bontották le, a sírt 1936. február 3-án exhumálták. A csontmaradványokat a református templomvár cintermébe, egy „koporsóba helyezve nagy gyászpompával” temették el. A golyók által megsérült egykori sírkő ma az új nyugvóhelyen látható. A kivégzés helyén, az Őrkő lábánál 1957-ben új emléket állítottak. Várady és Bartalis emlékét megőrizte a háromszéki nép, a diákság, az évzáró ünnepségen kiment a sírjukhoz. A Lábas Ház, a siralomház bolt­íve fölötti falra 1957-ben kétnyelvű emléktáblát helyeztek.
Sajnos, Bertalan László és Benedek Dániel neve ma is hiányzik a Postaréten felállított emlékműről. Ott csak az 1854. március 10-én kivégzett Török János, Horváth Károly és Gállfi Mihály neve olvasható. Hason­lóképp hiányzik a Pozsonyban mártírhalált halt Veress Ignác neve az emléktáblákról. Bár Várady József nem volt e vidék szülötte, de Háromszéken áldozta életét a szabadságért, ezért nevét a székely nép balladáiba foglalta és emlékét szívébe zárta. Méltán helye van a háromszéki vértanúk között. A Makk-féle összeesküvés nyolc mártírjából öt háromszéki volt. Mindnyájan megérdemlik, hogy Sepsiszentgyörgyön közös emlékhelyet, közös emléktáblát kapjanak.

Vége