A Világbank elnöke a minap egyenesen megdicsérte Romániát, elsősorban a költségvetési hiány három százalék alá csökkentéséért, de az államadósság meglepően alacsony (a nemzeti össztermék 35 százaléka) szintje okán is. Talmi dicséret, főleg ha a következő mondat már arról szól, hogy a lakosság több mint harminc százaléka napi öt dollárnál kevesebből kénytelen megélni. És látszat-eredmények ezek, amit az elégedetlen alkalmazottak spontán megmozdulásai immár egyértelműen felmutatnak.
A legnagyobb diónak ugyanis épp a Világbank által támasztott energiaár-liberalizáció tűnik. Gázt és villanyáramot ugyanis mindenki fogyaszt, az eddigi hatósági árak a keresetekhez képest ugyan terhelésmentessé korántsem, de legalább elviselhetővé tették a számlák törlesztését. Ám mindez nem tartható sokáig, s a szociális juttatások napokban bejelentett növelése csak ideig-óráig fedezi majd a növekvő családi költségeket. Az energiaellátás kérdése egy másik, szintén a kölcsönök fejében vállalt kötelezettség oldaláról is szorítja a kormányt, jelesen a még jobbára állami kézben lévő nagy vállalatok magánosítása. Ami – látszólagos szélcsend ide vagy oda – a legnagyobb botrányhullámokat vetette az utóbbi időben (elég, ha az Oltchim élő egyenesben közvetített privatizációs szappanoperájára vagy a Transgaz körül kialakuló botrányra gondolunk). Tegnap pedig, mintegy jelezve az energiaiparban felgyűlt feszültségeket, az olténiai energiatermelők elégelték meg az alacsony béreket és indultak a fővárosba.
A kormányfő derűlátása, miszerint a Fekete-tenger kontinentális talapzatából nyert kőolaj, a szintén Dobrudzsához köthető palagáz-kitermelés (ebből a szempontból hamar köpönyeget fordított, korábbi elutasító álláspontját megváltoztatva), na meg a Nabucco-projekt romániai jótékony hatása energetikai függetlenséget hoz számunkra – nos, eme kijelentés enyhén szólva kincstári optimizmus. És nem csak azért, mert ezt a függetlenséget öt-tíz éves távlatba helyezi.