A tavalyi választási eredmények bárkit meggyőzhetnek, hogy a két alakulat gyakorlatilag egyazon szavazótáboron osztozik, tulajdonképpen az RMDSZ-szel elégedetlenek voksait gyűjtötte be. Mondhatnám azt is: választóik már fuzionáltak, illetve lehet, meg sem oszlottak.  A néppárt választásokon történt külön indulása elvileg gyarapíthatta volna a magyar ellenzék sorait, de valójában nem tette – ámbátor regionálisan némileg színesebbé tette a szavazatok megoszlását, s az sem tagadható, hogy a két párt individualitása sem teljesen azonos, de alighanem több mindenben egyeznek, mint ahány dologban különböznek egymástól. Fő törekvésük, az alternatíva felmutatása, mindenképp összefogást sürget, egymás mellett vagy egymás ellenében indulniuk mindenképpen több kárral jár mindkettejük részére, mint haszonnal.
Az egyesülés javaslata amolyan kísérleti lufi egyelőre, a néppárti elnök nem véletlenül engedte át a kezdeményezést helyettesének, a polgáriak pedig mindjárt elnökük révén reagáltak. Hogy sok vitatkozniva­lójuk van, kitűnt megnyilvánulásaikból, a Duna tévé műsorában a székelyudvarhelyi területi stúdióban egymással szemben ült a két fél, és ugyanvalóst iparkodott úgy nyilatkozni, hogy az ajtót ne kelljen egymás orrára csapniuk. A megfékezett indulatok mégis elő-előtörtek, nyilvánvalóan sok tisz­táznivaló maradt, de a beolvasásokat talán jobb lenne maguk között tisztázniuk.
A megegyezés racionalitását a cél adja meg, az pedig nem lehet más, mint egy ütőképes ellenzék létrehozása. Az RMDSZ számára, akár tárgyalni kívánnak vele, akár versenyre akarják kihívni, csak abban az esetben lesznek komolyan veendő partnerek vagy ellenfelek, ha súlyukat sikerül megnövelniük, s ezt összefogással érhetik el. Az esetleges fúziót lehet a tékozló fiú hazatéréseként értelmezni, vagy akár a megosztással való leszámolásként, a közös érdek alighanem felülkerekedik a vádaskodáson. Amit nyugodtan lefolytathatnak a kulisszák mögött is – a választókat a közösen kiizzadt program és vállalt fellépés jobban érdekli.