Első utunkon megdöbbentett az anyaközség, valamint a Nagypatak és Kispatak völgye csatlakozásánál fekvő település közötti út szélén felgyülemlett szemét. Ha néhány eldobott pillepalackról, szélfútta műanyag zacskóról lett volna szó... Nem, az út szélén zsákokba gyűjtött háztartási szemetet, gonddal csomagolt használt pelenkákat szórtak szét. Második utunkon újból megdöbbentünk: az út szélén elvétve sem lehetett szemetet látni. Dicséret hát azoknak, akik a munkát elrendelték és elvégezték.
Kisborosnyó határában székely kapu köszönt, közelében a falunévtábla, melyre szorgos és jó szándékú kezek a falu nevét német nyelven is felírták: Kleinweindorf. A szó szerinti fordítás alapját a Wein – bor szóban találták meg, ám az eredmény kissé olyan lett, mint a viccben, amikor Józsi bá’ a hideg felvágottat nevezte románul recesustăiatnak. Vajmi kevés dolga lehetett a történelem során Kisborosnyónak a borral, szőlővel. A hegy leve nem terem meg a völgyben, s a borkereskedők egykori útvonalai sem ereszkedtek egykor a Ladócz kapuján keresztül a faluba. Orbán Balázs a Borosnyó nevet így magyarázza: „a pápai dézmák regestruma 647-dik lapján a kézdi archidiaconatus rovatában 1332-dik évre Miklós suruznói lelkész 6 régi banalis fizetéssel van bejegyezve. Igen valószínű, hogy ez a Suruznó nem más, mint az olasz dézsmaszedők által elferdített vagy rosszul leírt Borosnyó.” Ha nyelvészeti szempontokat veszünk figyelembe, a falunév gyökereinek kutatásánál a szláv borozno szó lehet a kiindulópont. Nyíres erdőt, nyírfát jelöl, s ebből régebben és most is bőven nő a vizes környéken. Ismert, hogy szlávok éltek a vidéken, így ez a néveredet valószínűbb.
Petícióval a legeltetők ellen
Idén tavasszal Tóth Lajos gazda kongatta meg a jogtalan legeltetések vészharangját: a falu határában juhok garázdálkodnak, leeszik a sarjadó füvet, a teheneket többhetes késéssel lehet kiengedni a legelőre, az első kaszálás ideje is kitolódik. Véleményét többen osztották a faluban. Közel harminc helybeli írta alá a petíciót, mellyel a polgármesteri hivatalhoz fordultak, kérve: tegyenek rendet a mezőn való legeltetés ügyében. Nagy dolog viszont nem történt, sőt, a beadvány után súlyosbodott a helyzet, hiszen időközben a nagypataki juhos gazdák is elkezdték járni a mezőket. A tehenes gazdáknak nincs esélyük a juhosokkal szemben – panaszolta Tóth Lajos.
A nagyborosnyói községi tanács határozata szerint a mezőkön csak a földtulajdonos gazdák beleegyezésével lehet legeltetni, ennek hiányában nem járhatók a magánterületek. A panasz mellett viszont egyetlen írásbeli bejelentés sem született, senki nem kért jogorvoslatot esetleges károk után sem a polgármesteri hivatalnál, sem a rendőrségen – ezt igazolta Szőcs Levente polgármester is.

Éjjel-nappal dolgoznak
 Az említett petícióban egyetlen juhos gazda nevét említik, a Nagy Gáborét (akinek portája a falu végén van, ahol a Tóthé). Ott lakik a kispataki letérő közelében. Fia, a kisebb Gábor arra hajtja ki a sereget nap mint nap a legelőre. Jelenleg 130 anyajuh, közel húsz kecske és száz bárány adja a nyájat – s mindezt úgy, hogy ezelőtt 17–18 évvel, amikor összeházasodtak feleségével, Katalinnal, szinte semmijük sem volt. A teljes vagyon akkori 60 ezer lejre rúgott  – mesél a családi élet kezdetéről a gazda. A népes juhsereg mellett traktort, hozzá való gépeket vásárolt. Kilenc hektár földön gazdálkodik, ebből csak húsz ár a szántó, a többin takarmány terem a juhoknak. „Ha nem lenne földem, honnan hoztam volna az udvarra tavaly több tucat utánfutónyi szénát?” – teszi fel a kérdést, egyúttal válaszolva a vádakra, miszerint juhokat tart, de földje nincs. Az aláírásgyűjtésről azt állítja, átverés volt, az embereknek nem azt mondták, hogy a helybeli juhos gazdák ellen gyűjtik a kézjegyeket, hanem hogy a nagypatakiak ne jöhessenek a falu határába. Félrevezették az embereket – vélekedik.
Éjjel-nappal dolgoznak, nincs pihenés. A gyermek egész nyáron kint a juhok mellett. Csak így tudnak haladni. A hajnalcsillag s a vacsoracsillag soha nem éri a házban. De kárt nem tett senkinek, egyszer sem tettek feljelentést ellene – mondja.
A termékértékesítésben az aktuális irányvonalat követi. A bárányokat nem vágja le húsvétkor, hizlalja, ősszel húsállatként értékesíti. Egyben jut a pénzhez, valamit lehet kezdeni vele – magyarázza. Az anyajuhok után járó sajt, orda nagy részét a bácsnál hagyja, ezzel fizeti a nyári esztenai tartást. A kisebbik részt hazaviszi, sokszor ajándékként is jól fog. Jelenleg legelőbérlésben gondolkodik. Az egyháznak Kispatakon van egy kisebb tagja, ajánlotta: évi tízezer lejért tíz évre kibérelné. Ha kell,  felét előre kifizeti. De nem kellett, a presbiterek döntése értelmében a legelőt a tehenes gazdáknak adták évi 3500  lejért.

Kicsi pénzből, sok jóakarattal
Valóban a tehenek legelnek majd az egyházi legelőn – erősíti meg Rátoni Botond. A fiatal lelkész 2011 őszén került a faluba, tavaly kapta meg véglegesítését. Ifjú kora ellenére amolyan kovász szerepét tölti be a faluban. Mégis azt mondja: egyelőre sokat nem tud felmutatni, sok minden az anyagiakon múlik. A Háromszé­ki Közösségi Alapítványnál pályáztak, kétezer lejt nyertek, ezt gyermek- és ifjúsági házra  fordították. Egyelőre egy teremről van szó, de a hely máris szűk. A régi parókia épületébe rendezték be, a holland testvérgyülekezet is segített. A télen hétvégeken, a falusi mozit pótlandó, kivetítőn nézhettek filmet. Idén a Bethlen-alapítványnál pályáznak, a lelkészi lakás melletti régi csűrt kívánják felújítani.
Ravatalozóház építését is tervezik. Sikeresen pályáztak a megyei tanácsnál, 4000 lejt kaptak. A Kiserdő Közbirtokosság 6000 lejjel támogatja az építkezést, az önrészük 2000 lej. Ez nem lesz elég, de számítanak a környékbeli vállalkozók támogatására a nyers­anyag biztosításában, a közmunkára is – mondja a lelkész. Damó Gyula egy régi épületét ajánlotta fel: bontsák le, a téglát a ravatalozóépítésre adományozza.
A konfirmandusok idén színdarabot tanultak, tavaly a Ha­gyományok udvara rendezvénysorozatba is bekapcsolódtak a fiatalok. Mindennemű kezdeményezést felkarol, hosszú távú terveket is dédelget a lelkész. Barátnőjével, Enikővel egyesület alapításán gondolkodnak, délutáni oktatást, nyelvtanítást szerveznének, vidékfejlesztést is felvállalnának.

Focipálya önerőből
A fiataloknál maradva, szólni kell a kisborosnyói „legénytársadalom” nagy gondjáról: nincs, ahol focizniuk. Már többször ígérték, hogy területet különít el az önkormányzat, de eddig nem történt érdemleges, így a fociszeretők úgy döntöttek, maguk cse­lekszenek. Mircse Sándorban, a központi üzlet működtetőjében leltek támogatóra. A kultúrotthon mögött szemelték ki a számukra megfelelő terepet. Kitakarították, kivágták a bokrokat, kivénült fákat. A terepet úgy-ahogy elegyengették, s a focikapuk is megépültek – igaz, egyelőre jóféle fűzfasuhángokból. De a fontos, hogy estefelé, hétvégén van, ahol rúgni a labdát. A pálya méretei szerények, minifocinak, lábtenisznek ha megfelel, de a semminél ez is több. Ha sikerül megfelelően elegyengetni, gyeptéglákkal fednék. Lámpákat lehet felszerelni, így esténként is használható lesz. Szükség van rá, habár nincs pénz a zsebben, valami lesz belőle – mondja Mircse Sándor.
Ahány emberrel a faluban szóba álltunk, szinte kivétel nélkül említette: nagyon sokan járnak dolgozni a Valkes üzembe, s ez nagy segítség az itt élőknek. A cég autóbusza szállítja munkába az embereket, haza is hozza, a fuvarért havonta tíz lejt kell fizetni. Amikor megy a munka, ezer lejt is megkeresnek hónaponként – az összeg városiak számára kevésnek tűnhet, de a falu világában ennyiből megélhet a család, fizetni tudják a kiadásokat. Az élelem, ami a tömbházlakónak nagy költség, megterem a ház körül, felnő az ólban.

Összefogásban a jövő
Kisborosnyói utunkon szándékosan nem kerestük a községvezetést, a falu helyi képviselőit: a többiek véleményére, elképzeléseire, elvárásaira voltunk kíváncsiak.
Imre Lajos elrúgta a 74. életévét, múltról, jelenről, de az élhető jövőről is van elképzelése. Idős kora ellenére besegít Sepsiszentgyör­gyön élő két leányának, családjaiknak. Felesé­gével ezer lej nyugdíjat kapnak, de azért a munkát nem hagyják. Vejei, mintha saját fiai lennének! Családjukban teljes az egyetértés. Ez kellene a faluban is – állapítja meg. Vé­leménye szerint nem figyelnek eleget a falura, többet érdemelne Kisborosnyó, akárcsak Kis­patak. Megérti, hogy a faluvezetésnek nincs pénze. Hogy miért? Tamás Sándortól hallotta egyszer: a kisebb pártokból kikerült községvezetéseknek nem lesz pénzük az önfenntartásra sem. Ez Nagyborosnyón látszik  is – teszi hozzá. Pedig nem pártpénzeken múlik az élet. Külső segítség nélkül is össze kell fogni, egymást segíteni, kalákázni. Sajnos, a politikusok sem példaképek a társadalomban, sem a személyes, sem a közszereplésüket illetően. Mihez viszonyuljanak akkor az egyszerű emberek? – tette fel a végszóként is helytálló kérdést.