Miként Fodor István, Bodok község polgármestere, a megyei Aquasic Egyesület elnöke elmondta, legfontosabb gondjuk az, hogy Oltszemen beindítsák a kezelőközpontban a mofettát, a meleg vizes fürdőmedencét és a szaunát, amihez egyelőre nem kell jóváhagyás az Altalajkincsek Országos Társaságától és az Országos Ásványvíz Társaságtól, mint a szénsavas borvízfürdő és az ivókúrás gyógyvíz használatára.
Egyrészt az épületet is jobban lehet felügyelni, ha használatba kerül, másrészt valamelyes hasznot is kellene hajtania addig, amíg a bukaresti borvizesek és balneológus szakemberek rábólintanak a fürdő és a belső kúrára alkalmas borvíz használatára, s megadják azoknak orvosi javallatait. Létezik már erre elképzelés, a dolog pedig sürgős, mert beállt a fürdőidény.
Demeter István, a megyei Aquasic Egyesület ügyvezetője elmondta: hamarosan befejeződnek A borvíz útja program alapjaiból végzett garanciás javítások, és a kezelőközpontokat bérleti szerződéssel átveszi az egyesület. Ekkor tudnak majd személyzetet is alkalmazni, és megtehetik az első lépéseket legalább a kezelőközpontok részleges beindítására. Demeter János, az Alutus Régió Egyesület elnöke elmondta: a részlegesen vagy majdnem teljes kapacitással beinduló kezelőközpontok marketingtevékenységében tudnának segíteni. Konzultálnak az érintett polgármesterekkel, megoldást ajánlanak arra, miképp pályázzanak az Alutusnál.
Félúton maradt a közművesítés ebben a faluban – mondhatnánk így is, mert ha az ivóvízellátást sikerült megoldani, a szennyvízhálózat kiépítése még a legjobb tervezőknek is gondot okozhat, mi több – s ez a legnagyobb akadály –, költséges megoldásokra kényszerítené a lakosságot. Kalapács és üllő közé került a falu: egyik részről az uniós követelmények előírják a település közelében folyó Olt vize tisztaságának megőrzését, másrészt pedig a pénzhiány az akadály. Márpedig előbb-utóbb az uniós rendelkezések alól nem lehet kitérni.
– Mi a pillanatnyi helyzet ezzel? – kérdeztük Fodor István polgármestert.
– A szükséges rossz ebben az esetben a településen áthaladó műút. A falu hegylábi övezetben terül el, a műút nyugati oldalán sorakozó házak magasabban, a keletiek alacsonyan, sőt, nagyon alacsonyan, az Olt árterületének közelében állnak. A szennyvizet összegyűjteni meglehetősen nehéz lesz. A magasabb házsorok miatt az utat kellene elképzelhetetlen sok helyen feltörni, ami lehetetlen, az alacsonyabban fekvő helyekről meg egy magasabban húzódó fővezetékbe kellene kinyomatni a vizet. Itt meg a baj az, hogy a fővezetéknek sincs helye a műút szélén, mert a házsorok közötti teret teljesen elfoglalja az úttest, helyenként gyalogjárónak sem maradt hely. Gondolkozunk, és keressük a megoldást, hiszen ahol van vezetékes ivóvíz, ott kanálishálózatnak is lennie kell! A belső, a folyó felőli részen a leendő költségek csökkentése céljából több családot kiszolgáló tisztító berendezéseket lehetne kialakítani, amelyekből már a kezelt és tiszta víz bejuthatna az Oltba, a külső, hosszú házsorra keressük a megoldást. A nyugati oldalon patak sincs, hogy oda lehessen beleengedni a már kezelt vizet: a nagy szárazságok miatt a Zaláni-patak és a Major árka is teljesen kiszáradt.
Oltszemen is, akárcsak más településeken, ideje volna megtalálni a helyet, ahová ravatalozót építhetnének, ám a községi pénztár lehetőségei korlátozottak. Mutatkozik azonban a község számára is fontos ajánlat: az oltszemi volt Mikó-kastély megvásárlása. Ha ezt a megyei vezetés segítségével meg tudnák ejteni – pontosított Fodor István –, másképpen alakulnának a falufejlesztés kilátásai, körvonalazódhatna a falusi turizmus az Olt menti településen, s majd a ravatalozót is megépíthetnék. Egyelőre a tulajdonos megbízottját várják a helyszínre, ugyanis a megyei és a helybeli vezetőség közölte vele vásárlási szándékát. Gyenge a település gazdasági ereje, csekély adóval tudja csak segíteni a haladást. Az erdő-közbirtokosság, egy-két magántermelő és kereskedelmi egység az, mely jövedelméből adózik. Nem mintha nem lennének helyi vállalkozók és befektetők s elképzelés a jövedelmet hozó falusi turizmusra. Dimény Árpád – aki ugyancsak szívén hordozza szülőfaluja gondjait – elmondta: nem dobja sutba Oltszem-fejlesztő elképzeléseit, de a gazdasági válság okozta akadályok miatt egyelőre „takaréklángon” tartja azokat. Bucsálódik a polgármester, hogy az a magyar vállalkozó, aki a szentiváni malmot és a Mopacót is tönkretette, az oltszemi malmot is szabad prédának hagyta, pedig jó lett volna az továbbra is hintós malomnak, akár malommúzeumnak!
Oltszem egyébként madárbarát falu. A központban láttuk a „gólyakamerát”, amelyet a megyeszékhelyről költöztetett ide a Rara Avis-egyesület, s miként azt Dimény Árpád elmondta, a helyiek szívesen állnak bármilyen madárvédelmi kezdeményezés mellé. Oltszem körül népes gólyacsapat bolyong, keresik a fészkelési lehetőséget, kevés a megfelelő hely, ezért aztán ki is tört egy valóságos fészekháború. A kamerából látja majd a nagyvilág is, miként élnek itt, igazi hazájukban ezek a nagy madarak, miként nyilvánulnak meg az itteni emberek velük szemben.
Kelemen László, a Rara Avis-egyesület vezetője elmondta: a faluba kihelyezett kamera országosan a második, amelynek felvételeit az egész világon láthatják. „Oltszemre, Zalánba, Kisborosnyóra több gólyafészektartó állványt kértek, de sajnos az Electrica cég, amellyel egyezséget kötöttünk, nem tudja teljességében kielégíteni az igényeket. Pályázattal, a megyevezetés anyagi segítségét kérve mi is készíthetnénk állványokat, de akkor sem szabad a villanyosok helyett az oszlopokon dolgoznunk.”
A település közhangulatára a gazdasági válság is rányomja bélyegét, a mindennapos torzsalkodás (Alszeg nem tud összeférni Felszeggel) mételyezi az összetartást. Nem szabadna megtörténnie egy székely faluban, hogy egyik vagy másik ember attól tartson, bicskával megtámadják, ütlegelik, s félelmükben többen már védekező sprayt hordjanak estefelé a zsebükben. Az együvé tartozás szellemét kellene ápolni – hangsúlyozta Fodor István polgármester.
