Van egy oázis Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan út egyik hármas kereszteződésénél, ahová már az első meleg tavaszi napsütés kicsalogatja a kisgyermekeseket, öregeket. Szülők, nagyszülők óvó tekintete alatt hajtják az egészen kicsik pedál nélküli járgányukat, bicikliznek a picivel nagyobbacskák.
A kisbabák kocsijukban sütkéreznek, a padokon trécselő idősek ülnek. Bár közel az aszfalt, és szüntelen a forgalom, a színes virágok között kicsit a természet ölén érezhetik magukat. S majd, ha a padok mögé telepített növények is megerősödnek, megnőnek, nyári melegben is enyhet adnak a minilugasok.
Kellenek az ilyen szemet-lelket vidító közösségi terek, nemcsak a belvárosban, ahol a jó idő beálltával a parkban és környékén esténként már-már európai nagyvároséhoz fogható a hangulat, hanem a lakótelepeken is. Mindig megnyugtat a látvány, amikor arra járok, de sajnos mindig eszembe jut az a legalább három-négy dühös-vitriolos olvasói levél is, amely csak a mi újságunkban jelent meg a virágok ellen, inkább parkolót követelve. Persze, arra is kell megoldás, de jó, ha mindenben mértéket tartunk. Készültek parkolók is (még nem elég), de kellenek az ilyen oázisok is. A lelkünkért, nyugalmunkért, gyermekeinkért, egészségünkért...
Kép és szöveg: PÁLJÁNOS MÁRIA
