Vélhetően egy pittsburghi patikus nyerné meg az anyósa által legjobban szeretett vő versenyt, ha lenne ilyen, miután egymillió dollárt nyeretett a mamával karácsonyi ajándékként. A gyógyszertáros férfinak ugyanakkor csupán húsz dollárjába került anyósa 170 millió forintja, mivel húsz dollárért vette azt a sorsjegyet, amelyet felesége anyjának ajándékozott karácsonyra. Hogy bosszankodott-e a vő, miután kiderült, hogy véletlenül az egyik főnyereményt üttette meg anyósával, arra nem tért ki az AP jelentése, csak arra, hogy közölte: nem kéri vissza ajándékát.
Kocsmázó farkas
Farkas tért be Olaszországban egy kocsmába, de nem inni, csupán enni. A jókora állat egyszerűen besétált, fel-, illetve lekapott pofájával egy sült húsos szendvicset az egyik asztalról, megette, majd kisétált. Se nem köszönt, se nem fizetett, de a kocsmáros és a vendégek így is elhűltek döbbenetükben. ,,Az egész olyan volt, mint egy rossz vicc eleje. Mindannyian meg tudunk különböztetni egy farkast egy kutyától, és ami bejött, az bizony farkas volt. Valósággal megkövültünk, és még percekkel a farkas távozása után se mozdultunk" — mondta a Villetta Barrera-i kocsma tulajdonosa. Az állat feltehetően a közeli nemzeti parkból kószált el.
Melle miatt kimustrált bakalány
Mellnagyobbítása miatt menesztett egy nőt soraiból a német hadsereg. A 23 éves Alessija Dorfmann a helyi sajtónak elkeseregte, hogy életének két nagy álma a nagy kebel és a katonaság. Ebből az első már megvan, és tényleg nagy: D méretű. A második viszont az első miatt komoly veszélybe került, a német hadseregnél ugyanis tiltják a mellnagyobbítást, mert ,,fokozott sérülésveszéllyel járhat". A hölgy nem hagyja annyiban menesztését, bírósághoz fordul, a hadsereg pedig lehet, hogy meghátrál. ,,Több mint egy évtizedes a mellnagyobbítási tilalom, és lehet, hogy nem simul immár kellően a ma hadseregére. A jövőben nem kizárt, hogy kivételt teszünk" — mondta Harald Kammerbauer, a német hadsereg szóvivője.
Veszett ebet harapott meg
Veszett kutyát harapdált össze egy férfi Indiában, de az eb sem maradt adósa. Az ember―eb küzdelmet az robbantotta ki, hogy a kóbor kutya ellopott egy kacsát a férfi portájáról. A gazda nem hagyta annyiban: elkapta a kutyát, a földre teperte, mire veszett marakodás kezdődött. Az eb is többször beleharapott az emberbe, aki viszont egyenesen torkon harapta az ebet. A harc döntetlenre állt, amikor az ember erősítést kapott: több szomszédtól, akik agyonverték a kutyát, és kórházba vitték az erősen vérző férfit. Az illetőt veszettség ellen kezelik.