Gyula csak egy dobásnyira van Belső-Erdélytől – ismételte több alkalommal Béres Pista barátom, aki ezt a földdarabot annyira szerette. – A fürdőváros végében a magyar–román határ. Lent, valahol a föld mélyében, nálatok is megvan az a réteg, amelyből itt, Gyulán felfakad a termálvíz! – így ő vérbeli geográfusként. – Tudod te, hogy a geológiai kutatásban is van amolyan kanyarfúró, amivel ha kell, még az országhatár alatt is át lehet fúrni.
És nevetgéltünk. Értettük egymást. Igazi, félig-meddig szakmai barátság volt a mienk. Mindig csak jókedvben találkoztunk. Tizenhárom évvel volt idősebb, sosem éreztem bátyámuramnak. Nem volt olyan helye Erdélynek, Székelyföldnek, de különösen Háromszéknek, ahol ő, csoportba szervezett magyar orvos barátaival, számtalanszor meg ne fordult volna.
Szívemnek két csücske van – mondogatta gyakran: Torockó és Háromszék! – Mondd, van-e még egy olyan sajátosan szép és magyar táj, mint a Székelykő alatti kis élettér, s van-e még egy olyan darabkája ennek a szegletnek, ahol tenyérnyi helyen oly sok jeles ember született volna, mint a te Háromszékeden?!
Könyvtárában tolongtak a turistakalauzok. Erdélyi barátait pontosan nyilvántartotta. Felesége, Zsuzsa asszony könyveit tartotta számon, az internetes levelezés mindenese volt. Becsei utcai házuknak csukott verandája maga a csend birodalma, pipadohányának illata egészen különleges. Felejthetetlen.
– Te is itthon vagy mindig az én Gyula városomban, Békéscsabán is. Tudod, miért... Ha a Bodoki Henter mérnökök a két világháború közötti időben nem Gyulán telepedtek volna le, nem biztos, hogy mindenki úgy meg tudta volna zabolázni a mindent elsodró Körösök vizét, mint ők! Gyere, amíg megtelik hallgatósággal a terem, beszélj Háromszékről, tégy ki magadért a kiránduló társaság előtt, de előbb mutassam meg neked a Bodoki Majort, a Bodoki sörözőt, holnap Goda Péterékkel kimegyünk a gyulai temetőbe a Bodokiak sírjaihoz, ott majd koszorúzol. Ti neveztétek el a bodoki iskolát a vízmérnök Bodoki Henter Károlyról. Goda Péter a vízügyet igazgatta, nagy turista, két kötetet is írt a Körös-vidékről. Itasd meg majd nálatok jól bodoki Matild-vízből!
– Gyere csak, elkísérlek a katolikus templomhoz. Sejted, hogy kinek mutatom meg egész alakos szobrát?! Nézd, ebben a templomban kezdte pályafutását a ti véretek, a boldoggá avatott Apor Vilmos győri mártír püspök. Székely szobrász munkája, tőletek való. Hatalmas egy település az a Torja. Elsők között állított mellszobrot Apor Vilmosnak az Aporok temetkezési kápolnája előterében. Együtt láttuk. Látod, az is ámulatba ejtett, amikor eszembe jutott Zabolán, hogy ott született, egy dobásra Torjától gróf Mikes János, a nagy kultúrmecénás, a katolikus szombathelyi megyés püspök!
Megszerveztem neked, tarts egy földrajzórát a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán, várnak a hallgatók. Olyan tájak illatát, szelét, beszédét hozod te magaddal, amit itt ritkán hallanak a békésiek. Majd délután kimegyünk a temetőbe is, megmutatom neked Szentkatolnai Bálint Benedek síremlékét. Szegény Kónya Ádi takarította ki a bozótból, amikor itt vendégem volt. Felviszlek majd a Békéscsabai Múzeumba, nézd meg, mit őriznek ott földid hagyatékából.
– Ne félj, Zoltán, az én konyhám gyomorkímélő – biztatott Balassa Zsuzsa. – Itt nem úszik minden zsírban, az is tud enni, akinek nincsen epehólyagja, és úgy fél a hasnyálmirigy-gyulladástól, mint te. – Zsuzsa asszony magyarosan főz. – Ha érkezünk Sepsiszentgyörgyre, az első utunk a vártemplomi temetőbe vezet majd – mondta –, koszorút viszünk Kónya Ádám sírjára. Ott lesz felesége is, Évike. Amikor ti, Ádámmal, Pistával hárman összekerültök, lángra lobban a geográfia! Egyébként itt van a te ajándékod, annak a Békésbe szakadt sepsiszentgyörgyi Nagy nevezetű családnak a története, amit egy békéscsabai orvos írt meg. Nagyon szeretted volna megszerezni. Ezek a Nagyok Gidófalváról származnak! Jó, jó, tudom, hogy szereted a genealógiát.
Béres István több, mint földrajz szakos barátom a Gyulai Református Iskolában kezdte, majd a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Ott Nyilas Misi-féle hangulat uralkodott – mesélte. A jelszó Orando et laborando volt. Ott tanított a te földid is, Nagyborosnyói Bartha Károly – mosolygott –, ’sze te szorgalmaztad, hogy ő legyen a névadója a nagyborosnyói iskolának.
Pista bátyám 1953–1995 között megyei földrajz–biológia szakos tanfelügyelőként dolgozott. 1947-ben többedmagával megalakították a Békés Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaságot, annak csillagászati, földrajzi szakosztályát. Tagja, majd tiszteletbeli tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, létrehozója a Körös vidéki osztálynak. Földrajztankönyvet írt az általános iskolák számára, módszertani kézikönyvet szerkesztett a földrajz- és biológus tanárok részére, tulajdonosa a kiváló tanár címnek. Az április 15-én érkező elektronikus levélben ez állt: Béres István vezető szakfelügyelő 90. születésnapja után elment a minden élők útján. Porait április 22-én helyezték örök nyugalomra Gyulán a református új temetőben. 2006-tól tiszteletbeli székely volt. Porainak urnája alá székely zászlót helyezett a háromszéki Mike baráti család.
