Egy esztendeje halott, de folyamatosan érzékelem jelenlétét. Nem, ez nem misztika, nem is különösebben metafizikai érzékenységem – már ha van? – eredménye. Egyszerűen van. Jelen van az életemben. Beszél hozzám.
Onnan túlról is figyelemmel kísér. Ez a párbeszéd a hatvanas évek végén kezdődött, de úgy tűnik, halálával sem fejeződött be. Most egy közös meghatározó élményünket szeretném felidézni. Lajos a rodostói látogatások során alaposan megismerkedett Törökország nem is olyan rejtett rejtelmeivel, erről egyik, életében megjelenő utolsó, a Szőttesünkben török minták című kiváló könyve is tanúskodik, ami esszé és vallomás, úti élmények felelevenítése és gondolkodás a történelemről. Arról, hogy mit is jelentettek a törökök a magyar históriában, és arról, hogy ma miképp viszonyulnak a magyarsághoz egykori hódítóink. Isztambulban, Kós Károly Sztambul című esszéje szerint A városban (nem egy város, A város), ahol a bizánci, konstantinápolyi és sztambuli építészeti csodákat elemezve Kós a világ leggyönyörűbb templomának tartja a Hagia Sophiát, részletesen elemzi ezt a csodát, megállapítva, hogy „az Aja Szófia a VI. század architektúrájának legnagyobb művészi és technikai eredménye: megoldása az egységes monumentális belső térnek”. Ezt látnod kell, mondta Lajos, ilyen nincs is, és mégis van! És nem volt apelláta, indultunk Isztambulba, s egy sugárzó májusi napon, amikor Kós szerint a legcsodálatosabb ez a város, beléptünk a Hagia Sophiába, ami 916 esztendeig templom, 482 évig dzsámi, 1935 óta múzeum, és ahol különös dolgok esnek meg a látogatókkal, a két világvallás múzeumában néha megáll az idő. Azt hittük, hogy egy, másfél órát töltöttünk benn, és kiderült, amikor kijöttünk, hogy több mint öt és fél órát. Csak arról számolhatok be, amit én éltem át, halott nagyanyámmal és szerelmemmel beszélgethettem, de jól értsék, ez nem jelenés volt, nem félálom, hanem döbbenetesen valóságosnak tűnő kettős találkozás. Aztán kitámolyogtunk a templomból, ő egy Boszporusz-parti vendéglőben bevallotta, édesapjával beszélgetett, beszámolt a nagy család ügyes-bajos dolgairól. Elképedten bámultunk egymásra, és dideregtünk a májusi hőségben. Nem az volt a kérdés, hogy ez az egész miképpen történhetett, mert megtörtént. Hamletet idéztem biztatásul: „Több dolgok vannak földön és egen, / Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes…”
