Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.
De hirtelen beborult az ég. Közeledett a vihar.
– Repüljünk haza! – mondta a sárga pillangó, ijedten pergette a szárnyát.
– Minél gyorsabban! – mondta a piros is, a fehér is, és elindultak gyors szárnyalással.
Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk.
De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban és jobban szakadt.
– Menjünk a sárga tulipánhoz! – mondta a sárga pillangó –, az majd bebocsát.
És a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, könyörögni kezdtek neki:
– Sárga tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a tulipán így felelt:
– A sárgának szívesen kinyitom, de a pirosnak és a fehérnek nem.
Erre a sárga így felelt a szívtelen tulipánnak:
– Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!
A tulipán csak ingatta a fejét, de a kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt.
– Menjünk a fehér tulipánhoz! – mondta a fehér pillangó.
Ázva-fázva elvergődtek a tulipánhoz, s szépen kérlelni kezdték:
– Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a tulipán így felelt:
– A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.
Erre a fehér pillangó így felelt:
– Ha testvérkéimet nem fogadod be, inkább én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem hogy elhagyjuk egymást.
A szívtelen tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig zuhogott. A pillangók szárnya teljesen átázott.
– Menjünk a piros tulipánhoz! – mondta a piros pillangó. A szakadó esőben elvergődtek a piros tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki: – Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a szívtelen tulipán így felelt.
– A pirosat szívesen beengedem, de a fehéret és sárgát nem.
– Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok! – mondta a piros pillangó is.
Tovább vergődtek hárman csurom vizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, és egy-egy lapulevél alatt húzták meg magukat. De a szél oda is besüvöltött, és becsapott az eső.
Süss fel, nap, süss fel, nap,
Szárogasd meg szárnyamat,
Nyisd ki a virágokat! – könyörgött a három didergő pillangó.
A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő beszédét, és annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egy-kettőre megszárította.
S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem nyugodott a nap.
